Nagy változás előtt áll a szakképzés, most érdemes OKJ képzésre jelentkezni
Várhatóan 2020-tól változik a szakképzés, a kormány jelentősen csökkentené a választható szakmák körét.
Sok szakképesítés megszűnik, sok pedig csak nappali, 5 éves technikusi képzésben szerezhető meg ezután. Emellett pedig a vizsgaszervezés is állami irányítás alá kerül majd.
A TanfolyamOKJ.hu összeszedte a legfontosabb információkat a témában.
A szakképzés átfogó átalakítására készül a kormány. A Szakképzés 4.0 dokumentumban megfogalmazott, és a kormány által elfogadott stratégia szerint a jelenleg az Országos Képzési Jegyzékben található összesen 766 államilag elismert szakmai képzést 200 alá csökkentenék 2020-tól.
Az OKJ rendszer szakképesítéseit a jövőben két részre osztanák. Az alapszakmák ötéves technikumban, hároméves szakképző iskolában, illetve iskolarendszerű felnőttoktatásban másfél-három év alatt lennének megszerezhetőek.
A másik csoportot azok a szakmai képesítések alkotnák, amelyek a fentieknél rövidebb idejűek vagy specializációként ráépülnek valamelyik alapszakmára. Ezeket azonban csak felnőttképzésben lehet majd megszerezni, vizsgázni pedig független vizsgaközpontokban kellene.
Az OKJ-ban szereplő minden szakma kiegészül majd digitális szintekkel. Ezt ágazatonként fogják meghatározni, hogy a digitalizáció milyen tudást, képességeket és készségeket igényel.
Még folyamatban van az új képzési jegyzék alapszakmáinak meghatározása, de őszre elkészülnek a szakképzés jogi kereteit kijelölő új rendeletek, a tél folyamán pedig kidolgozzák a képzések tartalmát és a vizsgakövetelményeket. Az eddigiekből arra lehet következtetni, hogy újfajta foglalkozások, munkakörök megjelenésére lehet majd számítani az OKJ változásával.
Milyen hatással lesznek a változások a tanulni vágyókra?
- Az intézkedések egyik legfontosabb következménye, hogy a jelenleginél jóval kevesebb szakma közül lehet majd választani. Azt, hogy pontosan mely szakmák tűnnek majd el, csak a rendelet nyilvánosságra hozása után derül majd ki.
- A képzések ára nagy valószínűséggel drágulni fog, hiszen jelentősen meg fog növekedni a képzési idő.
- Kevesebb képző közül lehet majd választani. A 2019. márciusi adatok szerint az országban 1581 felnőttképző található, ebbe a számba beletartoznak az állami és egyházi fenntartású iskolák és a szakképzési centrumok is. Utóbbiak jogosultsága továbbra is él majd, azonban a tervezet értelmében a piaci alapon működő vállalkozások és nonprofit szervezetek határozatlan időre szóló engedélye megszűnhet.
- A jelenlegi OKJ felnőttképzési rendszer lehetővé teszi a rugalmas és rövid időtartamú OKJ tanfolyamok szervezését, melyeket a munka és család mellett tanulni vágyók is teljesíteni tudnak. 2020-tól azonban már több év alatt lehet majd csak elvégezni a szakmai képzéseket, mely jelentősen megnehezíti a munka és család melletti szakmaváltást.
- Az intézkedés további várható következménye, hogy a külföldi munkavállalás sokkal nehezebbé válhat, hiszen egy OKJ-s végzettség megszerzése ehhez elengedhetetlennek számít.
A szabályozás előreláthatólag 2020 év elején lép majd életbe, a 2019 őszén induló képzések azonban még a jelenlegi OKJ rendszerben kerülhetnek megszervezésre. Érdemes tehát még ebben az évben, minél hamarabb elkezdeni a kiszemelt képzést
– nyilatkozta Szabó Andrea, a TanfolyamOKJ.hu munkatársa.
A jövőre várhatóan megszűnő képzések ellenére, a korábban megszerzett szakmai végzettségek nem vesznek el, ugyanolyan teljes értékű szakmai bizonyítványnak számítanak a szakképzés változásai után is.