h i r d e t é s

Napirend előtt az Országgyűlésben

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

Napirend előtt az Országgyűlésben

2020. február 17. - 16:07

Kásler Miklós napirend előtti felszólalásával indult az ülés, Orbán Viktor a koronavírus miatt maradt távolt.

Budapest, 2020. február 17. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. február 17-én. - Fotó: MTI/Illyés Tibor

Kásler: a kormány a súlyának megfelelően kezeli a koronavírus-helyzetet   

A kormány a súlyának megfelelően kezeli a koronavírus-helyzetet, időben felkészült a kihívásokra; Magyarországon jelenleg nincs fertőzött - mondta Kásler Mikós, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában.

A tárcavezető kifejtette: a minisztérium az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első jelzésére azonnal megkezdte a felkészülést, január 31-én operatív törzset állítottak fel és akciótervet határoztak meg. Az intézkedések között említette, hogy szakmai eljárásrendet dolgoztak ki az egészségügyi intézményeknek, meghatározták a megelőzés rendszabályait, kialakították a vírus közvetlen kimutatásának módszerét, felmérték az intézmények védőeszköz-igényét, további beszerezéseket indítottak el, a kijelölt határátkelőhelyeken a rendvédelmi szervek folyamatosan szűrik az országba belépő fertőzésgyanús utasokat, a budapesti repülőtéren vírusölő szerrel takarítanak, kézfertőtlenítőket helyeztek ki, továbbá a Kínából érkezőket hőkapuval ellenőrzik.

Megjegyezte: a Külgazdasági és Külügyminisztérium folyamatos kapcsolatot tart a járvány által érintett területeken tartózkodó magyarokkal, valamint koordinálta hét magyar hazaszállítását, akiket azóta hazaengedtek.

Kásler Mikós kitért rá: a lakosság tájékoztatására kiemelt figyelmet fordítanak, a média segítségével naprakész információkat biztosítanak mindenkinek. Az Emmi tájékoztatta az európai uniós egészségügyi biztost az intézkedésekről, és részt vettek az uniós egészségügyi miniszterek legutóbbi rendkívüli ülésén - közölte.

A frakciók válasza

Korózs Lajos (MSZP) kötelességnek nevezte a lakosság kimerítő tájékoztatást a kérdésben. Hangsúlyozta: agresszív vírusról van szó, amely gyorsan terjed. Pánikra nincs ok, de aggodalomra van - fogalmazott.
Felszólalásában sérelmezte, hogy a rákbetegségben elhunytak számát tekintve Magyarország az élen áll az unióban.

Arató Gergely (DK) szerint a kormány nem a súlyának megfelelően kezeli a problémát. Elkésettek és gyengék az intézkedések - jelentette ki, és azt is sérelmezte, hogy Kínából még mindig "vidáman lehet repkedni", Magyarországra.  

Azt mondta: a magyar egészségügy az összeomlás szélén áll, egy nagy járvánnyal nem igazán tudna megküzdeni. Veszélyesnek nevezte a helyzetet és azt mondta, ha a vírus elkerüli az országot, az "nem az önök érdeme lesz".

Keresztes László Lóránt (LMP) szintén az egészségügy leromlott állapotáról szólt. Az LMP a koronavírus esetében a szomszédos országok szigorú gyakorlatának átvételét javasolja, valamint azt, hogy a kommunikációs forrásokat csoportosítsák át az emberek tájékoztatására ezen kérdésben - mondta.

Arra kérdezett rá: hogyan készítik fel az orvosokat, ápolókat, a vidéki kórházakat a helyzetre?  
Szabó Tímea (Párbeszéd) elterelésnek nevezte a felszólalást a kormányoldal "vasárnapi dunaújvárosi veresége után".

Aggodalom van, pánik lesz, a miniszter azonban nem adott választ semmire - sérelmezte -, mert szerinte a tárcavezető még az egészségügy alapvető kérdéseire sem tud válaszolni. Pintér Sándor belügyminiszter szerinte részletesebb tájékoztatást tudott volna adni az operatív törzs munkájáról.

Lukács László György (Jobbik) köszönetet mondott azért, hogy a belügyi és az egészségüggyel foglalkozó tárcák gondot fordítanak a védekezésre. Szükségesnek nevezte a lakosság folyamatos tájékoztatását.

Bár mindig ennyire felkészült lenne a válaszadásban a kormány az egészségügyet érintően - fogalmazott, hangsúlyozva: ha tudnak hatékonyan és gyorsan fellépni, ezt hasznosítsák az egészségügy megmentéséért is.
Juhász Hajnalka (KDNP) is köszönetet mondott a részletes tájékoztatásért, és  megnyugtatónak nevezte, hogy nem jelent meg a vírus Magyarországon.

A megfelelő tájékoztatással el lehet kerülni a pánik kialakulását - mondta, és hangsúlyosan szólt a megelőző munkáról. Kijelentette: az akcióterv minden elővigyázatossági döntést tartalmaz.

Selmeczi Gabriella (Fidesz) üdvözölte, hogy hét magyar tegnap elhagyhatta a karantént. Célnak nevezte, hogy ne jöjjön be a vírus az országba, és azt mondta: a kormány jól dolgozott, hiszen ez a cél teljesült.

Hangsúlyosan szólt az intézkedési terv gyors kidolgozásáról, és a közvélemény tájékoztatásáról.  
Bírálta az ellenzéki pártok megnyilvánulásait.

Orbán Viktor miniszterelnök évértékelőjéről és a dunaújvárosi választásról is szó volt hétfőn napirend előtt, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára közölte: július 1-vel megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását.

Párbeszéd: szégyen és kudarc jellemzi a kormány elmúlt éveit

Szabó Tímea (Párbeszéd) szerint az emberek vasárnap Dunaújvárosban értékelték Orbán Viktor tevékenységét: a miniszterelnök és a Fidesz megbukott, az egyesült ellenzék fölényesen győzött.
A kormányfő évértékelőjéről közölte, a migránsozó, kommunistázó, sorosozó, unió- és cigányellenes retorika mögött "üresség, szégyen és kudarc" bújik meg. Átverésnek nevezte a "hangzatos" klímatervet. Kitért arra is, hogy a Párbeszéd meghívására részt vesznek a parlament ülésén a gyöngyöspatai roma közösség tagjai. Mondják a szemükbe, hogy az ő gyerekeik lesznek az új ellenség, mert szükségük van egy új gyűlöletkampányra - hangoztatta, és úgy fogalmazott: "Orbán Viktor új ellensége a gyerekek".
Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára beszélt arról, hogy a makrogazdasági adatok cáfolják a képviselőt: az Eurostat előzetes adatai szerint tavaly 4,9 százalék volt a gazdasági növekedés. Ez teszi lehetővé például azt, hogy a romák között is felére csökkent a munkanélküliség aránya - közölte.
Az ellenzék támogatását kérte a unió következő költségvetéséről szóló tárgyalásokhoz.

LMP: a kormány valóban cselekedni akar a klímavédelem érdekében?

Keresztes László Lóránt (LMP) szimbolikusnak értékelte, hogy vasárnap Orbán Viktor évértékelőt tartott és Muhammad Ali ökölvívóról beszélt, majd Dunaújvárosban kiütéses vereséget szenvedett. Szerinte az eredmény azt is mutatja, hogy van megoldás 2022-re az ellenzéknek.

A kormányfő klímatervéről szólva közölte, Orbán Viktor néhány hónap alatt eljutott odáig, hogy az éghajlatváltozás nem bolsevista trükknek, hanem az egyik legfontosabb kihívásnak tekinti. A fordulatot nem tartotta hitelesnek, mondván, a kormány az elmúlt tíz évben szétverte a természetvédelmi intézményrendszert, olyan gazdaságpolitikát vezetett be, amely az óriási energiaigényű összeszerelő üzemekre próbálja alapozni a gazdasági fejlődést. Jelezte, kíváncsian várják, a kormány valóban cselekedni akar-e a klímavédelem érdekében, vagy csak propaganda-hadjáratot folytat.

Schanda Tamás, az ITM parlamenti államtitkára szerint míg az ellenzék üres szólamokat mond a klímavédelem kapcsán, addig a kormány felelősen cselekszik, megoldásokat keres és talál.

Elmondta, Magyarország a világ azon 21 országa közé tartozik, ahol úgy nőtt a bruttó hazai termék, hogy közben csökkent a szén-dioxid-kibocsátás és az energiafelhasználás. Közölte azt is, a kormány a klímavédelem költségeit a szennyezőkkel fizettetné ki.

Azt mondta, július 1-vel megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását és megbüntetik a szennyezőket. Betiltják az egyszer használatos műanyagokat, lehetővé teszik az üveg- és fémpalackok visszaváltását, illetve megtisztítják a Dunát és Tiszát a műanyagtól - sorolta a kormány klímatervének pontjait.

Rendzavarás

A LMP-s képviselő felszólalása után Hadházy Ákos független képviselő "Stop propaganda" feliratú táblát lógatott le Kövér László házelnök mögé az elnöki pulpituson a karzatról.

Kövér László azt mondta, méltányolja, hogy Hadházy Ákos ezúttal nem a saját gigantikus névjegykártyáját lógatta le, de ez attól még az ülés megzavarásának minősül. A házelnök felszólította a képviselőt, hogy hagyja abba, majd kitiltotta az ülésnapról. A későbbi szankcióról a házbizottságot tájékoztatja.

Úgy folytatta, dacára annak, hogy a propaganda befejezésére utasította Hadházy Ákos, megadja Gyurcsány Ferencnek a szót.

DK: a kormány nem a közjót szolgálja

Gyurcsány Ferenc (DK) a miniszterelnök évértékelője kapcsán beszélt arról, mi a siker kritériuma. Ha az, hogy az elmúlt években nem csökkentek a jövedelmi különbségek, akkor tényleg sikeresek a kormánypártok - értékelt. Hozzátette: abban is sikeres a kormány, hogy minden korábbinál hosszabbak a várólisták, nincs elegendő orvos és nővér, valamint tanár.

Szerinte az elmúlt tíz évet a kormánypártok elrontották, nem a közjót szolgálták, hanem arra törekedtek, hogy páran gazdagodjanak, a többség pedig szenvedjen. Hozzátette, nem könnyű koncentrálni, hogyha az embernek "enyves, bocsánat, tintás" a keze.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, Dunaújvárosban a kormánypártokat értékelték az emberek: "elküldték önöket a pokolba, a politika poklába".

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára úgy kezdte, "tintásság ügyében pont öntől nem fogadnánk el kioktatást".

Elmondta, Gyurcsány Ferenc több éves bujdosás után egyre kevésbé titkolja, hogy a teljes baloldal vezetésére tör.

Szerinte a DK-elnök kormányzását utcára tett százezrek, kiszolgáltatottság a multiknak, beomló gazdasági mutatók, fizetős egészségügy jellemzi. Aki a hosszú távú következményekre kíváncsi, nézze meg, hogy Gyurcsány Ferenc hány százmillió osztalékokat vesz ki a cégeiből, aztán a parlamentet a demokráciából oktatja ki - tette hozzá.

Egyszer már majdnem tönkretették ezt az országot, nem fogjuk hagyni, hogy ismét megtegyék - hangoztatta.

A dunaújvárosi választás eredményéről és a klímavédelem fontosságáról is szóltak a napirend előtt felszólaló képviselők hétfőn a parlamentben.

MSZP: összefogásban hozzuk létre az esélyteremtő államot

A Fidesz önkényuralmi tobzódása egyre irracionálisabb mértékeket ölt, ezért eljött az ideje, hogy közös erővel összefogva a mérsékelt konzervatív, sokszínű demokrata és zöld baloldali mozgalmakat, létrehozzuk az új, valódi köztársaságot, az esélyteremtő államot, és megálljt parancsoljunk a hatalmi tébolynak - jelentette ki az ellenzéki összefogásról szólva Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője napirend előtti felszólalásban.

Szavai szerint a vasárnapi dunaújvárosi választási eredmény is azt mutatja, "az önkényuralom előtt soha nem fogunk meghajolni, egy szabadságszerető ország, mint Magyarország, nem lehet túsza egy önkényúrnak és szűk elitjének".

A politikus hangsúlyozta: nem lehet szó nélkül elmenni a történelmi mélységbe került forintárfolyam mellett, kijelentve, "a gyengülő forint gyengülő kormányzást és növekvő inflációt mutat", a leértékelődés pedig a multiknak jó, a magyar embereknek nem.

Válaszában Völner Pál, az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára azt emelte ki: 2002 és 2010 között a kormányok a forint alapú helyett a devizaalapú lakáshitelezést erőltették, ami 2010 után kényszerhelyzetbe hozta a kabinetet, amelynek így az ország gazdasági érdekei ellenére ragaszkodnia kellett a forintárfolyamhoz.

Kiemelte: a jegybank jelezte a múlt héten, hogy ha szükséges, beavatkozik az infláció ügyében, de azt is hangsúlyozta, hogy a kormányzat folyamatosan garantálja a nyugdíjak értékállóságát, az egészségügyi szakdolgozóknál pedig 72 százalékos béremelési program fut.

Jobbik: három a magyar igazság

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője arról beszélt: a dunaújvárosiak - a 2018-as országgyűlési és a tavalyi önkormányzati választás után - vasárnap harmadszor verték el "a fideszes Döbrögiket".

Szerinte az első igazság úgy szól, hogy "ne nézd hülyének a magyart, mert rosszul jársz", hiszen a kormányzati szlogenekkel ütközik az emberek által tapasztalt valóság, a második szerint "a pénz nem azé, aki ellopja, hanem azé, aki megdolgozik érte", a harmadik pedig úgy, "kard által vész, ki kardot ragad", ha a kormányoldal úgy is gondolja, hogy ellene van mindenki, aki nem hajbókol a rezsim előtt vagy "hajlandó gondolkodni ebben az országban".

Orbán Viktor tegnap értékelte az évet, magának adott egy jelest, csakhogy a nép is értékelte önöket, és elégtelent kaptak - jelentette ki a jobbikos politikus, arra bíztatva a kormányoldalt, hogy "tanuljanak már a bukásból", változtassanak politikájukon, ahogy a Jobbik is tette korábban.

A Jobbik 2003-ban tolvajok ellen jött létre, csak tudják, 2010-ben meg jöttek önök, jött a kétharmad, meg jött egy elmeháborodott, és minden megváltozott, emberek - címezte szavait a kormányoldalnak, hozzátéve, ez a változás az oka, hogy pártjának azokkal is együtt kell működnie, akiktől világok választják el.

Az elszámoltatást soha senki nem fogja elkerülni, erre én vagyok a garancia - jelentette ki Jakab Péter.

Válaszában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta: míg 2018-ban Jakab Péter választási csalást kiáltott, most pedig - ugyanebben a rendszerben - ünnepli a dunaújvárosi győzelmet.

Ez szerinte azt mutatja, hogy a választási rendszer demokratikus, a Jobbik pedig korábban hazudott, félrevezette a magyarokat.

Hozzátette: a dunaújvárosi eredménnyel a parlamenti erőviszonyok nem változtak, a papírforma érvényesült, a kormány pedig minden olyan választott vezetővel együtt kíván működni, aki az építésben, nem a hadakozásban érdekelt.

Szavai szerint a vasárnapi választás véglegesítette azt az évekkel ezelőtt indult folyamatot, hogy "a Jobbik szedte a sátorfáját, és a nemzeti oldalról átállt a baloldali táborba", hozzátéve, a jobbikosok "nem köpönyeget forgatnak, hanem egy egész ruhatárat, aminek csak egy egyik eleme a kisnyilas-nadrág és a vörös mellény".

Szerinte az "ellenzéki kreatúrából" a szív hiányzik, amelynek helyébe a nyers hataloméhség került, példaként hozva, hogy miközben hangzatosak a követeléseik, a párt polgármesterei helyben semmit nem valósítottak meg azokból.

A Jobbik azokkal kötött paktumot, akik egyszer már a szakadék szélére lökték ezt az országot - fogalmazott az államtitkár.

A "következő nehéz évekről" beszélt a KDNP frakcióvezetője

A "következő nehéz évekre" való felkészülésről beszélt napirend előtti felszólalásában Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője.

A miniszterelnök vasárnap elhangzott évértékelő beszédéről szólva azt emelte ki: annak első két része a nemzeti önértékeléssel, elkötelezettséggel és a hozzáértés elismerésével foglalkozott, hiszen Trianon után talpra állt az ország, ahogyan a bő egy évtizede indult válságból is "kikeveredett".    

Harmadik témaként a jövőre való felkészülést említette, mondván, a klímaváltozás kapcsán közös ökológiai gondolkodás kezd kialakulni, amelyhez a konzervatívok az otthon, a területi kötődés, a kereszténydemokraták a teremtésvédelem kétezer éves gondolatát teszik hozzá.

Válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt emelte ki: egyszerre kell a népességfogyatkozással és a következő nemzedékeknek biztosítandó egészséges környezet kérdésével foglalkozni, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és azok ne egy túlfogyasztói társadalomban növekedjenek fel.

Kiemelte: a kormányzat a magyar családok támogatását tekinti elsődleges feladatának, ezért minden évben magasabb összeget fordít erre a témára, egy évtized alatt közel két és félszeresére emelve ezt a pénztömeget. (MTI)