h i r d e t é s

Napsugaras sárga árnyalatok a gyerekszobában? Igen!

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Napsugaras sárga árnyalatok a gyerekszobában? Igen!

2021. december 20. - 08:45

Már rég meghaladtuk a rózsaszínt és a világoskéket, ha a gyerekszobában uralkodó színekről van szó, és egyre több színt csempészünk be a gyerekszobába, természetesen megtartva közben a finom egyensúlyt. A sárga árnyalatai a gyerekszobát vidámmá, mosolygóssá teszik.

Forrás: babyberry.hu

Miért fontosak a színek?

A színek hatással vannak a hangulatunkra, de nagyon érdekes, hogy ez visszafelé is előfordulhat, azaz például amikor reggel kiválasztjuk a ruháinkat, akkor hajlamosak vagyunk aszerint választani, hogy milyen kedvünk van éppen.

A színek képesek hatással lenni arra, hogy hogyan érezzük magunkat, és még azt is befolyásolhatják, hogy milyen döntéseket hozunk. Míg egyes színek frissen tartanak és segítenek például a koncentrálásban, más színek az ellazulást és az otthon érzését fogják erősíteni, tehát nagyon át kell gondolni, hogy milyen színeket választunk a lakásba.

A színek okozta hatásokat a hozzá kapcsolódó asszociációk is befolyásolják, amiknek elsősorban nagyobb gyerekeknél és a felnőtteknél van jelentősége. Habár a színek a csecsemők számára eleinte nem hangsúlyosak, s ezért kevésbé is fontosak, ez csupán az első időszakban igaz. Ahogy cseperedik a kicsi, egyre jelentősebbé, erősebbé válik nála is a hatás, amelyet a körülötte lévő színek kiváltanak belőle.

Harmónia és diszharmónia

A színek esetében érdemes külön foglalkozni azzal is, hogy egymással párosítva inkább harmonikus, vagy inkább diszharmónikus hatást váltanak ki belőlünk.

Hiszen hiába választunk olyan árnyalatokat és színeket, amelyek elvileg egy bizonyos hatást eredményeznek bennünk, ha a választott színek végül egymásban is harcban állnak, akkor biztosan nem érhetjük el a nyugodalmas hatást.

Hogyan csempészd a gyerekszobába a sárgát?

A sárga a boldogság, az öröm színe, csupa pozitív érzés és hangulat társul hozzá. Ezért biztosan helye van minden gyerekszobában. Ugyanakkor ez egy nagyon intenzív szín is, ezért okosan tesszük, ha módjával bánunk vele.

A babyberry.hu sárga árnyalatokban pompázó kiegészítőivel és falmatricáival megtarthatod az egyensúlyt, miközben bájos, valóban gyerekeknek való apróságok teszik otthonossá a teret.

Mit mesélnek az egyes árnyalatok?

A citromsárga pozitív hatással van a memóriára, valamint javítja a figyelmi képességeket, ráadásul növeli az önbizalmat is.

A narancs, az okkersárga és a mustárszín is a kreativitáshoz kapcsolódik. De a sárga árnyalatok felidézik a napsütést, a nyarakat és a nevetésre, vidámságra asszociálhatunk róluk.

Érdemes azért vigyázni! Mint minden intenzív árnyalatnál, úgy a sárgánál is igaz, hogy a kevesebb néha több.

A harsány, játszóházat idéző kavalkád nem egészen azt a hatást fogja kiváltani a gyerekeinkből, amit szeretnénk, hiszen a tombolás és a felhőtlen nyüzsgés átmenetileg nagyon jó móka, de hosszú távon nem fenntartható.

A mértékletes alkalmazással ugyanakkor megtarthatjuk a pozitív hatásokat, míg elkerülhetjük a negatívakat. A babyberry.hu kínálatában pontosan ehhez találunk tökéletes falimatricákat, párnákat, gömblámpákat.