h i r d e t é s

Nekrológ Brutsy János halálára

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nekrológ Brutsy János halálára

2018. június 13. - 11:21

Életének 90. évében 2018. május 31-én elhunyt Brutsy János.  Halálával az a Brutsy család halt ki, akiknek tagjai 1945-ig jelentős szerepet töltöttek be Esztergom ipari és társadalmi életében. 

Brusty-ház Esztergomban

Az 1850-ben Esztergomban a néhai Brutsy János által alapított szeszfőző kisüzemi céget utódai  országos hírű, bel- és külföldi elismeréssel rendelkező likőr és szeszgyárrá fejlesztették. 1930-as évek közepétől bevezetett amerikai báritalok gyártásával a Brutsy cégnek sikerült az addig nagy vámmal behozott italok importjának jelentős részét kiszorítani.

A Brutsy cég a Hét fájdalom gyógylikőrjével, a Beatrix coctail, Ginn dry, Ginn Fizz és Wisky   termékeivel  a hazai és a külföldi vásárokon elismerésben és több kitüntetésben részesült.

A cég 13 családnak adott állandó megélhetést. Az évi szeszadója több ezer pengő körül mozgott.  A Brutsy cég  Esztergom város  egyik legnagyobb adakozója volt.

A Brutsy ősök aktívan vettek részt  Esztergom politikai és társadalmi életében. Törvényhatósági bizottságokban, városi képviselő testületekben, iparkamarában, kereskedelmi társulatokban tagként, társelnökként  munkálkodtak.

A Brutsy cég  1945-ig működött a Kerek templom jobb oldalán a  Rudnay téren, ott ahol ma a Földhivatal épülete áll. A cég utolsó tulajdonosa Brutsy Jenő, a most elhunyt Brutsy János édesapja a háború után minden vagyonától megfosztva, elszegényedve Budapesten  halt meg. Fia Brutsy János fiatalkorát és érvényesülését hosszú időn keresztül hátrányosan meghatározta, hogy egy gyárosnak a fia. Nyugdíjba vonulásáig a Főtaxi vállalatnál taxisofőrként dolgozott.   

Temetése 2018. június 15-én 11 órakor lesz Esztergom belváros temetőjében.

Nyugodjék békében!

Párdányi Miklós