h i r d e t é s

"Nem behódolni" - kérik az MTA feldarabolása ellen tüntetők az elnökséget

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

"Nem behódolni" - kérik az MTA feldarabolása ellen tüntetők az elnökséget

2019. március 21. - 18:57

A "Menet a tudományért" elnevezésű esemény résztvevői az Akadémia épülete elől a Lánchídon át Palkovics László minisztériumáig vonultak. Azt üzenik az MTA elnökségének: "tartsanak ki". - írja a nepszava.hu.

Menet a tudományért" elnevezésű demonstráció Budapesten 2019. március 21-én Fotó: Népszava/ Szalmás Péter

Csütörtök délután ismét tüntetés volt a Magyar Tudományos Akadémia épülete előtt, egy időben az intézmény elnökségének ülésével. A demonstrálók a beszédeket követően a Lánchídon át Palkovics László minisztériuma elé vonultak. A megmozdulást az Akadémiai Dolgozók Fóruma szervezte, az ok pedig az a szándéknyilatkozat, amelyet szerintük nyomás hatására írattak alá Lovász Lászlóval, és amely tartalmazza, hogy a kutatóhálózatot leválasztják az Akadémiáról. 

Mint hangsúlyozták,

a mai elnökségi ülés az egyik utolsó olyan alkalom, amikor elvi állásfoglalás születhet egy olyan fontos elvi kérdésben, mint a kutatóhálózat kiszervezésének problémája.

Stefano Bottoni az MTA Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa az esemény előtt az atv.hu-nak nyilatkozva leszögezte, a tüntetés egy "kényszerlépés", mert a tudósok nem ezzel akarnak foglalkozni, kutatni szeretnének, de ezt a helyzetet nem ők teremtették.

Hozzátette,

a megmozdulás az ő részükről nem politikai, hanem szakmai ellenállás. A cél az, hogy megerősítsék az Akadémia vezetőségét abban, hogy "tartsanak ki", ne hódoljanak be.

Az MTA épülete előtti tüntetést a portál élő Facebook-videóban is közvetítette, ami alább megtekinthető. A beszédek 32:30 után kezdődnek:

A beszédek után a tömeg egy "Szabad Akadémiát" feliratú molinó mögé felsorakozva elindult a Lánchídon át az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fő utcai épülete elé. A résztvevők a budai hídfőhöz érve előbb - a kormánynak címezve - egy piros lapot mutattak fel, majd számukra fontos könyveket is az ég felé emeltek:

A tüntetők a merce.hu tudósítása szerint vonulás alatt főként a "szabad ország, szabad egyetem!" és a "semmit rólunk nélkülünk" jelszavakat skandálta, majd a minisztérium elé érve már Palkovics László lemondását követelték.

nepszava.hu