h i r d e t é s

Nem félünk az űrutazástól, de nem kérünk az önvezető autókból

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Nem félünk az űrutazástól, de nem kérünk az önvezető autókból

2019. október 31. - 11:57

 

A 3M technológiával kapcsolatos felmérésében (State of Science Index) 14 országból 14 025 embert kért meg arra, hogy osszák meg a tudománnyal és annak részterületeivel kapcsolatos véleményüket. 

A kép illusztráció! - Forrás: pxhere.com

A kutatás érdekes eredményeket hozott. Annak ellenére, hogy a tudomány máris szerves részét képezi az életünknek, van néhány olyan terület, ahol még mindig nem látjuk szívesen a jelenlétét. Például, világszerte a megkérdezettek 64%-a inkább egy hagyományos autót választana az önvezető jármű helyett, de Közép-Európában ez az arány még magasabb, itt 74% válaszolt így erre a kérdésre. Ennél is több válaszadó, világszerte 74%, Közép-Európában 79% mondta azt, hogy robotok helyett továbbra is inkább az emberi asszisztenseket választaná. Ugyanakkor a bőröndünket már képzeletben bepakoltuk a galaktikus kalandra: a régióban – úgy, ahogy a világ többi pontján is – az emberek több mint fele izgatottan várja, hogy a jövőben űrutazáson vegyen részt, és űrturistává válhasson.

Technológia vagy tudomány?

Érdekes tény, hogy összességében az emberek 61%-a jobban örül a technológia mindennapos jelenlétének, mint a tudománynak, miközben egyik sem létezhet a másik nélkül. Közép-Európában azonban más a helyzet: itt a megkérdezettek 59%-a nagyobb értéket tulajdonít a tudománynak, mint a technológiának. „Talán első pillantásra nem olyan egyértelmű, de a tudomány nem szorítható a laboratóriumokba és a könyvtárakba. Azt szeretnénk, hogy azt a tudást és innovációt, amit a laborokban szerzünk, a mindennapok részévé tegyük, és azon dolgozunk, hogy a fiatalok számára is vonzó területté váljon a tudomány.” – mondta Rudolf Melezínek, a 3M technikai menedzsere. Hogy milyen szerepet játszik a technológiai innováció az emberek életében? 

Kérdéseink során azt láttuk, hogy az emberek legnagyobb csoportja (35%) nem tartja szükségesnek, hogy egy-egy innovatív megoldást azonnal kipróbálhasson, elég, ha akkor találkoznak velük, mikor épp szükség van rá. A másik leggyakoribb vélemény az újításokkal szembeni ellenállás: a válaszadók 20%-a a meglévő technológiai eszközeit addig használja, amíg az működik. Csupán az emberek nyolc százaléka követi nyomon a legfrissebb újdonságokat, és szerzi be őket, amilyen gyorsan csak lehet.

Amikor a lelkesedést felváltja az aggodalom

Az emberek világszerte, így Közép-Európában is örülnek a technikai újításoknak, de ugyanakkor tartanak a klónozástól, a génmódosított élelmiszerektől, a genetikai módosításoktól és az irodai robottechnológiától. Közép-Európában a megkérdezettek aggódnak az önvezető autók elterjedése miatt is, ugyanis nem tudják elképzelni, hogy ez milyen hatást gyakorol majd a közúti közlekedésre. De nem minden terület vált ki egyértelmű reakciókat: például a munkahelyi robotok jelenlétét a válaszadók 48%-a üdvözli, az önvezető autók bevezetését pedig 53%, míg majdnem ugyanennyi, 47% inkább aggódik emiatt. Az űrutazással kapcsolatban azonban a többség lelkes, a válaszadók 71%-a támogatja az ilyen jellegű kutatásokat. A tudomány a legnagyobb elismerésnek az egészségügy területén és a súlyos betegségek kutatásánál örvend: itt a megkérdezettek 87%-a támogatja a tudományos tevékenységeket.

Már az életünk során is nagy változásokat várunk

A 3M felmérés résztvevőinek nagy része egyetért abban, hogy a világmegváltó tudományos és a technológiai újítások már a küszöbön állnak. Világszinten az emberek 66%-a, Közép-Európában az emberek 54%-a gondolja úgy, hogy hamarosan mindannyian önvezető autókkal indulunk útnak, és világszerte 61%, Közép-Európában 45% látja úgy, hogy a robotok mindennaposak lesznek a munkahelyeken, bár az emberek több mint fele aggódik amiatt, hogy a robotok átveszik az uralmat a munkahelyeken. A válaszadók több mint felének pedig az a meggyőződése, hogy még életükben lehetőségük nyílik megtapasztalni az űrutazást – világszerte a megkérdezettek 59%-a és Közép-Európában 52%-a ezt nyilatkozta.

A 3M State of Science Index reprezentatív kutatását 14 országban végezték Brazília, Kína, India, Japán, Dél-Afrika, Dél-Korea, Kanada, Mexikó, Németország, Lengyelország, Szingapúr, USA, Spanyolország és az Egyesült Királyság bevonásával; országonként kb. 1000 embert kérdeztek meg. A 14 025 válaszadó 2018 júliusa és szeptembere között vett részt a felmérésben, a kutatás teljes eredménye itt található: https://multimedia.3m.com/mws/media/1665444O/3m-sosi-2019-global-findings.pdf


 

h i r d e t é s