h i r d e t é s

Nem hipotetikus intő példa, hanem rémisztő valóság: Magyarország

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

Nem hipotetikus intő példa, hanem rémisztő valóság: Magyarország

2019. augusztus 28. - 11:47

 

Az EU tagállamai mindeddig nem foglalkoztak kielégítő módon azzal a kihívással, hogy felvegyék a harcot a klubjukon belüli tekintélyelvű rendszerekkel – figyelmeztetett Kim Lane Scheppele, a Princeton egyetem szociológia és nemzetközi ügyek professzora, alkotmányjogász hétfőn az Alpbachi Fórumon, ahol mindenekelőtt Magyarországról beszélt. - írja a Huppa.hu

Orbán Viktor - Fotó: AFP / Kisbenedek Attila / 444.hu

A Der Standard vendégkommentárját közölte.

A professzor szólt arról, hogy az elmúlt évtized nem igazán kedvezett Európa számára: a pénzügyi válság ellenségességhez vezetett Észak és Dél, a menekültválság Kelet- és Nyugat között. A brexit megmutatta, hogy a tagállamok közös projektjéből nehéz kilépni. Reménytelennek tűnhet, hogy éppen most beszéljünk az európai értékekről, de éppen az akut terhelés időszakaiban kell emlékezni az európai projekt értelmére.

Amikor az Unió megszületett, még friss volt a háború emléke. A tagállamok arra esküdtek fel, hogy „Soha többet!” Soha többet tekintélyelvűséget, soha többet emberi jogok megsértését, és soha többet az, hogy a törvényhozás a politikai uralom eszközeként szolgáljon… Az unió soha nem törölte el a tagállamai közötti összes különbséget. Vannak benne kormányok a jobboldaltól a balig, neoliberális és szocialista gazdaságpolitikák, alkotmányos monarchiák, állami vallással rendelkező és szekuláris országok, elnöki köztársaságok és parlamenti demokráciák – a pluralizmus sok tekinteten Európa erőssége. Ám az európai projekt megköveteli a közös értékeket.

Amint a szerződés 2. cikkelye rögzíti

„Az értékek, amelyeken az EU alapul az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság és az emberi jogok tiszteletben tartása”.

Tegyük fel, hogy egy tagállam átírja az alkotmányát az ellenzék bevonása nélkül.

Tegyük fel, hogy ennek az országnak a kormánya elbocsátja a független intézmények minden magas rangú tisztségviselőjét – a bírókat, a választási bizottsági elnököket, az ombudsmanokat –, és helyükre a kormányzó párt lojális híveit ülteti. tegyük fel, hogy ez a kormány megszünteti a vallási szervezetek jogi státusát, házkutatásokat tart a független civil szervezeteknél és új titkosrendőrséget hoz létre messzemenő megfigyelési felhatalmazásokkal.

Tegyük fel, hogy ez a kormány intoleranciát szít a kisebbségek ellen, és átírja a történelmet, hogy megszépítse az egykori rémtetteket.

Tegyük fel, hogy a saját javára átírja a választási törvényt, miután a népszerűsége a fentiek következtében csökkent.

Nem szükséges ezt feltételezni, mindez nem hipotetikus példa, hanem valóság: Magyarországról van szó.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke azzal dicsekedett, hogy Európa szívében illiberális államot alapít. A teljes igazságszolgáltatás egy párthíve kezébe helyezte, aki kénye-kedve szerint alkalmazhat, rúghat ki, fegyelmezhet és áthelyezhet bírákat. Monopolizálta a médiát, üldözte az ellenfeleit, és elérte azt, hogy az ellenzéknek ne legyen hangja a parlamentben.

Azt mondta, Magyarország a magyaroké, és ezen kizárólag az ehhez az etnikumhoz tartozó polgárokat értette. Aljas kampányt folytatott a migránsok ellen, szögesdrót-kerítést húzott fel az EU déli határán, de még azt is megtagadja, hogy enni adjon azoknak, akiket a kegyetlen magyar menedékügyi rendszerben tartanak fogva.

“Orbán autokráciát épített ki Európában, s az emberek már nem válthatják le békésen a kormányt” – vélekedett Scheppele.

Rámutatott, hogy Magyarország már nem az egyetlen példa, kitért Lengyelországra, majd feltette a kérdést, hogy milyen szerepe van mindebben az EU-nak. A professzor hangsúlyozta, hogy az Európai Parlament kezdettől fogva határozottan reagált a magyarországi helyzetre. A bizottság kötelezettségszegési eljárásokat indított, bár a magyar kormánynak mindig sikerül elkerülnie a komoly szankciókat. Emlékeztetett a szerző arra, hogy az Európai Parlament 2018 szeptemberében kétharmados többséggel a 7. cikkely szerinti eljárást indított. Az eljárás tényleges megindításához azonban szükséges a többi testület jóváhagyása, ott pedig az indítványt egy éve ignorálják.

Lengyelországgal szemben a bizottság gyorsabban és határozottabban reagált, az Európai Bíróság elé vitte Varsót, és elérte néhány intézkedés visszavonását, a miniszteri tanács azonban mindössze néhány eredménytelen meghallgatást tartott.

„Az EU nemzetek feletti intézményei megtették, ami tőlük tellett: a bizottság, a parlament és a bíróság megpróbálta eloltani a tekintélyelvűség tüzét, még mielőtt elharapózna. A tagállamok azonban vonakodnak másokat megfegyelmezni. Úgy alakították az uniós szerződéseket, hogy a legsúlyosabb szankciók az ő állásfoglalásuktól függnek, és lehetővé tették a lator államoknak – Magyarországnak, Lengyelországnak és a hovatovább szintén gondot okozó Olaszországnak–, hogy megakadályozzák a csúcsjelöltek megválasztását a bizottság élére. A tanács vonakodik hozzájárulni egy olyan döntéshez, hogy a jogállamiságot sértő tagállamoktól megvonják a támogatásokat.

Az Európai Unió tagállamai egyelőre nem tettek eleget annak a kihívásnak, hogy fellépjenek a saját klubjukban megjelenő autokratákkal szemben.

Európa erőssége a különböző nemzeti hagyományokban van. Ám Európát összeköti a közös történelem. A legújabb kori történelemben tekintélyelvű és illiberális államok az egész kontinenst elpusztították és rengeteg szenvedést okoztak. Az uniós tagállamoknak ahhoz, hogy a veszély ne terjedhessen tovább, cselekedniük kell, és meg kell fegyelmezni, el kell szigetelni azokat a tagállamokat, amelyek nem tartják tiszteletben a közös értékeket, és azon történelem ellen cselekszenek, amely nyomán Európa egykor arra esküdött, hogy SOHA TÖBBÉ” – írta Kim Lane Scheppele, aki jól ismeri Magyarországot, és messze nem először figyelmezteti a nemzetközi közvéleményt arra, hogy mi folyik ott. (huppa.hu)


 

h i r d e t é s