Egész életedben magadból akarsz hőst csinálni, magadnak akarsz emlékművet állítani, arra törekedsz, hogy téged emlegessenek, idézzenek. Olyan szófordulatokat használsz, hogy: erre én azt szoktam mondani, hogy… az semmi, velem pedig az történt, hogy… Ki a fasz vagy te? Kurvára nem érdekel senkit, hogy erre, meg arra mit mondasz és mit gondolsz! Hidd el, ha így harsogsz egész életedben, majd meghalsz, alig várják, hogy kivigyenek a temetőbe és a kutya meg nem fogja látogatni a sírodat. Esetleg halottak napján, a látszat kedvéért. De örülnek, hogy megszabadultak egy ego által felfuvalkodott valakitől. A csönddel és távolsággal jobban jártál volna.

Nem csak az ego távoltartása, de az események felülről való szemlélete is könnyít. Mert sokszor belelovalljuk magunkat a részletekbe és behúzzuk magunkat a mocsárba. Pedig fordítva kellene. A mocsárból ki kel jönni és nem belesüppedni. Egy bokszmeccs távolról szemlélve élvezetes, de a ringben átélve szenvedés és sok pofonnal jár. Te pedig a ringből akarod látni.
A távolság jelentősége a szavak esetében is jelen van. Vedd észre, hogy azok szava, akikkel napi kapcsolatban vagy, elsuhan füled mellett. De ha meghaltak, távol kerültek tőled, akkor kezded felfogni egyes kijelentéseik mélységét. Egy halott szava felerősödik, a vele még életében eltöltött órák megszépülnek, élménnyé válnak. Mi ennek a titka? Az, hogy a halott szavait már nem érzékszerveinkkel halljuk, hanem belülről jönnek. Itt a titok.
Minden, amit érzékszerveink juttatnak belénk, az egót táplálják. A távolsággal pedig az érzékszervek szerepe lecsökken, rosszabbul látunk, hallunk és egyre inkább a bennünk felhalmozódott tudás, tudatosság, meggondoltság szűri ki azt, ami kell és ami eldobandó. Vigyázz tehát! Az érzékszervek becsapnak, ha nem a helyén kezeled azokat! Egódat hizlaljak, ami egy határon túl depresszióba taszít.
Nem látni kell, hogy higgy, hanem hinni kell, hogy láss.

Itt érünk el a felszín (Ahl al-Zahir) és a belső tartalom (Ahl al-Batin) kérdéséig. Ezen a ponton válik el a világ szemléletének kérdése is. Egy világi tudós tudomány alatt azt érti, hogy mit fejt meg a Láthatatlanból (A’alem al-Gheib) és teszi azt át a Látható tartományba (A’alem al-Shihada). Tehát, hogy tesz minél több Jelet érzékszerveinkkel felfoghatóvá. Egy hittudós számára pedig az a tudomány, hogy a Látható és Láthatatlan Világ Jeleiben mi az Üzenet az ember számára? Nem az érzékszervek, hanem a szív, tudatosság betáplálása a cél. Ez a kétféle tudományos megközelítés többször találkozik, de van, hogy nem. A világi tudomány felfogásban gyakran válik az ember „Istenné”, azaz felfedezései dimenzióvesztéssel járnak. Azt képzeli, hogy tudásával kiemelkedik a többi teremtmény közül és átírhatja a teremtést. A tudomány hit alapú megközelítése pedig nem a teremtés felülírására, hanem az abba való beilleszkedésre buzdít.
A valóságban azonban mindkét út kizárólagos követése zsákutca. Felszín nem létezhet tartalom nélkül és fordítva. A kettő kombinációja, tehát a felfedezés és az üzenetek megfejtése kiegészítik egymást. De ezek egyike sem mehet egónk minden határon túli növekedéséhez.

Iszlám irányzatokon belül is jelentkezik (többek közt) két iskola, a Zahir, azaz nyilvános, mindenki által hozzáférhető, illetve a Batin, azaz a belső, rejtett, modern szemlélettel ezoterikus tanok. Ezek elemzése messze vezet, mert eltéríti a figyelmet a Korán belső értésétől és az ahhoz való hozzásegítéstől. Ugyanis a Zahir irányzat megkeményedése ortodoxiához, a Batin pedig titokban űzött praktikákhoz vezethet, ami egy „tanító” megérzésein alapul és messze visz az Iszlám valódi lényegétől.
Az általános tanításhoz úgy jutunk legközelebb, ha nem mélyedünk el iskolák síkjában és megmaradunk a Korán terében. Az iskolák esetében sík, a Koránéban tér kifejezést használtam. Ennek oka, hogy az iskolák ember irányítása alatt dimenziót vesztenek abból, ami térben érthető. Sík felfogásába helyezni egy térbeli világot tévedés.
A tér pedig Benned van! Ez nem ugyanaz a tér, ami a többi ember tere. Te más vagy. Másra van képességed, tehetséged, értésed. Ha ez a tér bekerül egy mecsetbe, templomba, ahol nem hitet, hanem vallást tanítanak, ami a hit ember általi privatizációját jelenti, akkor a te teredből is egy szürke sík válik. Innen zombivá válsz és követsz egy csordát. Allah nem erre tanít. Allah megtanít bánni az egóddal, egyensúlyba helyez a világgal és ez teljesen egyedi. A Te egyensúlyodat csak Te tudod beállítani! Ahhoz, hogy ezt megtedd, rá kell bíznod magad arra a Teremtőre, Akinek művében, a teremtésben felfedezheted a magadra szabható egyensúlyokat.
Ehhez el kell távolodnod az ember művi világától, ami érzékszerveidet uralja.

Ő az Első, a Végső, a Külszín, a Belbecs és Ő a Mindentudó. (Korán 57:3)