h i r d e t é s

Nem stimmel Matolcsy és Gerhardt vagyonnyilatkozata

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem stimmel Matolcsy és Gerhardt vagyonnyilatkozata

2015. április 22. - 11:20
0 komment

Azt a pénzt, amit jótékonykodásra költöttek, már fel sem tüntették a nyilatkozatban.

A jegybankelnök is, alelnöke is furcsa magyarázattal állt elő arról, miért nem írták be a milliós pluszbevételeiket a vagyonnyilatkozatukba, írta a Magyar Narancs.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének, Matolcsy Györgynek nem szerepel a vagyonnyilatkozatában, hogy a Pallas Athéné (PA) két alapítványától összesen 1,18 millió forint járandóságot kap. A Magyar Narancs írása szerint erről azt nyilatkozta, hogy ennek az az oka, hogy a tiszteletdíjakból „elkölthető jövedelme” nem származott. A lap szerint azonban a vagyonnyilatkozat-tételre vonatkozó jogszabály azt írja elő, hogy minden adóköteles jövedelmet be kell vallania, függetlenül attól, hogy azt mire költi.

Hiányosságot a jegybanki alelnök, Gerhardt Ferenc vagyonnyilatkozatában is talált a hetilap. Hivatalos érdeklődésükre azt a választ kapták, hogy az alelnök nem visel tisztséget a Pallas Athéné alapítványok vezetésében, de az alapító okiratok szerint mégis.

Gerhardt havonta két helyről, összesen 1 015 000 forintot kap azért, mert a PA Domus Concordiae Alapítvány és a PA Domus Mentis Alapítvány felügyelőbizottságának is elnöke. Egy tavaly szeptemberi MNB-közlemény szerint tiszteletdíját a budapesti piarista gimnázium oktató-nevelő munkáját támogató Kalazancius Alapítványnak és a Rákosszentmihály-Sashalmi Református Templom Alapítványnak utalja.

Rejtély, hogy az alelnök hogyan nyújthat olyan támogatást, amit a be nem töltött pozícióiért tulajdonképpen meg sem kap – írja a Magyar Narancs.

 

index.hu (Címlap: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter - Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt)

Posted by SEJT on 2015. április 22.