h i r d e t é s

Nem tartogat jó időt a hétvége

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem tartogat jó időt a hétvége

2016. június 11. - 07:43
0 komment

Szombaton kezdetben csak néhol, délutántól viszont már egyre többfelé kell záporra, zivatarra számítani, vasárnapra virradóan pedig helyenként jelentős csapadékra van kilátás - írja az Időjárás.hu.

Ezt követően is folytatódik a változékony idő, a jövő hét végén azonban már strandidőnek is örülhetünk.

Délelőtt nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, keleten lehet eleinte több napsütés. Csak elvétve fordulhat elő kisebb zápor. 

Délután általában erősen felhős lesz az ég, kevés helyen vékonyodhat el átmenetileg a felhőtakaró. Kezdetben csak néhol, majd északnyugat felől egyre többfelé várható eső, zápor, zivatar. A változó irányú szél időnként megélénkül.

A csúcshőmérséklet 20, 26 fok között valószínű.

 

idojaras.hu