h i r d e t é s

Nem zárják börtönbe a roma közmunkásokat összeverő banda vezérét

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Nem zárják börtönbe a roma közmunkásokat összeverő banda vezérét

2017. március 26. - 09:45

2014 augusztusában mintegy nyolc símaszkos rontott rá a dolgozó közmunkásokra egy északkelet-magyarországi kis falu közelében - írja a propeller.hu.

Forrás: 444.hu

A támadók viperával, baseball ütővel, pajszerrel, késsel és riasztópisztollyal okoztak súlyos sérüléseket. Az egyik fiatalembernek a lábát törték el, édaspjának a kezét, de volt akinek késsel szúrták át az ujját, egyiküknek pedig majdnem levágták a fülét.

Bár a bírósági jegyzőkönyvbe is bekerült, hogy a terepszínű ruhát viselő támadók ezt kiabálták:

"megdöglötök, büdös cigányok, hasra mindenki",

illetve a verés közben elhangzott, hogy

rátok lesz gyújtva a ház, büdös cigányok,

a bíróság első fokon arra jutott, hogy a romák összeverése nem rasszista indítékkal történt, mivel csak egy család tagjait bántalmazták.

A másodfokon eljáró Egri Törvényszék lényegében az érveléssel, és a büntetés mértékével is egyetértett – tudta meg a 444.hu

A bíró megemlítette, hogy itt nem egy átlagos verekedésről, indulatból elkövetett bűncselekményről van, hanem a dolgot alaposan kitervelték, és fel is fegyverkeztek a bosszúra. 

Mindezek ellenére a bíróság úgy döntött, hogy egy ilyen típusú, előre alaposan kitervelt, és brutálisan elkövetett bűncselekményért

a felfüggesztett szabadságvesztés is elegendő büntetés.

Mivel a símaszkos banda többi tagját a rendőrség képtelen volt megtalálni, így bár éppenséggel megállná a helyét a rasszista indíttatásból elkövetett súlyos testi sértés, egyszerűen

nincs kit felelősségre vonni.