h i r d e t é s

Német külügyminiszter: a magyar kormány úgy véli, csak jogai vannak, kötelezettségei nincsenek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Német külügyminiszter: a magyar kormány úgy véli, csak jogai vannak, kötelezettségei nincsenek

2019. május 24. - 06:37

 

A magyar kormány úgy véli, hogy az európai uniós tagsághoz csak jogok kapcsolódnak, kötelezettségek pedig nincsenek - jelentette ki a német külügyminiszter csütörtökön Berlinben.

Forrás: 444.hu

Heiko Maas a Westdeutscher Rundfunk (WDR) regionális közszolgálati médiatársaság Europa Forum című rendezvényén elmondott beszédében kiemelte, hogy az Európai Uniót (EU) három alapérték, a szabadság, a demokrácia és a jogállamiság tartja össze, és ezen értékek tiszteletétől függ a közösség nemzetközi hitelessége.

Hozzátette: az EU-ból "profitáló" tagállamoknak "tudniuk kell, hogy nemcsak jogok, hanem kötelezettségek is vannak, ezért helyes, hogy Brüsszel nagyon hangsúlyosan felhívja erre az olyan kormányok figyelmét, mint Orbán Viktoré Magyarországon".

A német diplomácia vezetője a beszéd után tartott pódiumbeszélgetésen arról is szólt: "nagyon nyilvánvaló", hogy a magyar kormány azok közé tartozik, amelyek úgy vélik, csak jogaik vannak, és kötelezettségeik nincsenek, ezért

a jövőben talán azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy nem kellene-e a jogállamiság EU-s alapértékének betartásához kötni az EU-s támogatási alapok forrásainak szétosztását.

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) politikusa az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatban kiemelte: fel kell lépni mindazokkal szemben, akik "káoszt, megosztottságot, félelmet keltenek és tönkre akarják tenni Európát".

A nacionalisták és populisták útja elkerülhetetlenül "káoszba" vezet. Ezekre az erőkre a

megalománia, az értékvesztés és a demokrácia megvetése

jellemző, amire "különösen megdöbbentő példa az osztrák jobboldali populisták önfelszámolása" - utalt Heiko Maas az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) volt elnökéről, Heinz-Christian Strache volt alkancellárról a napokban megjelent videofelvételre.

Hangsúlyozta, hogy a németek 80 százaléka "Európa-párti gondolkodású", és az EP-választáson nem szabad elkövetniük azt a hibát, mint amelyet sok brit elkövetett, amikor távol maradt a hazájuk EU-tagságának megszüntetéséről (Brexit) népszavazáson.

Mint mondta, "mi vagyunk a többség, csak néha túlságosan csendesek vagyunk", a vasárnapi EP-választáson viszont "legyünk hangosabbak", vagyis "szavazzunk egy erős, szuverén és szociális Európára".

(MTI)


 

h i r d e t é s