h i r d e t é s

Németh Szilárd szerint a 40-50 év közötti magyar férfiak sértésnek vennék, ha nem hívnák be őket katonának

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Németh Szilárd szerint a 40-50 év közötti magyar férfiak sértésnek vennék, ha nem hívnák be őket katonának

2018. november 27. - 10:02

 

Németh Szilárd: nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni.

Forrás: 168ora.hu/Németh Szilárd Facebook

„A 40 és 50 év közöttiek korosztálya a legnagyobb létszámú. A népi bölcsesség úgy tartja, ekkorra válnak férfivá az ifjak. Nekik nehezen tudná bárki is bebizonyítani, sőt egyenesen sértésnek vennék azt, hogy háborús védelmi helyzetben egy 45 éves magyar ember alkalmatlan lenne arra, hogy megvédje családját, otthonát, hazáját” – fejtette ki a Magyar Időknek adott interjújában Németh Szilárd, mint a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.

Világossá tette azt is, hogy a kormány most 37 650 főben határozta meg a honvédség létszámát, ami 13 700 fős emelkedés 2010-hez képest. Az önkéntes tartalékosok létszáma pedig a 17 főről 8000 fölé nőtt,és 20 ezerre fog 2026-ig.

Németh szilárd megjegyezte azt is, hogy egyre szélesebb a társadalmi elismertsége a magyar katonának, újra példa és tisztelt hivatás lett az emberek előtt.

A kiskunfélegyházi Arzenál fegyvergyárról elmondta: megkezdődtek a gyártások, majd hozzátette:

és nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni. Itt is a magyar érdek a meghatározó.

A Zrínyi 2026 haderőfejlesztési programról elmondta, hogy 37650 főben határozták meg a honvédség létszámát, ami 13700 fős emelés 2010-hez képest. Németh kiemelte:

A katonai eskü a legmagasabb szintű elköteleződést jelenti, azt, hogy a katona az élete árán is meg fogja védeni Magyarországot és a magyar embereket. Gárdonyi Géza az Egri csillagok című regényében Dobó István várkapitánnyal mondatja ki a ma is időszerű igaz-ságot: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.

168ora.hu


 

h i r d e t é s