Nemzetközi sajtótájékoztatón, angolul jelentené be Karácsony, hogy mégsem épül meg a Fudan Egyetem
Az ATV-ben reagált néhány kormánypárti kritikára.
Miután megválasztották miniszterelnöknek 2022-ben, angolul tart majd egy nemzetközi sajtótájékoztatót, ahol bejelenti majd, hogy nem épül meg a Fudan Egyetem - ezt mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Karácsony Gergely. A stúdióban több olyan kritikára is reagált, ami a napokban a kormánymédiából érkezett felé. A nyelvtudása mellett a tudományos tevékenységét is firtatták. Erről azt mondta, nem fejezte be a PhD fokozatot, a doktori képzésből nem kirúgták, a politika miatt hagyta félbe.
Amióta bejelentette az indulását, össztűz alá vette a propaganda sajtó. Ez nem lepte meg, mint mondta, szerinte aki ezt a kampányt végig tudja csinálni, az egy erős ember, ezt fogja bizonyítani ez az össztűz, ezért hálás is.
A műsorban szóba kerül még
- hogy miért döntött végül az indulás mellet,
- mit lehet tudni az új mozgalomról, amelyet indított,
- a miniszterelnöki programja,
- és az, hogy képes lenne-e az Atlétikai VB-t lemondani abban az esetben, ha a Fudan Egyetem megépülne.