Az előválasztás valós képet mutat a magyar ellenzék állapotáról és lehetőségeiől
Az előválasztás egyik legnagyobb hozadéka, hogy a pártok már nem csupán a közvélemény-kutatások alapján ítélik meg a választóikat és önmagukat.
Forrás: Momentum/Facebook
Ha valaki hibázott, annak következményei voltak, ha valaki jól csinált valamit, akkor lendületbe jött. A politika már nem csak az elemzők okoskodására épül, hanem a választók által leadott szavazatokra. Az ellenzéki oldalon pedig olyan megtisztulási folyamat indult el, amire már rég szükség volt. És ha valaki még mindig fanyalog, annak érdemes átgondolnia, mi vezetett odáig, hogy már az előválasztást is elbukta a kedvenc pártja vagy jelöltje. - írja a Szegedi Kattintós
A csehországi választások végeredménye mutatja meg legvilágosabban, milyen veszélyes egy regnáló párt számára, ha a hatalmat nem hajlandó megosztani másokkal. A jobboldali hárompárti Spolu (Együtt) koalíció nyerte ugyanis Csehországban a szombat délután zárult képviselői választást, ezzel - ha kis fölénnyel is - megelőzte az Andrej Babis vezette ANO (Igen) nevű kormánypártot. Babis feltételezhető bukása nagyban köszönhető annak, hogy az ANO két eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokraták és a kommunisták rosszul szerepeltek, így nincs igazán muníciója a kormányfőnek ahhoz, hogy tovább küzdjön hatalma megtartásáért.
Az elemzők kiemelték a cseh politikai eseményekkel kapcsolatban, hogy ugyan Babis sok elemét átvette magyar kollégája, Orbán Viktor törekvéseinek, ám mivel nem rendelkezett meghatározó többséggel a parlamentben, a jogállamot nem sikerült úgy megrendítenie mint szövetségesének Magyarországon. Babis politikai stílusa azonban arra ösztönözte politikai ellenfeleit, hogy pártszövetségeket létrehozva közösen próbálják legyőzni a kormánypártot, illetve kisebb koalíciós partnereit. A cseheknél ugyan nem volt előválasztás, de az ottani választási törvény lehetővé tette a szoros együttműködést az ellenzéki pártok között, így összefogva sikerült többségbe jutniuk a parlamentben.
Magyarországon azonban már csak egy közös pártlista, illetve minden körzetben egyetlen ellenzéki jelölt indítása lehet az egyetlen sikeres módszer a Fidesz egyeduralmának megtöréséhez. A magyar politikai erőtér ugyanis fokozatosan kétpólusúvá vált az utóbbi bő 10 évben, főként annak köszönhetően, hogy Orbán Viktor pártja egykori szövetségeseit bedarálta, az ellenzéki pártokat pedig folyamatosan diszkriminálja attól függetlenül, hogy azok baloldali, liberális vagy jobboldali nézeteket vallottak. Az ellenzéki összefogást lényegében az a politikai kényszer hozta össze, amit a Fidesz politikája idézett elő, így a duális politikai rendszer lényegében Orbán Viktor világnézetének logikus következménye.
A rendszer a gyermekbetegségeivel együtt is jól vizsgázott, amihez nagyban járultak hozzá a választást lebonyolító önkéntesek, no és azok a polgárok, akik elmentek voksolni.
A kormányfő azonban továbbra is az „Oszd meg és uralkodj!” elv alapján próbálja szétaprózni ellenlábasait, és úgy beállítani az összefogásban résztvevő pártokat, mint az uzsonnáért verekedő óvodásokat. Néha maguk az érintettek is besegítettek neki, hiszen a magyar ellenzékre oly jellemző széthúzás az előválasztási folyamatban is erodálta a pártok politikai tőkéjét. Ez főként az első forduló után kialakult miniszterelnök-jelölti hármas üzengetéseiben, beszólásaiban, sőt nyílt acsarkodásaiban volt tetten érhető. Karácsony Gergely visszalépésével azonban némileg tisztult a kép, és a második forduló végeredményét pedig végül mindenki kénytelen lesz tudomásul venni, akár örül neki, akár nem.
Közben az első forduló nagy vesztesei és győztesei is levonhatták a konzekvenciákat a szereplésükkel kapcsolatban. Most mutatkozik meg csak igazán annak a jelentősége, hogy a körülményekhez és lehetőségekhez képest sokan voksoltak az első fordulóban, (több mint 600 ezren) így nem mondhatják a vesztesek, hogy nem volt elég reprezentatív a megmérettetés, így a hibákat muszáj önmagukban és saját pártjukban keresni. A Jobbik elnöke kénytelen volt elismerni, hogy rossz kampánystratégiát választott, de Jakab Péternél is rosszabbul járt Fekete-Győr András momentumos vezér, akitől megvonták a bizalmat saját pártjában.
A közvélemény-kutatások ugyanakkor ismét bemutatták, hogy a felmérések nem helyettesítik a választók közvetlen visszacsatolásait. Márki-Zay Péter előretörését nem jelezték ugyanis az intézetek, Karácsony Gergely gyenge szereplésére pedig szinte senki sem volt felkészülve. Az előválasztás kétséget kizáró érdeme, hogy tiszta képet rajzolt az ellenzék állapotáról, így fél évvel az igazi, nagy megmérettetés előtt a gyenge pontokon még javítgatni lehet, az erősségeket pedig tovább lehet építgetni. A rendszer a gyermekbetegségeivel együtt is jól vizsgázott, amihez nagyban járultak hozzá a választást lebonyolító önkéntesek, no és azok a polgárok, akik elmentek voksolni.
Az ellenzék sok tapasztalatot és önbizalmat nyert abból, hogy egyáltalán képes volt megbirkózni egy olyan nagy kihívással, mint egy országos választás megszervezése központi támogatás nélkül. Közben a Fidesz folyamatosan gáncsolta a választás lebonyolítását, saját médiájában pedig ha néha be is számolt róla, folyamatosan becsmérlő hangnemben beszélt róla. Az egész hasznát viszont csak jövő tavasszal mérhetjük meg igazán, hiszen az országgyűlési választások végeredménye igazolhatja vissza, hogy érdemes volt-e ebbe a nagy vállalkozásba belevágni. Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „A mézsör próbája az ivás.”
