„A nyugati világot ma komolyan fenyegeti az a veszély, hogy egy újabb nagy gazdasági világválságba csúszik. Ez a veszély nem egy hibázó kormány által összeállított rossz költségvetés miatt merült fel – vagy akár a pénzügyi piacokon zajló aljas spekuláció miatt. Sokkal inkább a globális gazdasági kapcsolatoknak a háborúig való elfajulása miatt merült fel. Ahhoz, hogy megértsük, ez miért idézi elő a válság veszélyét, vissza kell nyúlnunk a történelembe, hogy felidézzük, mi történt az 1930-as években” – kezdi Pilkington.

Valamikor régen a közgazdaságtan legfontosabb kérdése az volt, hogy „Mi okozta a nagy gazdasági világválságot?”. Ezt a kérdést azonban az elmúlt években elfelejtették feltenni a szerző szerint.

A cikk felsorol néhány választ a nagy kérdésre. A Keynes követői a válságot a lanyhuló gazdaság kormányzati támogatásának hiányának tulajdonították. A monetaristák azt állították, hogy a központi bankok rossz pénzkínálattal való rossz gazdálkodása okozta. Az osztrákok azt állították, hogy a válság természetes gazdasági válasz volt az 1920-as évek túl sok meggondolatlan költekezésére, és hagyni kellett volna, hogy a rendszer teljesen megtisztuljon.

A szerző szerint azonban az egyszerű válaszok soha nem voltak meggyőzőek.

A nagy gazdasági világválság történelmi esemény volt, és mindig történelmi magyarázatot követelt. Mielőtt a gazdasági iskolák a különböző dogmáik köré tömörültek volna, ez közismert volt.

Maga Keynes is nevetett volna például a válság későbbi leegyszerűsítő „keynesi” magyarázatain. 1919-ben írt egy könyvet A béke gazdasági következményei címmel a párizsi békekonferenciáról – amelyen ő is küldött volt -, amelyben arra figyelmeztetett, hogy a versailles-i szerződés válsághoz fog vezetni” – írja a közgazdász.

A közgazdász szerint a nagy világgazdasági válság az első világháborúból eredő egyoldalú gazdasági struktúrából fakadt.

A háború olyan nagy méreteket öltött, és teljesen felborította a gazdasági viszonyokat – mind belföldön, a gazdaság háborús termelésre való átállítása miatt, mind pedig nemzetközileg, mivel a különböző szövetséges blokkok összezárkóztak, és elzárták a világ többi részét. A cikk szerint a háború után az lett volna a legbölcsebb, ha a gazdasági kapcsolatokat a lehető leghamarabb visszaállítjuk a normális kerékvágásba.

A szerző lejegyzi, hogy a párizsi békekonferencia küldöttei pontosan az ellenkezőjét tették. A szövetséges hatalmak meg akarták büntetni Németországot, amelyet a háborúért okoltak. Lehetetlen adósságterhekkel terhelték az országot, és később megszállták a Ruhr-vidéket, Németország legtermékenyebb régióját. A cikk leírja, hogy nem csak az ellenséggel, hanem a „baráttal” is keményen bántak az amerikaiak.

A szövetségesek hatalmas adósságot halmoztak fel az amerikaiaknál, mivel a háború alatt fegyvereket vásároltak tőlük. Ahelyett, hogy elengedték volna az adósságot – ahogyan a szövetségesek addig jellemzően tették -, az amerikaiak viszonylag magas kamatok mellett követelték a visszafizetést.

„Az 1920-as évek az adósság és a dekadencia évtizede volt, mert a nemzetközi rendszer egy instabil adósságpiramisra épült. Ez az egész 1929-ben összeomlott. De ez csak a kiváltó ok volt. A felhalmozódott adósságok az országok közötti egyenlőtlen és fenntarthatatlan gazdasági kapcsolatok tükörképe voltak. Európa egy kosárlabdagazdaság volt, amelyet az egyre több amerikai kölcsönök nyújtásával hagytak talpon maradni. Amikor a piramis összeomlott, Európa is vele omlott” – írja Pilkington.

A közgazdász szerint ma nagyon hasonló dinamikát lehet megfigyelni.

A nyugati gazdaságokban évtizedek óta halmozódik az adósság, de az elmúlt három évben különösen kiéleződött. Ennek oka egyrészt a hatalmas kiadások, amelyek az emberek élelmezéséhez szükségesek a zárlatok idején, másrészt pedig az ukrajnai háború miatt növekvő költségek – különösen az energiaköltségek miatt

– jegyzi meg a cikk.

A brit közgazdász pesszimista képet fest, és Európa gazdasági összeomlását vizionálja.

Európa összeomlása azért fog bekövetkezni, mert Európa többé nem jut gazdasági szükségleteihez elegendő energiához.

Először, amikor Oroszország arra törekedett, hogy Európát éheztesse a nagyon szükséges gázból, sokan – köztük én is – átmeneti fejleménynek tekintették. Amint a háború lezárult, azt feltételeztük, hogy a gázt újra bekapcsolják. Nemrégiben azonban felrobbantották az Oroszországból Európába gázt szállító vezetékeket, ami szabotázsnak tűnik. Európa számára most már nincs visszaút” – állítja Pilkington.

A szerző szerint a magas árak hosszú éveken át így maradnak, melynek következtében az európai ipar, amelynek az energia kulcsfontosságú alapanyag, versenyképtelenné válik. Megjegyzi, hogy ha az európai gyártók továbbra is üzletelni akarnak, akkor emelniük kell az áruk árát. Ezáltal ezek az áruk versenyképtelenné válnak a külföldi – mondjuk amerikai vagy kínai – árukkal szemben.

Amikor Európa ráébred, hogy milyen bajban van, valószínűleg úgy kell majd reagálnia, hogy vámok segítségével próbálja megmenteni az iparát.

Egy ilyen helyzetben a legkevésbé rossz megoldás Európa számára – nem a globális gazdaság, hanem kifejezetten Európa számára – a kereskedelmi vámok emelése lesz, hogy a nemzetközi termékek ugyanolyan drágák legyenek, mint az energiaköltségek inflációjától szenvedő hazai termékek. Ismét visszatértünk az 1930-as évekhez, amikor minden ország egyéni érdeke, hogy kereskedelmi háborút folytasson, de ez senkinek sem közös érdeke. Rémálomszerű forgatókönyv” – írja a közgazdász.

A szerző szerint  van egy lényeges különbség az 1920-as és 1930-as évek világa és a mai világ között. Ez pedig az, hogy míg a harmincas években Ázsia és Dél-Amerika nem volt gazdasági hatalom, ma már ott a BRICS+

„A BRICS+ olyan erő, amellyel számolni kell. Bőséges hozzáféréssel rendelkezik az energiához – Oroszország és Szaúd-Arábia a világ két legnagyobb olajtermelője. Hozzáférése van az alapvető erőforrásokhoz – Brazília a világ első számú vasérctermelője. És lenyűgöző feldolgozóiparral rendelkezik, amely a földben lévő anyagot a polcokon lévő áruvá alakítja: Kína.

BRICS+ szövetség egyik nagy része sem néz szembe a lehetetlenül magas energiaárak miatt fenyegető ipari összeomlással, mint Európa ma.

Eltekintve néhány komoly geopolitikai konfliktus lehetőségétől – Ukrajnában és Tajvanon – úgy tűnik, hogy a BRICS+ szövetségnek viszonylag tiszta a gazdasági egészségi állapota, és a jövőben még sok tere van a növekedésre” – fejti ki.

„A 2022-es nagy európai energiaháborúhoz vezető döntések valószínűleg az emberiség történetének egyik legnagyobb gazdasági és geopolitikai tévedéseként vonulnak be a történelembe” – zárja Philip Pilkington. (Neokohn)