Olvastam mellé kommenteket a témában íródott cikkek alatt és bár voltak olyanok, akik egyet értettek ezzel, a többségnek van még annyi szociális érzékenysége, hogy ártatlan gyerekeket nem büntetne éhezéssel csak azért, mert nem épp ideális környezetbe született vagy nem épp ideális szülők gyermeke.

Őszintén szólva felkavart. Eszembe jutott a saját gyerekkorom és az én szüleim.

Mi öten vagyunk testvérek. A szüleim átlag magyar emberek (állampolgár – még mielőtt valaki azt hinné, hogy a szüleim a jelenlegi Dúró Dóra-féle szittya magyar nemzetmentő program Jobbik előtti ősi mintapéldányai), szobafestő és ápolónő szakmával. Lényegében azért lettünk ennyien, mert Anyának meggyőződése, hogy ha a sors/karma/Jóisten (kinek mi tetszik) ránk bíz egy kicsiny életet, akkor az nem véletlen van úgy. Apa pedig szimplán szereti a gyerekeket. Ezzel lehet egyetérteni/egyet nem érteni, már megszülettünk, fel is nőttünk mindannyian, szóval a vita ez esetben okafogyott. Amúgy is ez mindenkinek a maga dolga, a saját hite, vallása, világnézete szerint. (Megjegyzem, mostanában divat ugye erről is állami rendeleteket hozni, pedig ehhez az államnak annyi a köze jobb helyeken, hogy biztosítsa a normális élet lehetőségét az állampolgárai számára).
Ez azért lényeges említenem, mert sokan azzal érvelnek, hogy felelőtlen a szülő, minek vállal ennyi gyereket. Vannak olyanok is, igen. De vannak olyan éhező gyerekek, akik nem 5-6 gyerekes családban élnek, hanem 1-2, a szülő/szülők dolgoznak (vagy dolgoznának, ha lenne hol).

Visszatérve ránk…

Kis családunk élete során keresztülment néhány nehéz éven. Az első ilyen nehéz időszakunk az utolsó Horn-kormány 3-4. éve és a Fidesz első kormányának idejére esett, amikor bizony előfordult, hogy hónap végén nem nagyon volt mit enni vagy örültünk, ha találtunk otthon egy kis száraz kenyeret és azt rágcsáltuk, mindannyian, Anyáék talán még azt se, hogy nekünk több jusson. Ezekben az években volt minden, munkanélküliség, minimálbér (ami akkor 45 ezer forint volt) és küzdelem, küzdelem, küzdelem. Akkor csak nem értettem, hogy miért nem kapok meg ezt vagy azt, vagy szégyelltem, hogy nekem nincs annyi ruhám, cipőm, mint más gyerekeknek, vagy karácsonyra nem kaptunk épp semmit és nem volt miről beszámolnom nyári szünet után, mert otthon voltunk végig. Vagy épp csak sóvárogva néztem mások szuper szendvicseit, míg én vajas kenyeret vittem uzsonnára, de igazából annak is örültem, mert nem korgott a gyomrom. Szerencsére nem végig volt így, csak volt ilyen is. Ennek ellenére, ma, felnőtt fejjel is azt mondom, hogy mindent megkaptam a szüleimtől, ami csak tőlük telt, mind érzelmileg, mind szellemi és erkölcsi értékrendben és minden másban, ami egy gyerek felneveléséhez szükséges, de más gyerekeknek nem kívánom, hogy tudják meg milyen érzés és ha tehetek magam is értük, megteszem és erre bíztatok mindenki mást is.

Ha belegondolok, hogy hányszor ment ez a két ember, minden büszkeségét félretéve kölcsönt, segítséget, munkát, önkormányzattól fűtési segélyt kérni, mert már nem láttak más megoldást és hányszor jöttek haza az ezekkel járó megaláztatástól vagy a tehetetlenség miatti dühtől elgyötört arccal, ma is (és valószínűleg mindig is így lesz) könnybe lábad a szemem és mindig büszke leszek ezért rájuk.

Egy kicsit akkor lett jobb, amikor Medgyessy (bár ő maga belebukott), de megduplázta Anya ápolónői fizetését (100 napos program, 50%-os béremelés az egészségügyben). Aztán nyaranta én is dolgozni kezdtem, diákként és egy jobb időszak következett. Majd jött 2007 és a válság és végünk lett, arra a gazdasági krachra a szüleim házassága is ráment. Megint nehéz évek, de túléltük. A suliból se maradtunk ki, én le is diplomáztam már munka mellett és diákhitellel ugyan, de ez már a legkevesebb.

Az hogy ki volt kormányon, mint látható nem igazán számít, mert az elmúlt 25 év kormányváltozatai alatt is volt jobb is, rosszabb is. Múlt. Megváltoztathatatlan. Az én szempontomból már nem lényeges. Az viszont, amit ebből következtetésként és tanulságként le lehet vonni, sokkal fontosabb. A ma gyermekei számára. Nem kívánom senkinek, hogy éhezzen. Nem jó. Kicsit sem.

Így hát ezúton üzenem Orbán Viktornak, Hegedűs Zsuzsának, a kormánynak és a Tisztelt Ház hitetlenkedő képviselőinek (különös tekintettel azokra, akik a múlt héten, puszta politikai gőgből  leszavazták a gyermekéhezés megszűntetéséről szóló javaslatot, hogy volt és van gyermekéhezés Magyarországon.

DE! Ti, okulva a múltból, tehettek azért, hogy a jövőben ne legyen! Úgy, mint valaha az éhezést megtapasztalt gyerek és ma ennek ellenére viszonylag sikeres felnőtt, tudom, hogy nekem szerencsém van, nem minden hozzám hasonló gyerek találja meg a lehetőségeit a fejlődésre és a szegénységből való viszonylagos kilábalásra és nincsenek is mindenkinek olyan szülei, mint nekem. Éppen ezért, nekik segíteni kellene. Minden létező módon, ahogyan csak lehetséges.

Egy kecske, egy tyúk meg egy zsák szottyadt vetőburgonya nem fogja megoldani a helyzetet, kedves Zsuzsa, efelől biztosíthatom. De ha tudást is adunk mellé, akkor már lehet értelme akár  egy zsák vetőburgonyának is.
Van olyan gyerek, aki csak az iskolában eszik. Sótlan vacak helyett, adjatok rendes ételt, normális alapanyagokból. A menzareformra vannak tippjeim, mint tapasztalt egészségesen étkező, nem is kerülne a dolog több 10 millióba, mint a sok miniszteri-, miniszterelnöki-főtanácsadó. Maga az étel így lehet, hogy kicsit többe fog kerülni, de a rengeteg kongó stadion építése vagy a haveri körök zsebének kitömése helyett lehetne erre fordítani a MI PÉNZÜNKET. Ami nem a tiétek, csak valamiért ezt elfelejtettétek.

Tegyétek lehetővé a szegény sorsú gyerekeknek a tanulást, azt a fajtát, ami az életre készít fel és ahhoz ad tudást és eszközöket, amivel már lehet boldogulni egy munkahelyen és a mindennapokban. Nem, ez alatt nem ezt az intézményesített birkanevelést értem – amit Hoffmann asszony neve fémjelez -, hogy minél több tudatlan, önálló gondolkodásra képtelen felnőtt kerüljön ki az iskolarendszerből. Ehhez szintén pénz kell, de mivel a ma gyermekei, a holnap felnőttjei, így ők a jövőnk. Minden ember alkalmas valamire és jó valamiben, tehát egy olyan oktatási rendszert szeretnénk, ahol ez érvényesülni tud. Rengeteg szuper tanár, pszichológus, szociális munkás van ebben az országban, adjatok nekik lehetőséget kibontakozni s egyszersmind segítsétek őket a munkájukban tisztességes bérrel, megbecsüléssel és ne kössétek meg a kezüket PÖCS-csel és KLIK-kel. Adjatok inkább fórumokat arra, hogy a jól működő iskolák és sikeres tanárok továbbadhassák a módszereiket egymásnak, hogy az ország egyes területei között ne legyenek az oktatási színvonalban akkora szakadékok, hogy még a Mariana-árok is eltörpül mellette és így ne legyenek olyan gyerekek, akiknek az esélye egy sikeres felnőttkorra 1:1000000000000000000000000000. Azaz körülbelül semmi.

Végezetül…azon igyekezzetek, hogy legyenek munkahelyek, legyen tisztességes bér, hogy a „felelőtlen szülő”-nek is legyen lehetősége felnevelni a gyerekét.

Itt szokott jönni az a kifogás, hogy vannak, akik visszaélnek a segítséggel, megélhetésből szülnek, elhanyagolják a gyerekeket. Igen, vannak. Számtalan mód van rá, hogy ellenőrizhető körülmények között segítséget nyújtson egy állam az ilyen szülőknek és lehetőséget adjon az ilyen körülmények közé született gyerekeknek egy jobb életre. Ez nyilván nehéz út, de egyeltalán nem lehetetlen.

Ha ezt olvassátok, láthatjátok, hogy igen, ehhez pénz kell, meg egy logikus és realitáson alapuló rendszer és emberek, akik véghezviszik.

Ha nem lopnátok el a pénzünket, akkor futná is minderre, az általam olvasott kommentek alapján pedig a társadalomban lenne is erre igény, csak a nemzeti erőtér és a keresztény erkölcs biztos annyira nagy, hogy eltakarja ezt a szemetek elől és elnyomja a lelkiismereteteket.

Pedig, ha ezt megtennétek, ti valószínűleg akkor sem élnétek rosszabbul, sőt még szeretnének is titeket az emberek és nem kellene egymás ellen hangolnotok a fél országot, néhány szavazatért.