h i r d e t é s

Hosszú Katinkáék miatt ezer gyerek bukta az úszásoktatást

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hosszú Katinkáék miatt ezer gyerek bukta az úszásoktatást

2017. március 07. - 08:56

Hosszú Katinkáék elindították a Dagályban az úszóiskolájukat, ezer gyerek úszásoktatása így viszont elmaradhat ezen a tavaszon - írja a Propeller.

Forrás: index.hu

Nemrég jelentette be Hosszú Katinka, hogy márciusban elindul az 50 milliárd forintért felépített Dagályban az Iron Aquatics úszásoktatása, a nebulók a Duna Aréna tanmedencéjét használhatják.

Az Index cikke szerint ezzel közel ezer gyermek úszásoktatása látszik borulni, mert úgy tudni, Hosszú Katinkáék kora reggeltől késő estig lefoglalták a tanmedencét.

"A múlt héten ugyanis több budai valamint XIII. kerületi tanintézményt is arról tájékoztattak, hogy óvodások, kisiskolások úszásóráit törölni kell. Úgy tudjuk, hogy Darnyi Tamás úszóiskolájában ezer gyerek úszásának lőttek arra a néhány hónapra, amíg a Hajós Alfréd Sportuszodát felújítják. Hiába akarták őket átvinni a Dagályba, ott Hosszúék minden időpontot lefoglaltak.

Darnyiéknak a következő három hónapra az összes óvodás valamint elsős és másodikos osztályokat kellett visszamondaniuk, mert a kisgyerekeket a tanmedencéből nem tudják átirányítani a mély vízbe, a közelben pedig a Dagályban van tanmedence" – olvasható a cikkben.

Az Indexnek az egyik érintett óvoda munkatársa úgy fogalmazott, Hosszú Katinkáék reggel 6-tól este 10-ig foglalták le a tanmedencét, de délelőtt 11 és délután 16 közt nem használja senki azt – mégsem mehetnek be más úszóiskolától.

Akkor sem mehet be senki a Dagályba, ha az üres, és még Hosszúék sem használják. "Ezt felsőbb szinteken eldöntötték, próbáljuk megoldani, de ez igen komoly probléma" – ezt nyilatkozta a Darnyi-féle úszóiskola egyik munkatársa a lapnak.