A gazdasági bizottság fideszes vezetője 70 millióért vett részvényeket a Buda-Cash vezetőinek cégében 2013-ban
Vastag köd és homály fedi, hogy Bánki Erik fideszes képviselő, miből vásárolt hetvenmillió forintért Opimus-részvényeket 2013-ban.
A Népszabadságot is kiadó Mediaworksöt tavaly felvásároló (majd a lapot megszüntető), azóta nyíltan Mészáros Lőrinc befolyása alá kerülő céget akkor még Phylaxiának hívták, és tőzsdei körökben két dologról volt ismert: hogy a Buda-Cash vezetőinek érdekeltsége, és hogy eszközeit erősen túlértékelten szerepeltette könyveiben.
Pintér Zoltán, a Buda-Cash alapító tulajdonosa – aki arról lett híres tavaly, hogy a bíróságon azzal érvelt: nem felelős a csalásokért, mert folyamatosan részeg volt – és más, a Buda-Cash-es körröl összefüggésbe hozható szereplők 2013-ban szerezték meg az Opimus/Phylaxia közel hetven százalékát, méghozzá úgy, hogy már korábban megvásárolt cégeket vittek be, azaz apportáltak a tőzsdei társaságba.
Ugyanebben az időben, 2013 májusában vásárolt Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes vezetője 70 millió forintért 2,3 millió darab részvényt a társaságban.
Bánki a Fidesz sajtóosztályán keresztül azt válaszolta a 24.hu-nak, hogy ismeri Pintér Zoltánt, de üzleti kapcsolatuk nem volt. A kétes hírű cégben történt részvényvásárlását pedig
kizárólag piaci szempontok határozták meg,
tavaly pedig egy harmadik cégnek értékesítette részvényeit.
Más kérdés, hogy Bánkinak vagyonnyilatkozata szerint nem is lehetett volna pénze erre: 2012-es vagyonnyilatkozata szerint nettó 30 millió forintos vagyona volt.
2015-ben, a Buda-Cash bedőlése után azt mondta Bánki a parlamentben, hogy
sejtjük, hogy a pénz az arcátlan brókerek sportautóiban és külföldi bankszámláin lehet.
Ám pont ezért és pont ebben a pillanatban tovább kell lépnünk, és le kell rendeznünk azt a kérdést, hogy ki fizeti a számlát.
Sajnos, ismerjük a felszámolási eljárás útvesztőit, amely több hónapig, akár évekig elhúzódhat. Ezalatt az érintetteknek pont elég idejük lesz arra, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, és a lopott pénzt megfelelő helyre menekítsék.” Arról nem beszélt, hogy a Buda-Cash-es vezetők cégének jelentős részvénycsomagja volt.
Érdekes az is, mi lett a Buda-Cash-es vezetők részvényeivel 2015-ben, amikor kiderült, hogy a brókercég csak masszív csalások segítségével tudott a felszínen maradni akkor már másfél évtizede. A Buda-Cash-es részvények ugyanis mostanra Mészáros Lőrincnél kötöttek ki.
Főleg az figyelemreméltó, hogy néhány nappal azelőtt, hogy a Buda-Casht bezárta volna a pénzügyi felügyelet, két offshore cég, a Cariati Holding és a TAC Investments tulajdonában került az Opimus részvényeinek jelentős része. Később ezt vásárolta meg Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért ismeretlen tulajdonosuktól.