h i r d e t é s

Még rövidebb pórázra fogják az önkormányzatokat

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam
a- a+

Még rövidebb pórázra fogják az önkormányzatokat

2018. szeptember 22. - 07:58

Aggódnak az önállóságukért a települések: nem elég, hogy az Államkincstárhoz kell utalni az uniós pénzeket, hamarosan az összes számlájuk állami kontroll alá kerülhet.

Sérül a települések önállósága azzal, hogy az állam szeptember 30-ig kötelezően a Magyar Államkincstár számlájára irányítja vissza az önkormányzatoknak a választások előtt kifizetett uniós támogatásokat – ezt erősítette meg lapunknak több polgármester. Volt, aki hozzátette: ez csak az első lépés, arra kell számítani, hogy hamarosan az összes számlájukat állami kontroll alá helyezhetik.

Az eddigi intézkedések mindenesetre kísértetiesen követik annak a titkos, 12 oldalas, a „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, dokumentumnak az irányelveit, amelyről a Népszava tavaly júliusban számolt be. A brossúra azt taglalja, hogyan lehetne minél inkább szűkíteni az önkormányzatok önállóságát, központosítani az adatbázisukat, és ellenőrizni a költéseiket.

Ennek egyik eleme az a lépés, hogy az elmúlt napokban számos település kapott levelet MÁK illetékes pénztárától arról, hogy megítélt uniós támogatásokat, amennyiben azok értéke meghaladta az 50 millió forintot, át kell utalniuk egy, a MÁK-nál vezetett számlára. Több polgármester szerint az állam így akarja „kozmetikázni” a brutális, 1646 milliárdos költségvetési hiányt, amely részben éppen amiatt keletkezett, hogy az országgyűlési választások előtti propaganda részeként az idei érvre tervezett 2200 milliárd forintos kifizetések több mint felét a költségvetés terhére utalták át az önkormányzatoknak, mert a korrupciós ügyek miatt Brüsszel félig-meddig elzárta a pénzcsapokat.

– Az államháztartásról szóló törvény előírja, hogy a többek között helyi önkormányzatok által elnyert, 100 millió forintot meghaladó összegű uniós források kifizetése csak az adott település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára történhet. A hatályos szabályozás szerint a korábban kereskedelmi banki számlára kiutalt, még fel nem használt uniós forrásokat is be kell 2018. szeptember 30-ig utalni a település Magyar Államkincstárnál vezetett számlájára, ha a megítélt támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot és az adott projekt nem zárul le 2018. október 31-éig – reagált pénteki cikkünkre a Pénzügyminisztérium (PM). Ez a szabályozás azonban egyáltalán nem jelenti a már kifizetett uniós források „visszavételét”- tették hozzá. (Ezt lapunk nem is állította, azt írtuk, az intézkedés leginkább a költségvetési hiány kozmetikázást szolgálja, és bonyolítja az önkormányzatok életét, mert lassabban jutnak majd hozzá a pénzükhöz - a szerk.)

A PM szerint ezen uniós forrásokról továbbra is az önkormányzatok rendelkezhetnek, csupán a számla vezetője változik. – Ezzel a források cél szerinti felhasználása is biztosítottá válik, mivel a kincstári számláról csak az adott fejlesztési célhoz kötődő kifizetések teljesíthetőek - írták. Köteles László, Komlóska polgármestere szerint az önkormányzatok eddig sem költhették el másra az uniós pénzeket, csak az adott fejlesztésre: – Ha elnyertünk például egy EFOP-pályázatot, akkor a saját önkormányzati számlavezető kereskedelmi bankunknál a pályázat kódjával nyitottunk egy alszámlát, és minden, a beruházással kapcsolatos költséget, például anyagvásárlás, megbízási díj, erről az alszámláról utaltunk. Az elektronikus ügyintézésnek köszönhetően, átlátható és ellenőrizhető módon, órák alatt megtörténtek a tranzakciók. A Magyar Államkincstárral nincs ilyen internetes banki kapcsolatunk, vagyis visszatérünk majd az őskorba: kitöltünk egy papír alapú átutalási megbízást, azt levében feladjuk a MÁK címére, ő pedig majd napokkal később elutalja a nekünk járó pénzt. Azt a pénzt, amelyet egyébként az önkormányzat nyert el, nem az állam, mégis az utóbbi gyámkodik felette – mondta. Köteles László hozzátette: arra azért kíváncsi lenne, hogy az állam a kormánypárthoz közeli oligarcháktól is ugyanilyen szigorral irányítja-e vissza az elnyert uniós százmilliókat a költségvetési számlákra.

Szavai szerint a falvak és városok körül egyre fogy a levegő, s noha a kampányidőszakban a kormánypárt körömszakadtáig tagadta, hogy az önkormányzati jogkörök megnyirbálására készül, ez a mostani rendelkezés éppen ennek ellenkezőjét bizonyítja. A következő lépés szerinte az lesz, hogy minden számlájukat a MÁK-hoz irányítják, végül pedig megvonják majd a települések jogát, hogy ezek felett rendelkezzenek. Az eddigi intézkedések szerinte kísértetiesen követik annak a titkos, 12 oldalas, a „Hatékony helyi közigazgatás” címet viselő, dokumentumnak az irányelveit, amelyről a Népszava tavaly júliusban számolt be. A brossúra azt taglalja, hogyan lehetne minél inkább szűkíteni az önkormányzatok önállóságát, központosítani az adatbázisukat, s ellenőrizni a költéseiket. Az állami tisztségviselők következetesen tagadják az irat létezését, a valóságban azonban szinte lépésről lépésre az abban leírtakat valósítják meg – állította lapunknak több polgármester.

 

Szerző: Doros Judit / nepszava.hu