h i r d e t é s

Óriási veszteséget termelt és elfogyott a tőkéje a debreceni repülőtérnek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Óriási veszteséget termelt és elfogyott a tőkéje a debreceni repülőtérnek

2019. május 25. - 08:01

A többségi tulajdonos, debreceni önkormányzat jövő heti testületi ülésén tárgyalják a repülőtér tavalyi gazdálkodását.

Forrás: KamaraOnline

A debreceni önkormányzat 2018. októberében vette meg a korábbi tulajdonostól a repülőteret működtető cég 49,96 százaléknyi üzletrészét, és rögtön százmilliókat kell betolnia a cégbe. Hatalmas, az előző évinél kétszer nagyobb veszteséget termelt ugyanis 2018-ban a debreceni repülőtér - derül ki a debreceni közgyűlés jövő heti ülésére benyújtott előterjesztésből. Ráadásul, mint az a korábbi évek beszámolóiból tudható, a tavalyi mínusz az elmúlt évek legnagyobbja, igaz, a debreceni repülőtér eddig sem a nyereséges működéséről volt ismert. - írja az Mfor

A közgyűlés elé benyújtott előterjesztés szerint tavaly a Debrecen International Airport Kft. 428 millió forintos veszteséget hozott össze az előző évi 211 milliós mínusz után. Előtte sem remekelt túlságosan a társaság, hiszen

  • 2016-ban 237,
  • 2015-ben 303,
  • 2014-ben 85,
  • 2013-ban pedig 202 milliós veszteséget mutattak ki adózott eredményként.

Tavaly egyébként 856,6 millió forint árbevételt könyvelt el a cég az előző évi 989 millió után. A bevétel legnagyobb részét, 50,9 százalékát a bolti értékesítés teszi ki, ezt követi a légiforgalom, valamint a földi kiszolgálás árbevétele - részletezi az előterjesztő, Papp László, polgármester. A számok alapján látható, hogy a cég tevékenységéből eredő magas összegű általános költségek a bevételekből nem térülnek meg - annak ellenére sem, hogy mind az utasszám, mind a műveletszámok növekednek -, ezért a veszteség finanszírozása pályázati úton elnyert támogatásokkal és a tulajdonosok által rendelkezésre bocsájtott kölcsönökkel valósítható meg.

A mostani félmilliárdot is megközelítő mínusz azonban már túl sok volt, és mélyen mínusz tartományba húzta a cég saját tőkéjét, ami -274,6 millió forintra zuhant az előző évi 123 millióról.Ezt pedig a számviteli törvények alapján mielőbb rendezni kell. A polgármester ázsiós tőkeemelés végrehajtását javasolja, vagyis a tőkeemelés összege részben a tag törzsbetétjét növeli, részben pedig a tőketartalékba kerül.

A javaslat értelmében a cég törzstőkéjét 10 ezer forintos pénzbeli hozzájárulással 152,01 millió forintra emelnék, az önkormányzat pedig ezzel egyidejűleg tőketartalékként 426,6 millió forintot bocsátana a társaság rendelkezésére. (mfor.hu)