Olcsó húsnak híg a leve, avagy egy debreceni bölcsőde felújítás kálváriája
A minap Debrecenben, a Karácsony György utcában volt dolgom, egy kedves ismerősöm hívott meg pohár vörös borra. Jó évjáratot és pincészetet ígért, így gyalogosan mentem, mert az autós vagy iszik, vagy vezet.
Az utca elején egy félkész, gazzal dúsan benőtt épületromot láttam. Mikor rákérdeztem, kiderült, hogy ez a bölcsőde, amelynek a felújítását már tavaly októberben be kellett volna fejezni. Még poharazgattunk, a keresőbe bepötyögtem a bölcsőde nevét, és sok információhoz jutottam. Mikor elköszöntem az ismerősömtől, készítettem pár fotót, a látvány az igencsak letaglózó volt.
Otthon, már a saját gépem előtt tovább okosítottam magam. A város nem igen dúskál bölcsődei helyekben, a Karácsony György utcai tagintézmény 60 gyermekét a Gáborjáni Szabó Kálmán utcai tagintézménybe költöztették, és 2016 szeptemberétől az "anya" intézménybe már nem is vettek fel jelentkezőt. /Forrás: civishír.hu, 2016.11.19. 14:22./ Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című TOP-pályázat keretében az önkormányzat támogatási kérelmet nyújtott be három bölcsőde, köztük Karácsony György utcai épületének felújítására. A felújítások ideje alatt a tagintézmények nem fogadnak gyermekeket, írták akkoriban.
Tovább lapoztam, és újabb nagyszerű hírre bukkantam. Örömhír lehetett volna - a szülőknek, ha nem csak a szokott sikerpropagandáról beszélhetnénk. Komolay Szabolcs alpolgármester a Karácsony György utcai bölcsőde komplex felújításáról és korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatót, 2018. augusztus elején. Elmondta, a már elkezdődött beruházás során megvalósul az épület energetikai szempontok szerinti felújítása; teljes körű hőszigetelési rendszer kiépítése, az elavult homlokzati nyílászárók cseréje, a lapostetős szerkezet korszerűsítése. Sor kerül mind a gyermekek, mind a nevelők, szakmai munkát segítők által használt foglalkoztató és kiszolgáló helyiségek beltéri felújítására, és kiépítik a megújuló energiát hasznosító napelemes rendszert. Hozzátette, a kivitelezés 2018 májusának végén kezdődött meg, s a munkálatok elvégzésére – szerződés szerint – 5 hónap áll a rendelkezésre. /Forrás: haon.hu, 2018. augusztus 09/.
Ugyanerről a sajtótájékoztatóról, a közpénzből finanszírozott, Fidesztől távolinak nem mondható dehir.hu még további fantasztikus információkat osztott meg a nagyérdeművel. Idéztek a területért felelős alpolgármestertől néhány veretes mondatot: "A gyerekek egy 21. századi intézménybe térnek majd vissza. Egy olyan miliő jön létre, amely alkalmas lesz arra, hogy a gyerekek testi-lelki fejlődése garantált legyen " Kiderült az is, "A bölcsőde területe közel 800 négyzetméter, a korszerűsítés során olyan anyagokat használnak, amikből akár egy luxusszállodát is fel lehetne építeni." A beruházó cég vezetője többek között arról beszélt, hogy a beruházás június elején/?/ kezdődött, és október végére átadják a felújított intézményt. /Forrás: dehir.hu, : 2018.08.09. 18:00/
Úgy látszott, ha a város egyik vezetője ilyen optimista, akkor itt minden rendben van, a karácsonyt a gyermekek már luxuskörülmények között ünnepelhetik meg.
Majd jött a derült égből a villámcsapás. 2019 januárjában, öt hónappal az alpolgármester hozsannázása után, az önkormányzat közleményben jelentette be, hogy a szerződést felmondja. A város vezetés szerint a kivitelező a vállalt határidőt nem tudta tartani, sőt a szakértői állásfoglalás szerint a felmondáskor 70 százalékos készültségben van a korszerűsítés. Hangsúlyozták, a debreceni önkormányzat legfontosabb érdeke, hogy minél hamarabb és az elvárt minőségben fejeződjön be a Karácsony György utcai bölcsőde felújítása is, és korszerű körülmények közé költözhessenek vissza a kisgyermekek .
Ettől nem lettek boldogabbak a szülők, hiszen amikor minden kormányzati hírharsona arra biztatja a magyar anyákat, hogy szüljenek, addig Debrecen -úgy látszik--nem veszi komolyan a kormányzati szándékot, akár még szabotálja is, mondhatják a rossznyelvek. Hova szüljenek a debreceni édesanyák, ha nincs a városban elegendő bölcsődei hely? Erre varrjon gombot Kósa anyuka.
Hogy ne érjen az a vád, hogy biztos sok vörösbort ittam írás közben, tettem egy kísérletet a város honlapján is. Ott /2019. július 17, 23.17-kor/ a bölcsődéről három találat volt. A legutolsó hír a szerződés felmondása, azóta semmi. Így nincs annak nyoma, hogy mikor folytatódik a beruházás, arról sincs hír, mennyire volt körültekintő a város vezetése amikor a kivitelezőt kiválasztotta. Azzal magyarázzák a saját bizonyítványukat, hogy a legkedvezőbb ajánlatot választották ki. /Forrás: debrecen.hu/
Arról nem szólt a fáma, vajon meggyőződtek-e arról, hogy a cég képes-e a vállalt határidőre a munkákat befejezni. A céginfó szerint a kft.-nek hét alkalmazottja van, ebből azt sejtem, hogy többen osztozhattak volna a hasznon. Hogy pontosan fogalmazzak: vajon jó gazda módjára járt-e el Debrecen város vezetése, amikor a kivitelezőt kiválasztotta? Azt nem is merem feltételezni, hogy egy csókos cégről lehetett szó. Ez ugye Debrecenben kizárt?
Meggyőződésem, hogy a csalódott szülőket a város vezetésének a magyarázkodása nem hatja meg, a bölcsődébe harmadik éve nem vesznek fel gyermeket, a képek tanulsága szerint nyoma sincs a munkának. Gondolom, nemcsak én vagyok arra kíváncsi, mi történt január óta, mikorra várható, hogy a lurkók "VIP" körülmények között tölthessék idejüket. Melyik év karácsonyát tölthetik az akkori bölcsődések az alpolgármester úr által közel egy éve beharangozott feltételek között? Mikor folytatódik, a közel egy éves parlagon heverés után ki tudja hány százalékos készültségi állapotban levő épület felújítása, meddig kell a szülőknek várni arra, hogy lakóhelyük közelébe hordhassák a csemetéjüket?
Papp László polgármester július 16-án, a Fidesz önkormányzati képviselő a jelöltjeinek a bemutatása kapcsán elmondta: az elmúlt öt évben olyan fejlődési pályára állt át Debrecen, amit már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismernek./ Forrás: dehir.hu; 2019.07.16. 11:40 | Frissítve: 2019.07.17. 12:28 /
Jó dolog a nemzetközi elismerés. Fantasztikus, örömkönnyekben úszom, De mikor mehet a 60 kisgyerek a Karácsony György utcai bölcsődébe polgármester úr?
Képek: a szerző felvételei