Haladva a korral, most egy olyan innovációt ismertetünk, amely változást hozhat a megtépázott, súlyos kapacitáshiánnyal küzdő magyar egészségügy állapotában. A jó hírű, Mária utcai klinikán elhivatott, remek kvalitású orvosok dolgoznak, de az eddig is nyilvánvaló volt, hogy országos intézmény lévén, a kereslet sokszorosan meghaladja az intézmény kapacitását. Nehéz volt időpontot kérni a központi számon megadott két melléken: a porta ugyan kapcsolta a mellékállomásokat, de ott hosszú kicsengés után is csak elvétve vette fel valaki a telefont, hogy aztán fél-háromnegyed évre előre adjon időpontot. A potenciális kliensek egy része persze ismerte Darwinnak a legéletrevalóbb túlélésére vonatkozó elméletét és kikötött valamelyik magánklinikánál.

A közfinanszírozott egészségügy egész Európában óriási nyomás alatt áll; a megszűnéstől másodpercekre lévő Hollandiában például magas önrészt kérnek az első kezelésnél, de Nagy-Britanniában vagy Ausztriában sem sokkal jobb a helyzet. A forradalmian új magyar innováció most átvágja ezt a gordiuszi csomót: vége a telefonszámla-hizlaló gyakorlatnak, közvetlen vonalon, energikus, magabiztos hang adja tudtunkra, hogy munkanapokon tizenkettő és kettő között lehet időpontot kérni. S hogy mi ebben az innováció? Hát az, hogy az energikus, magabiztos hang munkanapokon tizenkettő és kettő között is ugyanazt a tanácsot adja, nevezetesen azt, hogy kérjünk munkanapokon tizenkettő és kettő között időpontot.

Élőmunka-takarékos, korszerű megoldás. Az első néhány hívásnál még bizonytalanok vagyunk, miért nem veszik fel a telefont, talán valamilyen munkanap-ünnepnap cseréről van-e szó; felhívjuk a klinika központi számát, ahol a portás rezzenéstelen hangon közli, hogy rossz helyen járunk: közvetlen vonalon lehet időpontot kérni munkanapokon tizenkettő és kettő között. Akár már ma is.

Pontosan ez a innováció lényege. Költséges vizsgálatok, lassú, bizonytalan kimenetelű tudományos kutatások helyett az intézmény egy városi telefonvonal áráért megoldotta a problémát. Hiszen a klinika hagyományos megoldásokat is választhatott volna: felkérhette volna például az ügyfelet, hogy egyéni szempontból talán fájdalmas, de a tudomány mai állása szerint elkerülhetetlen halálától számított harminc napon belüli jogvesztő határidőben kérjen időpontot, esetleg kezdeményezhetett volna a bíróságnál minden biztosítottra kiterjedő távoltartási végzést, vagy befalaztathatta volna a bejáratot, de nem; új utakat keresett és talált.

S a tizenötödik hívás után a kliens szája mosolyra húzódik: már érti a lényeget. Humánetológusok sora állítja, hogy az emberiség évmilliók óta formálódó genetikai állománya az emberi közösség, és nem az egyén túlélésére optimalizálódott. Gondoljuk csak el, mit jelentene az örök, vagy akár az átlaghoz képest néhány évtizeddel meghosszabbított élet? A Föld már ma is törékeny ökoszisztémája pillanatok alatt összeomlana. A betegség, végső soron a halál az emberiség létfontosságú túlélési garanciája, nem szabad rossz szemmel tekinteni rá.

Még be sem következett az akadémiai kutatóintézetek einstandja, a remek magyar innováció máris csapás az egyéni élet primátusát túlhangsúlyozó liberális gondolatvilágra. Közösségi társadalomban élünk, kutya kötelességünk a társadalom szűkös erőforrásait jövőbe mutató célokra felhasználni, nem egyéni nyavalygások simogatására. Tévúton jár tehát  a magyar egészségügy jelenlegi állapotát ostorozó kórus:  egy évtizeden belül humánus, de erőteljes szelekcióval fogunk felülkerekedni a kontinens dekadenciába hajló nyugati felén.