Vajon ki fogja elsőként a vadon élő állatokat vádolni, amiért felbukkant a hivatalosan Covid–19-nek elnevezett koronavírus, amely csapdába ejtett több száz millió karanténba zárt vagy egészségügyi kordonok mögé kényszerült embert Kínában és világ többi országában? Bár ezt a talányt is rendkívül fontos megfejteni, az efféle spekulációk akadályoznak bennünket abban, hogy meglássuk a világjárványokkal szembeni növekvő sérülékenységünk mélyebb okát: az élőhelyek egyre gyorsabb pusztulását.

1940 óta több száz kórokozó mikroorganizmus tűnt fel újra és újra azokban a régiókban, ahol azelőtt soha nem találkoztak velük. Ilyen a HIV és az Ebola Nyugat-Afrikában vagy a Zika az amerikai kontinensen. A legtöbbjük (60%) állati eredetű. Némelyikük háziállatokból, illetve tenyésztett állatokból, de a zömük (több mint kétharmaduk) vadon élő állatokból származik.

Ez utóbbiak mégsem tehetnek semmiről. Akár tetszik, akár nem azoknak, akik fotókkal alátámasztott cikkekben a vadon élő állatokat jelölik meg a pusztító járványok kiinduló pontjaként,[1] nem igaz, hogy ezek az állatok tele lennének halálos kórokozókkal, amelyek megfertőzhetnek minket is. Valójában a bennük élő mikrobák legnagyobb része nem okoz semmi bajt. A probléma máshol keresendő: a fékevesztett erdőpusztítással, urbanizációval és iparosítással magunk kínáltuk fel e mikrobáknak a lehetőséget, hogy eljuthassanak az emberi testbe, és alkalmazkodjanak hozzá.

Az élőhelyek pusztulása számos fajt kihalással fenyeget,[2] köztük olyan gyógyhatású növényeket és állatokat is, amelyek gyógyszerkönyvünk alapjait képezték. A túlélő fajoknak nincs más választásuk, mint hogy áttelepüljenek a leszűkült élőhely-maradványokra, amelyeket az ember betelepülése meghagyott nekik. Ebből következik, hogy megnő a közeli és ismétlődő kontaktusok valószínűsége az emberrel, és ezek az érintkezések lehetővé teszik a bennük élő mikroorganizmusok számára, hogy átmenjenek a testünkbe, és ott jóindulatú mikrobákból gyilkos kórokozókká alakuljanak át. Az Ebola jól mutatja ezt a folyamatot. Egy 2017-ben végzett felmérés kimutatta, hogy a bizonyos denevérfajtákból eredeztetett vírus megjelenése gyakoribb azokban a közép- és nyugat-afrikai övezetekben, amelyek a közelmúltban erdőpusztításokat szenvedtek el. Ha kivágják alóluk az erdőket, a denevérek rákényszerülnek, hogy kertjeink, tanyáink fáin gubbasszanak. Innentől pedig már könnyen elképzelhető a folytatás: az ember elfogyasztja a denevértől származó nyálat is, amikor beleharap egy gyümölcsbe, illetve ha megpróbálja elzavarni vagy megölni a nem kívánatos látogatót, és így kiteszi magát az állat szöveteiben megtelepedő kórokozóknak. Ezzel számos vírus, amelynek a denevérek a hordozói, de bennük ártalmatlan marad, bejut az emberi közösségekbe. Ilyen például az Ebola, de ilyen a Nipah is (elsősorban Malajziában vagy Bangladesben) és a Marburg (főként Kelet-Afrikában). Ezt a jelenséget nevezik „a fajhatár átlépésének”. Ha elég gyakran előfordul, lehetővé teheti az állatokból származó mikroorganizmusok számára, hogy alkalmazkodjanak a szervezetünkhöz, amíg el nem érik azt a pontot, amikor kórokozóvá mutálódnak.

Ugyanez a helyzet a szúnyogok által terjesztett betegségeknél is, és itt is megállapítható a kapcsolat a járványok bekövetkezte és az erdőpusztítás között[3] azzal a különbséggel, hogy itt nem annyira az élőhelyek elveszítéséről van szó, inkább az átalakulásukról. A fákkal együtt eltűnik az avarréteg, és eltűnnek a gyökerek. A csapadékvíz könnyebben csordogál a lekopaszított, napsütötte talajon, tócsákat hagyva maga után, amelyek elősegítik a maláriát hordozó szúnyogok szaporodását. Egy tizenkét országban folytatott vizsgálat szerint a humán kórokozókat hordozó szúnyogok kétszer olyan gyakoriak azokban az övezetekben, ahol kiirtották az erdőket, mint ott, ahol azok érintetlenül maradtak.

Az élőhelyek elpusztítása úgy is hathat, hogy megváltoztatja bizonyos fajták létszámát, ami növelheti egy-egy kórokozó mikroorganizmus terjedését. Példa erre a nyugat-nílusi láz vírusa, amelyet vándormadarak hordoznak. Az észak-amerikai madárállomány 25%-kal esett vissza az utóbbi ötven évben az élőhelyek pusztítása és más romboló tevékenységek hatására.[4] Azonban nem minden madárfaj egyformán érintett ebben a folyamatban. Az élőhelyek speciális madárfajait (mint például a fakopáncsot vagy a guvatféléket) keményebben sújtotta a változás, mint a többi fajt, pl. a vörösbegyet és a hollót. Míg az előbbiek gyenge hordozói a nyugat-nílusi vírusnak, az utóbbiak kitűnőek. Így aztán a régió háziasított madarai között erőteljesen jelen van a vírus, és nagyobb a valószínűsége, hogy egy szúnyog megcsíp egy fertőző madarat, majd egy embert.[5]

Ugyanez a jelenség zajlik a betegségeket hordozó kullancsoknál. Az északkelet-amerikai erdők bekebelezésével az urbanizáció lassacskán elüldözi az olyan állatokat, mint az oposszum, amelyek hozzájárulnak a kullancsállomány szabályozásához, és hagyja, hogy az e téren kevésbé hatékony fajok, mint a fehérlábú egér és a szarvas, tovább tenyésszenek. Eredmény: a kullancs által hordozott betegségek könnyebben terjednek. Köztük a Lyme-kór is, amely 1975-ben jelent meg először az Egyesült Államokban. Az utolsó húsz évben hét új, kullancsok által hordozott kórokozót azonosítottak.[6]

A betegségek felbukkanásának kockázatait nemcsak az élőhelyek elvesztése fokozza, hanem a mód is, ahogy az élőhelyeket helyettesítik. Húsevő étvágyának kielégítésére az ember az afrikai kontinenssel[7] egyenlő nagyságú területet tarolt le, hogy vágóhídra szánt állatokat tápláljon és tenyésszen. Némelyek ezek közül később az illegális kereskedelem útjára kerülnek, vagy élőállatpiacokon (wet markets) értékesítik őket. Ott aztán olyan fajok ketrecei kerülnek egymás mellé, amelyek a természetben valószínűleg sohasem találkoztak volna, és a mikrobák könnyedén vándorolnak át egyikről a másikra. Az ilyen típusú fejlemények, amelyek miatt már 2002–2003-ban megjelent a SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma)-járványért felelős koronavírus, állhatnak esetleg annak a koronavírusnak a hátterében is, amely jelenleg ostromol bennünket.

Ám sokkal több az olyan állat, amelyet az iparosított állattenyésztés rendszerén belül tartanak. Több százezer állat várja összezsúfolódva, hogy vágóhídra vezessék őket – ideális feltételek a mikroorganizmusok mutációjához, halálos kórokozóvá válásához. Például a vízimadarakban lakozó madárinfluenza-vírusok hatalmas dúlást végeznek a baromfitenyésztő gazdaságokban összezsúfolt tyúkok között, ahol mutálódnak és fertőzőbbé válnak. Ez a folyamat oly mértékben előrelátható, hogy laboratóriumban is reprodukálni lehet. Egyik törzsük, a H5N1 az emberre is áttevődhet, és a megfertőzött egyedek felénél halált okoz. 2014-ben Dél-Amerikában több tízmillió szárnyast kellett levágni, hogy megakadályozzák az egyik ilyen vírustörzs elterjedését.[8]

Az állataink által termelt ürülékhegyek újabb lehetőséget teremtenek az állati eredetű mikrobáknak, hogy megfertőzzék az embereket. Mivel a határtalan mennyiségű hulladék sokkal több, mint amit a föld trágya formájában el tud nyelni, gyakran fedetlen árkokban végzi, amelyek ideális menedéket kínálnak az Escherichia coli baktérium számára. A hízlalótelepekbe zárt állatok több mint fele hordozza ezt a baktériumot, de bennük nem keletkezik kár.[9] Az embereknél viszont az E. coli véres hasmenést, lázat okoz, és akut veseelégtelenséget idézhet elő. És mivel nem ritkán fordul elő, hogy az állati ürülék ivóvizünkbe vagy ételeinkbe kerül, évente 90 000 amerikai kapja el a fertőzést.

Ugyanakkor az állati mikroorganizmusok mutációja emberi kórokozóvá egyre gyorsabb, de nem új jelenség. A neolitikum forradalmi változásai nyomán lépett fel, amikor az ember elkezdte lerombolni a vadak élőhelyeit, hogy kiterjessze a megművelhető földeket, és háziasítsa a vadállatokat, igavonókat neveljen belőlük. Cserébe kaptunk az állatoktól néhány mérgező ajándékot: a kanyarót és a tuberkulózist teheneknek köszönhetjük, a szamárköhögést disznóknak, az influenzát pedig kacsáknak.

Az európai gyarmati terjeszkedéssel a folyamat folytatódott. Kongóban a belga telepesek által épített vasutak és városok lehetővé tették az ottani makákókban lakozó egyik lentivírus alkalmazkodását az emberi testhez. Bangladesben a brit gyarmatosítók birtokba vették a Szundarbansz hatalmas, nedves övezetét a rizstermesztés fejlesztéséhez, és ezzel kitették a helyi népességet a félsós vizekben megtelepedett baktériumoknak. A gyarmatosítás által okozott világjárványok még ma is pusztítanak. A makákótól származó lentivírusból lett a HIV. A Szundarbansz vízi baktériuma, amely kolera néven vált ismertté, eddig hét világjárványt okozott, a legutóbbit Haitiban.

Szerencsére ugyanúgy, ahogy nem voltunk e folyamat passzív áldozatai, azért is sokat tehetünk, hogy csökkentsük a kockázatot e mikroorganizmusok újbóli felbukkanására. Megvédhetjük a vadon élő állatok élőhelyeit úgy, hogy ezek a mikrobák az állatokban maradjanak, ahelyett, hogy áttevődnének ránk. Erre törekszik a One Health mozgalom is.[10] Szoros felügyelet alá vonhatjuk azokat a közegeket, ahol a mikrobák a legfogékonyabbak arra, hogy emberi kórokozóvá mutálódjanak, és megkísérelhetjük megsemmisíteni – mielőtt még járványokat robbantanának ki – azokat a mikroorganizmusokat, amelyekről úgy látjuk, alkalmazkodni próbálnak szervezetünkhöz. Éppen ezen munkálkodnak már tíz éve a Predict program kutatói, amelyet az USA Fejlesztési Hivatala (USAID) finanszíroz. Már azonosítottak több mint 900 új vírust, amely a bolygónkon hagyott emberi lábnyom terjedéséhez köthető, köztük a koronavírus eddig ismeretlen törzseit, amelyek a SARS-hoz hasonlíthatók.[11]

Ma újabb világjárvány leselkedik ránk, és nemcsak a Covid–19 miatt. Az Egyesült Államokban a Trump-adminisztráció erőfeszítése, hogy mentesítsék minden szabályozástól a kitermelő iparágakat és az összes ipari tevékenységet, mindenképpen súlyosbítani fogja az élőhelyek elveszítésének folyamatát, elősegítve ezzel a mikrobák átvitelét az állatokról az emberekre. Ugyanakkor az amerikai kormány veszélyezteti az esélyeinket, hogy még elterjedése előtt megtaláljuk a következő kórokozót: 2019. október 19-én ugyanis úgy határozott, véget vet a Predict programnak, 2020. február elején pedig bejelentette, hogy 53%-kal csökkenti hozzájárulását az Egészségügyi Világszervezet költségvetéséhez.

Ahogy Larry Brilliant epidemiológus fogalmazott: „a vírusok felbukkanása elkerülhetetlen, a járványoké azonban nem.” Viszont ez utóbbiak csak akkor fognak megkímélni bennünket, ha ugyanazzal az eltökéltséggel változtatunk politikánkon, mint amilyennel megzavartuk a természetet és az állatok életét.

A szerző újságíró. A Pandemic: Tracking Contagions, from Cholera to Ebola and Beyond [Világjárvány: A fertőzések nyomon követése, a kolerától az eboláig és azon túl], Sarah Crichton Books, New York, 2016. és a The Next Great Migration: The Beauty and Terror of Life on the Move [A következő nagy vándorlás: Az élet szépsége és szörnyűsége mozgás közben], Bloomsbury Publishing, London, megjelenik 2020 júniusában – szerzője. A cikk a The Nation-ban jelent meg.

Fordította: Margittai Ágnes / magyardiplo.hu

[1] Kai Kupferschmidt: This bat species may be the source of the Ebola epidemic that killed more than 11,000 people in West Africa [Ez a denevérfaj lehet az Ebola-járvány forrása, amely több mint 11 000 embert ölt meg Nyugat-Afrikában], Science Magazine, Washington, DC – Cambridge, 2019. január 24.
[2] Jonathan Watts: Habitat loss threatens all our futures, world leaders warned [Az élőhely-veszteség minden jövőt fenyeget, figyelmeztettek a világ vezetői], The Guardian, London, 2018. november 17.
[3] Katarina Zimmer: Deforestation Tied to Changes in Disease Dynamics [A a betegség dinamikájának változásaihoz kapcsolódó erdőirtás], The Scientist, New York, 2019. január 29.
[4] Carl Zimmer: Birds are vanishing from North America [A madarak eltűnnek Észak-Amerikából], The New York Times, 2019. szeptember 19.
[5] BirdLife International: Diversity of birds buffer against West Nile virus [A madarak sokfélesége gátként hat a Nyugat-Nílus vírus ellen], ScienceDaily, 2009. március 6, www.sciencedaily.com
[6] Lyme and other tickborne diseases increasing [A Lyme-kór és más kullancsos betegségek egyre növekszenek], Centers for Disease Control and Prevention, 2019. április 22., www.cdc.gov
[7] George Monbiot: There’s a population crisis all right. But probably not the one you think [Jó, van egy népességválság. De valószínűleg nem az, amelyre gondolunk], The Guardian, 2015. november 19.
[8] What you get when you mix chickens, China and climate change [Amit csirke, Kína és az éghajlatváltozás keverésével kapunk], The New York Times, 2016. február 5. Franciaországban a madárinfluenza 2015–2016 telén sújtotta a baromfitelepeket, és a mezőgazdasági minisztérium szerint ezen a télen is van kockázat a Lengyelországból származó szárnyasoknál.
[9] Cristina Venegas-Vargas et al.: Factors associated with Shiga toxin-producing Escherichia coli shedding by dairy and beef cattle [A Shiga-toxint termelő Escherichia coli tej- és húsmarhákhoz kapcsolódó tényezői], Applied and Environmental Microbiology, 82.kötet, n° 16, Washington, DC, 2016. augusztus.
[10] Ibid.
[11] What we’ve found [Amit találtunk], One Health Institute, https://ohi.sf.ucdavis.edu