h i r d e t é s

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították

2020. augusztus 05. - 16:18

Eddig már több mint 100 halálos áldozata és több mint négyezer sebesültje van a robbanásnak. Még mindig nem tudni, mi okozta a hatalmas erejű detonációt.

Forrás: VOA News / YouTube

Meghaladja a százat a bejrúti kettős robbanás halálos áldozatainak száma, a sérültek száma több mint négyezer, és legalább kétszázezer ember vált földönfutóvá, miután a hatalmas erejű detonációban az otthonuk megsemmisült – közölte az MTI összefoglalója szerint a helyi média szerdán a hatóságokra és a vöröskeresztre hivatkozva.

Mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint hatvan sérültnek válságos az állapotba, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.

A sérültek között vannak külföldiek is. Megsérült az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagjuk is – közölte szerdán az al-Dzsazíra hírtelevízióval Farhan Haq, az ENSZ-főtitkár szóvivője.

Nagy erőkkel folyik az eltűntek utáni kutatás és a romok eltakarítása. George Kettaneh, a helyi vöröskereszt vezetője szerint a szervezet az egészségügyi minisztériummal karöltve próbálja elhelyezni a halottasházakban az áldozatok holttestét, a kórházak pedig már megteltek sérültekkel.

Marvan Abbud bejrúti kormányzó közölte a libanoni MTV televízióval, hogy 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. A hatóságok azon vannak, hogy élelemmel, ívóvízzel és hajlékkal lássák el őket. A tűzoltóság tíz emberét veszítette el, és a kár 3-5 milliárd dollárra (880-1500 milliárd forint) vagy még annál is többre rúg – mondta a kormányzó.

Katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították

Kedd késő estére összehívott rendkívüli ülésén a Legfőbb Védelmi Tanács nyilvánította katasztrófa sújtotta várossá Bejrútot, és a testület azt javasolta a kormánynak, hogy szerdán hirdessen ki rendkívüli állapotot két hétre.

Az egészségügyi miniszter közlése szerint sokan eltűntek, keresésüket a romba dőlt épületekben és a törmelék alatt nagyon nehezíti, hogy nincs áram.

Leállt a telefonösszeköttetés és az internetszolgáltatás is.

A robbanások miatt ehetetlenné vált a kikötő magtáraiban tárolt gabona. A gazdasági miniszter közölte, hogy Libanon majd importra szorul, de egyelőre elég búzája van.


ForráS: USATODAY.com

Még mindig nem tudni, mi okozta a robbanást

A robbanások okát még mindig nem tudni. Az első hírek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második rendkívüli erősségét pedig az, hogy nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonna ammóniumnitrát robbant fel, amelyet már hat éve tároltak egy kikötői raktárban.

Donald Trump amerikai elnök kedd este úgy nyilatkozott, hogy tábornokai szerint valószínűleg robbanószerkezet okozhatta a robbanásokat. Gabi Askenázi izraeli külügyminiszter viszont arról beszélt, hogy "baleset volt, amelyet tűz okozott", és óvatosságra intett a különböző feltételezések kapcsán.

"Nem látok okot arra, hogy ne higgyünk a bejrúti jelentéseknek" – mondta az izraeli külügyminiszter.

A jordániai földtani intézet szerint egyébként a robbanás egy 4,5-ös erősségű földrengésnek felelt meg a Richter skálán.

A detonációt még a 200 kilométerre fekvő Cipruson is érzékelték.

Forrás: Sky News

Súlyosan megrongálódott Finnország libanoni nagykövetségének épülete is a robbanás miatt. A finn kormány twitterüzenetben tudatta, hogy a tetemes anyagi károk ellenére senkinek nem esett baja a követség alkalmazottai közül. Sanna Marin finn miniszterelnök "sokkolónak" nevezte a robbanás hírét, és részvétét nyilvánította a halálos áldozatok családtagjainak, akárcsak Pekka Haavisto finn külügyminiszter, aki üzenetében megemlítette, hogy még mindig nem tudni, mi okozta a katasztrófát. 

Nemzetközi segítség

Franciaország közölte, hogy még szerdán két repülőgépet indít 15 tonna mentőfelszereléssel, továbbá egy hattonnás összeszerelhető tábori kórházat is küld, amely ötszáz sérült ellátására alkalmas.
Oroszország egy mobilkórházat telepít Libanonba a robbanás sérültjeinek kezelésére. A rendkívüli helyzetek minisztériumának közleménye szerint öt repülőgép indul majd Libanonba, fedélzetükön egészségügyi szakemberekkel és sürgősségi szolgálatok munkatársaival. A koronavírus-járvány elleni védekezésben kulcsszerepet játszó orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) egy koronavírus-fertőzés diagnosztizálására alkalmas laboratóriumot küld a helyszínre, annak személyzetével együtt. A Covid-19-helyzetre való tekintettel az összes orosz szakembert védőfelszereléssel látják el.
Csehország speciális mentőcsapatot küld Bejrútba, amely segíteni fog a robbanás által összedöntött vagy megrongált épületek romjainak átkutatásában – jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter. Tomás Petrícek külügyminiszter azt közölte, hogy Csehország továbbá tízmillió korona (135 millió forint) értékű humanitárius segélyt is küld Libanonnak. A mentőket és a humanitárius segélyt szerda délután a cseh hadsereg szállítórepülőgépe viszi Bejrútba. Az USAR nevű 36 tagú csapatban mintegy 30 tűzoltó, orvos, statikus és néhány kinológus is lesz, akik kutyákkal fogják átkutatni a romokat. A prágai tűzoltókhoz tartozó USAR-csoport különleges kiképzést kapott, és általában természeti katasztrófák idején kerül bevetésre. A csoport az esemény idejétől számítva tíz órán belül kész a bevetésre. A mentési csúcstechnikával felszerelt csoport a múltban már több csehországi és külföldi természeti katasztrófánál is segítséget nyújtott. "A bejrúti robbanássorozat hatalmas katasztrófa. Ez a segítség, amelyet Bejrútba küldünk, a legkevesebb, amit jelenleg Libanonért tehetünk" – olvasható Hamácek bejegyzésében. 

A Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet arról írt: a két ország közötti háborús feszültség ellenére Izrael humanitárius segítséget ajánlott fel Libanonnak, és több izraeli kórház is jelentkezett sebesültek ellátására. Benjámin Netanjahu miniszterelnök felkérte a nemzetbiztonsági tanács vezetőjét, hogy tárgyaljon Nikolaj Mladenovval, az ENSZ közel-keleti békefolyamatért felelős különleges koordinátorával az izraeli segítség ügyében. "Osztozunk a libanoni nép fájdalmában a katasztrófa idején, és segítő kezet nyújtunk" – írta Reuven Rivlin államelnök héber, arab és angol nyelvű Twitter-üzenetében kedd éjjel. "Tapasztaltak vagyunk, és készen állunk a sebesültek fogadására" – jelentette be a haifai Rambam kórház, a cfati Ziv kórház és a nahariai kórház vezetése, amelyek az ország északi részén, a libanoni határ közelében találhatóak. "A Seba kórház humanitárius segítségnyújtási és katasztrófaelhárítási központja kiterjedt tapasztalatokkal rendelkezik a humanitárius missziók vezetésében a világ minden táján" – jelentkezett be a Tel-Aviv melletti orvosi központ is, amely kapcsolatba lépett a védelmi és az egészségügyi minisztériummal. (MTI) / nepszava.hu