h i r d e t é s

Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Varga Mihály: az OPNI szétverése óriási bűn volt

2020. december 22. - 11:29

Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) 13 évvel ezelőtti „szétverése” óriási bűn volt – mondta a pénzügyminiszter péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.

Varga Mihály pénzügyminiszter - Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Varga Mihály, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője felidézte: az OPNI-t 2007-ben a Gyurcsány-kormány szüntette meg; a több mint 130 éves intézményben kilencszáz ember dolgozott és körülbelül 850 fekvőbetegággyal működött.

Hozzátette, az épület, amely az Országház után a második legnagyobb alapterületű Magyarországon, azóta üresen áll, bár már sok terv volt a felhasználására.

A kormány legutóbb arról döntött, hogy a 41 hektáros területen álló 39 ezer négyzetméteres épületnek hosszú távon oktatási célokat kell szolgálnia. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megbízást kapott, hogy készítse elő a Közép-európai Oktatási Alapítvány létrehozását és működését – ismertette.

Varga Mihály felhívta a figyelmet, most van a magyar gazdaság abban a helyzetben, hogy egy ilyen célt „felvázoljon”.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a műsorban elmondta, azt szeretnék, hogy az oktatási intézmény 2023-ban megkezdhesse a működését.

Egy olyan iskolát szeretnénk itt létrehozni, ami regionálisan is kimagasló volna színvonalban” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy egy nemzetközi, angol alapnyelvű középiskolában gondolkodnak.

Szólt arról is, a tervek szerint az egész régióból jöhetnének ide tanulni – elsősorban a visegrádi országokból – a diákok 14 és 18 éves kor között.

Ez azt is jelenti, hogy minden diák a saját nyelvén tanulhatna az angol mellett – mondta az államtitkár. (demokrata.hu)