Amikor tavaly nyáron megírtuk, hogy van olyan nagy bentlakásos szociális otthon, ahonnan a fogyatékosokat kiköltöztetik kisebb lakásokba és a helyükre időseket vesznek fel, sokan kérdezték, ez hogy történhet meg. Nos, hogyan? Úgy, hogy a vegyesen lakott intézményekben a fogyatékosok otthona mellett egy idősek otthona is működik, és csak az előbbit számolják fel. Onnan költöztetik ki a lakókat, mert kötelező, míg az idős fogyatékosok benn maradnak és ettől kezdve az intézmény idősek otthonaként funkcionál tovább. Mivel pedig rengeteg demenciával küzdő, vagy fizikai, mentális nehézségekkel élő idős ember marad egyedül, sokszoros túljelentkezés van a nagy intézmények várólistáin, közülük költöznek be többen egy frissen idősotthonná vált intézménybe.   

Kijelenthetjük, hogy az idős, demens emberek ma Magyarországon sokkal rosszabb helyzetben vannak, mint a fogyatékosok? Bizonyos értelemben igen. Ha arra gondolunk, hogy a fogyatékosügyi mozgalom elérte, hogy legyen egy, a jogaikat elismerő ENSZ egyezmény, amit Magyarország is ratifikált. A dokumentum egyik legfontosabb pontja, hogy a fogyatékossággal élő embereket nem szabad tömegintézménybe helyezni, hanem csak támogatott lakhatásba, ami kis létszámú, a városokon, létező közösségeken belül található átlagos méretű lakásokat jelent, amit az érintett maga választhat ki. Nem jogszerű tehát, hogy a határszélen valahol több száz főt összezárnak, hogy senki ne lássa őket. Hasonlóan egyértelmű nemzetközi és hazai jogszabály egyelőre ezt sajnos nem mondja ki az idős emberekkel kapcsolatban, de álláspontunk szerint rájuk ettől még ugyanezek az emberi jogi normák vonatkoznak. 

Sok fogyatékos és idős ember van gondnokság alatt, pedig az egyezmény alapján ezen is változtatni kellene. Érezni elmozdulást? Odáig kellene eljutni, hogy gondnokság helyett sokkal inkább támogatott döntéshozatalt rendeljenek el a bíróságok, ami nem jelentene teljes jogfosztottságot, de ettől is messze vagyunk ma még.

A fogyatékosok érdekében több akciót is szerveztek az utóbbi években. Ezek mennyire eredményesek? Több szülő pert indított a humántárca ellen, mert az állam nem biztosít támogatott lakhatást gondozásra szoruló felnőtt gyerekeiknek, holott ez kötelessége lenne. A 2018-ban indított eljárásban azonban még mindig csak az első fokon tartunk. A fogyatékossággal élők, gondozásra szoruló idős emberek és családtagjaik tehermentesítéséért indított „Szabad napot minden családnak!” című kampányunkban pedig több tucat, az érintetteket tömörítő szervezet és 13 ezer ember írta alá a petíciónkat, amiben megfogalmaztuk, hogy folyamatos, 24 órában elérhető rugalmas szociális alapellátó rendszerre lenne szükség az ország egész területén. Tavaly januárban azt ígérték, hogy egy hónap alatt válaszolnak a kérésre, de érdemben azóta sem történt semmi, csak küldtek egy levelet, hogy a kormány is egyetért a fogyatékos szervezetek törekvéseivel. 

Úgy hírlik, hogy már szövegezik az idősekről szóló ENSZ egyezményt is. Mennyivel lesz nehezebb ezen a területen előre lépni, hisz hatalmas tömeget érint minden módosítás? Induljunk ki abból, hogy 2007-es a fogyatékosügyi egyezmény és csak most kezdünk látni minimális elmozdulásokat a kitagolási folyamatban vagy a gondnokság alá helyezési bírósági eljárásokban. Nagyon döcögősen megy és egyelőre alig látható eredménnyel. Sokkal több az olyan idős ember, aki az elesettsége, betegsége, fizikai vagy szellemi állapota miatt segítségre szorul és ez a szám folyamatosan nő, ahogy öregszik a társadalom. A 80 év fölötti népesség jelentős része tartozik ebbe a körbe. A TASZ felkérésére a Budapest Intézet készített egy tanulmányt 2019-ben, ami szerint nagyjából 600 ezer idős ember korlátozott az önellátásában. Ők azok, akiknek valamilyen típusú ellátás kellene. Vannak idős emberek, akik egy teljes, tartalmas élet végén szívesen költöznének idősek otthonába, míg mások kifejezetten visszautasítják az intézményi elhelyezést. Fel kellene mérni a különféle igényeket, mert ma ezek az idősek vagy otthon, egyedül élnek és senki nem látja el őket, ami iszonyatos tragédiákhoz vezet, vagy várólistára kerülnek és „jó esetben” bekerülnek egy nagy szociális intézménybe.

Ezért aztán az otthon közeli ellátást is többnyire az idős ember valamelyik gyereke, más rokona végzi, és nem egy állami szolgálat, pedig ez hatalmas teher. Igen, az állam kivonul, a piaci megoldásokat a legtöbb érintett nem tudja megfizetni, így a családtagokra marad a gondozó munka. Azért indítottuk tavaly az említett kampányunkat, mert a fogyatékos vagy idős családtagot gondozók fizikailag, mentálisan és anyagilag is tönkremennek a 24 órás szolgálatban. Meg kellene oldani, hogy legyenek elérhetőek a támogató szolgálatok, a házi segítségnyújtás mindenkinek, aki erre szorul. Ezek a szolgáltatások ma az érintettek töredékéhez jutnak csak el, például házi segítségnyújtást csak alig százezer fő kap, vagyis majdnem félmillió önellátásában akadályozott ember nem kap megfelelő segítséget. De még arról a százezerről sem tudjuk pontosan, hogy hány órában kap, mert az is benne van a létszámban, amikor egy szociális gondozó havonta egyszer benéz a gondozottjához, és megkérdezi tőle, hogy rendben van-e. 

Csak pénzkérdés az ellátás javítása? Elsősorban igen, hisz azért van munkaerőhiány a szociális ágazatban, mert nem fizetik meg a dolgozókat, ezért elmennek más szektorba, vagy külföldre. Erősödő tendencia a gondozási migráció, egy időseket ápoló egyhavi Angliában szerzett béréből fél évig el tudja tartani itthon a gyerekeit. Ha itthon marad, nemcsak a bére nem elég semmire, hanem a munkakörülményei is borzasztóak. Rengeteg fizikai munkával kell nagyon rossz állapotú intézményekben gondoznia nehéz helyzetű embereket és ez hamar kiégéshez vezet. Ha a magyar állam arra fordítana pénzt, hogy megfizesse ezeknek az embereknek a gondoskodó munkáját, és normális körülményeket teremtsen a szociális alap- és szakellátásban, akkor nem mennének külföldre – vagy más szektorba – dolgozni a szociális szakemberek.   

Az otthon közeli ápolás, házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatás, ami ma az önkormányzatok feladata. A bentlakásos intézmények fele szintén önkormányzati fenntartású. Hova vezet a mostani élesedő feszültség a kormány és a települések között az idősgondozást nézve? Tavasszal, amikor az önkormányzatok kizsigerelése elkezdődött, egy közleményben is felhívtuk a kormány figyelmét, hogy ha pénzt von el az önkormányzatoktól és azok nem tudnak szociális étkezést, házi segítségnyújtást biztosítani a lakosaiknak, akkor a saját polgárait fosztja meg a nekik járó ellátásoktól. 

Minek kellene történni ahhoz, hogy az idősek jogaiért is olyan összefogás legyen, mint a fogyatékkal élők jogaiért? Sokszor elhangzik, hogy az idősek képesek eldönteni a választások kimenetelét, tehát az lenne a logikus, hogy cserében a kormányok gondoskodnak az ő jólétükről, de nem ez történik. Saját maguknak nincs akkora érdekérvényesítő képességük, hogy ezt kiharcolják. Egyre több egyedülálló és támogatásra szoruló idős ember - többségében nő – él súlyos szegénységben, havi százezer forintból vagy annál is kevesebből. Számukra a túlélés a fő kérdés és nem az, hogy politikai mozgalmat szervezzenek az életük javítására. Ezzel a helyzettel nem szabadna visszaélni!

Milyen jogai sérülnek az időseknek? Ha elkezdeném sorolni, napestig tartana, de minden jog anyajoga az emberi méltósághoz való jog, ez a legfontosabb. Az emberi méltósága sérül annak, aki emberhez méltatlan körülmények között él és nincs lehetősége kitörni ebből a helyzetéből. 

Az Alaptörvény sok szociális jognál fogalmaz úgy, hogy az állam csak törekszik azok megvalósítására. Ez kibúvó a kormánynak? Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy amiről mi beszélünk, azok nem ilyen szociális jogok, hanem az államra nézve kötelezően betartandó alapjogok. Emberi méltóság, a magán- és a családi élet tiszteletben tartásához való jog, az egészséghez való jog nem szociális jog, nem adhatók, hanem mindenkinek alanyi jogon járnak, kikényszeríthetők. Nem lehet tehát a mögé bújnia a kormányzatnak, hogy a szociális biztonság mindössze egy államcél, amit az ország gazdasági lehetőségeihez mérten kell csak biztosítani. Az Alkotmánybíróság is kimondta, hogy a szociális ellátásoknak van egy alapszintje, ami alatt már az emberi méltóságot sértő állapotba kerül az egyén. Ez igaz a sok százezer rossz egészségű, önellátásában akadályozott emberre, aki egyedül él otthon és százezer forint nyugdíjat kap, vagy még annyit sem. Az ő emberhez méltó élethelyzetük megteremtése minden kormánynak kutya kötelessége. (nepszava.hu)