Nőtt a Fidesz és az MSZP, a Jobbik viszont mélypontra süllyedt
Megmozgatja az aktív szavazókat a kerítésügy – derült ki a Publicus Intézet legújabb közvélemény-kutatásából.
A felmérés másik érdekessége, hogy nemcsak a Fidesz, hanem az MSZP is növelni tudta támogatói arányát - írja az Origo.
Tovább csökkent a bizonytalanok aránya a Publicus Intézet közvélemény-kutatása szerint. Az 1100 fő részvételével készített reprezentatív felmérés azt mutatta, hogy a menekültválság megmozgatta a szavazókat.
Elmozdult a Fidesz, nőtt az MSZP
Az eredmény szerint a Fidesz elmozdulni látszik a júniusban és júliusban mért mélypontjáról, és augusztushoz hasonlóan újabb egy százalékpontot növekedni tudott. Most tehát23 százalékos a támogatottsága,azonban ezzel még bent maradt abban a sávban, ahol lassan fél éve tartózkodik.
Az MSZP szavazóinak száma hónapok óta most először - egy százalékpontot - növekedett, így 11 százalékon áll. Ez az elmozdulás nem szignifikáns, és a párt már több mint egy éve a 10-12 százalékos sávban mozog, így kérdéses, hogy a változás tendenciózusnak számít-e. Azonban továbbra is azMSZP-szavazók a legelszántabbak,sőt, a szavazási hajlandóságuk a múlt hónap óta még növekedett is.
Eltűntek a Jobbik-szavazók
A Jobbik már harmadik hónapja a választások utáni mélypontján, 13 százalékon áll. Most már egyértelműen kijelenthető, hogy a párt elvesztette a választások utáni lendületét, és frissen szerzett kb. 250 ezer szavazója is eltűnt.A Jobbikot ezenfelül még a szavazóinak az inaktivitása is sújtja, továbbra is az ő aktivitásuk a legalacsonyabb a pártok között – írta a Publicus.
A többi párt megítélése érdemben nem változott. Az LMP továbbra is 3 százalékon áll, hasonlóan a DK-hoz. Az Együtt ebben a hónapban elérte az 1 százalékos küszöböt, míg a PM-nek és a liberálisoknak ez most sem sikerült.
A bizonytalanok aránya 44 százalékos,és már harmadik hónapja folyamatosan csökken.
origo.hu (Címlap: A Publicus szerint Orbán Viktornak bejött a menekültpolitika - Fotó: AFP/Christof Stache)