h i r d e t é s

Novák Katalin egy rossz házasághoz hasonlította a Fidesz és a Néppárt kapcsolatát

Olvasási idő
12perc
Eddig olvastam
a- a+

Novák Katalin egy rossz házasághoz hasonlította a Fidesz és a Néppárt kapcsolatát

2020. január 25. - 05:57

Már nem egy centire, hanem kilométerekre vagyunk a Néppárt egyes részeitől. Heteken belül döntést kell hozni arról, hogy közösen kell-e folytatni, vagy külön-külön.

Novák Katalin - Forrás: pestisracok.hu

A Fidesz külügyekért is felelős alelnöke szerint a Néppárt durva házasságtörést követett el a Sargentini-jelentés elfogadásakor, „a megcsalás az megcsalás”. Február 3-án a néppárti gyűlésen nincs napirenden a döntés a Fideszről - mondta Novák Katalin az atv.hu-nak adott interjúban.

Orbán Viktor azt mondta, egy centire voltak az európai parlamenti döntés után, hogy a Fidesz kilépjen az Európai Néppártból.
Ez az egy centi nem igazán nőtt azóta sem.

Az egy centi meddig tartható fenn?
Elméletileg bármeddig. Kérdés, hogy meddig érdemes.

Daniel Caspary CDU-fakcióvezető azt nyilatkozta, hogy fönn lehet tartani a Fidesz felfüggesztését, a “bölcseknek” újra tárgyalni kell Orbán Viktorral, és rászorítani a magyar miniszterelnököt az irányvonalváltásra.
Én nem tartom szerencsésnek, ha ez az állapot hosszú távon fennmarad.

A hosszú táv mit jelent?
Heteken belül döntést kellene hozni, közösen vagy külön-külön.

Március elején? A Néppárt következő összejövetele akkor lesz. Vagy március 15-ig?
Nem mondok konkrét dátumot, a lényeg, hogy ne húzzuk ezt a se veled-se nélküled állapotot sokáig.

Nem a „bölcsek” írták a jelentést? Látta a “három bölcs” jelentését?
Nem.

Titkos?
Nem tudunk arról, hogy lenne ilyen jelentés. Kiszivárgott egy állítólagos jelentés, ha van is ilyen, az a gyanúm, azt nem a bölcsek írták, hiszen arról minden bizonnyal tájékoztattak volna bennünket. 

Érdeklődtek Donald Tusknál, aki a Twitteren tudatta, hogy találkozott a “három bölccsel” és elkészült a jelentés a Fideszről?
Én a „három bölcsnél” érdeklődtem hivatalosan, hiszen őket bízta meg a Néppárt vezetése a velünk való egyeztetéssel, ami el is indult. Találkoztunk már velük miniszterelnök úr jelenlétében, az általunk delegált szakértők is egyeztettek egymással. Megállapodtunk egy menetrendben, és mi ehhez tartjuk magunkat. Bízom benne, hogy ők sem térnek el ettől. Ami Tusk elnököt és a Twittert illeti, én jobban szeretem, ha a diplomáciának a hagyományos csatornáit is használjuk. Ha 280 karakteres üzenetekben üzengetünk csak egymásnak, nem biztos, hogy az előre viszi az ügyet.

Van valamilyen időpont, hogy mikorra kell elkészülnie a hivatalos jelentésnek?
A saját maguk számára kitűzött időpontokat eddig nem tudták betartani. Mostanra inkább az a kérdés, hogy meddig van értelme ezt az egészet húzni.

Találkoznak Tuskkal, Merkellel, illetve a CDU elnökével február 3-a, a Néppárt politikai gyűlése előtt? Orbán Viktor szeretne ilyen megbeszéléseket.
Mi a február 3-i időpontot nem tekintjük fontos dátumnak. Ezek a találkozók napirenden vannak.

Nem lesz február 3-án döntés a Fideszről?
A hivatalos napirenden nem szerepel a Fidesz ügye.

A vita sincs napirenden a “bölcsek” jelentéséről?
Nincs.

A FAZ írt róla, hogy a “bölcsek” salamoni jelentést írtak, Schüssel szerint a Néppártban kell a Fidesznek maradni, Rompuy kizárná a Fideszt, Pöttering köztes állásponton van. Ön nemrég Berlinben járt, magas rangú német politikusokkal beszélt. Ez így van?
A Néppárt a Fidesz megítélésében sem egységes. Egy olyan partnerrel, aki maga sem tudja, hogy mit akar, nehéz zöldágra vergődni. Vannak részei a Néppártnak, melyektől már nem egy centire vagyunk, hanem kilométerekre. Másokkal baráti közelségben. Vannak olyan pártok, melyek az eredeti irányhoz képest már jócskán balra tolódtak, csoda, hogy még az EPP-be sorolják magukat és nem a liberálisok közé. öbb pártvezetővel tárgyaltam az utóbbi hetekben, hónapokban, minden esetben a kölcsönös megértés szándékával zajlottak a megbeszélések. Így volt ez Berlinben is és így volt ez a már említett miniszterelnöki találkozón a bölcsekkel.

A visszatérő konkrét bírálatok? CEU, MTA-akadémiai szabadság, igazságszolgáltatás függetlensége...
Nem ezek voltak terítéken, hanem a hogyan tovább.

Ön miről beszél a partnereivel? Berlinben például magas rangú politikusokkal tárgyalt.
Igyekszem megérteni őket, megtudni, mik a kérdéseik, fenntartásaik, ha vannak ilyenek. Törekszem arra, hogy találjuk meg a közös pontokat. Ne ragadjunk le ott, hogy egy évvel ezelőtt mi volt, hogy volt egy plakátkampány, ami annak idején nem tetszett. Rendben, ezt tudomásul vettük, változtattunk rajta! Most már azonban gyakran az az érzésem, hogy árnyékbokszolásról van szó.

Árnyékbokszolásról?
Sokszor tapasztalom, hogy a beszélgetőpartnerem sem tudja, hogy mi is a problémájuk velünk, van-e egyáltalán problémájuk, a konkrétumoknál már elakadnak, kevés, pontatlan és elavult információból dolgoznak. Leginkább a nemzetközi, elsősorban német liberális média szalagcímeit idézgetik. De azt is tapasztalom, hogy az ilyen beszélgetések segítenek a kölcsönös megértésben, ezért is igyekeztem minél több szövetségesünkkel személyesen is szót váltani. A közös cél az lenne, hogy a Néppárt európai szinten is visszanyerje választói bizalmát. Azt sokan látják a Néppártban – és aggasztja is őket -, hogy az EPP gyengébb lenne a Fidesz nélkül, veszíteni fog akkor, ha a Fideszt elveszíti.

Mások is követik a Fideszt, ha kilép a Néppártból?
Ez az ő dolguk. Egy biztos: ha a Fidesz kilép a Néppártból, a Néppárt gyengülni fog. Tovább erősödhetnek a belső feszültségek, és sok olyan választót veszítenek majd, aki úgy érzi, szükség van arra a kereszténydemokrata jobbközép politikára, amit a Fidesz képvisel. Sokan gondolják úgy, hogy nekik is jobb, ha mi belülről vagyunk a Néppárt jobb szélén, mintha kívülről lennénk tőle jobbra.

Tusk megfogalmazta a New York Times interjúban, hogy Orbán túl messzire ment, a liberális demokrácia a “vörös vonal”, Orbán Viktor a barátja és elég intelligens ahhoz, hogy tudja mi ”a probléma”. A néppártiak számára elfogadhatatlan az illiberális demokrácia. Néppárti képviselők szerint a magyar kormány szembe megy az európai értékekkel is.
Más néppárti képviselők pedig arról nyilatkoznak, hogy nem tudják a Fidesz nélkül elképzelni az EPP-t. Éppen erről a megosztottságról beszéltem. Azon el lehet vitatkozni, hogy az illiberális demokrácia egy nyugati ember számára jól érthető módon fejezi-e ki azt, amit mi gondolunk vagy sem, de igazából a lényeg nem ez. A lényeg az, hogy egyetértünk-e azokban a dolgokban, amik szövetségünk alapját képezték. Képesek vagyunk-e még azt mondani, hogy fontos a család és hogy ez jelenti közösségeink alapját? Ki merjük-e azt mondani, hogy nem szeretnénk, ha a tömeges bevándorlás alakítaná át az európai emberek mindennapjait, és elfogadja-e a Néppárt, ha egy nemzet más utat választ? Egyetért-e Donald Tusk, vagy egyetért-e az EPP többsége azzal, hogy a keresztény kultúrát meg kell őriznünk Európában. Ki merjük-e ezt mondani? Vagy azt mondjuk, hogy a keresztény kultúrának már csak múltja van Európában, jövője nincsen? És Ezt a három dolgot meghatározónak tartom.

A Néppártban többségben vannak, akik kimondják ezt?
A jobboldali, konzervatív, kereszténydemokrata érzelmű embereknek a többsége meggyőződésem szerint ebben egyetért. De nemcsak az a kérdés, hogy többség van-e? Az a kérdés, hogy belefér-e a Néppártba még az, hogyha valaki így gondolkodik.

A Néppárt fog a Fideszről szavazni.
Nincs napirenden szavazás a Fideszről. 

Az európai parlamenti 7-es cikkelyről szóló szavazáson a néppártiak kétharmada Önök ellen szavazott.
A Magyarország elleni szavazás jogalapja erősen megkérdőjelezhető, az eljárás pedig álságos taktikán alapult, az eredményét ezzel együtt összességében kiábrándítónak tartom.

„Álságos taktika”, durva házasságtörés
Miért volt álságos a taktika?

Mert összevonták a lengyelekről szóló határozatot a magyarokról szóló határozattal, és arról volt egy közös szavazás. Az Európai Néppárt tagja a lengyel ellenzéki Polgári Platform (PO), Donald Tusknak, a Néppárt elnökének a pártja, ez politikai riválisa a jelenlegi kormánypártnak, a PiS-nek, Kaczynski pártjának...

Aki viszont Orbán Viktor szövetségese.
Igen, a lengyel kormány természetes módon szövetségesünk. Ami a szavazás eredményét illeti, ne felejtsük el, hogy a Néppártban is voltak, akik leszavazták a határozatokat. A szlovénok és az olaszok mellett ilyenek voltak például a franciák és a spanyolok. Mindkét pártelnök több ízben személyesen megerősített abban, hogy ők a Néppárton belül szeretnék tudni a Fideszt a jövőben is. A németek is megosztottak voltak.

Kilenc CDU, CSU képviselő tartózkodott.
Így van.

Kilép a Fidesz a Néppártból, mielőtt kizárnák?
Közel egy évvel ezelőtt úgy fogalmaztam, hogy szétköltöztünk, de még nem váltunk el. Azóta sem váltunk el, de ideje eldöntenünk, össze tudunk-e költözni ismét, meg tudjuk-e találni azt, ami összeköt bennünket vagy túlságosan eltávolodtunk már egymástól. Láttam már olyan megromlott házasságot, amelyből nagyon sok munkával jobb kapcsolat lett, mint valaha, no meg olyanokat is, amikor együtt maradtak ugyan, de pokollá tették egymás és a környezetük életét. Van, aki azt gondolja, hogy egy megcsalás után már nem lehet visszaépíteni a bizalmat, de van, akinek ezzel ellentétes a tapasztalata.

Megcsalás?
Politikai értelemben a Sargentini-jelentés elfogadása bizony egy durva házasságtörés volt. Egy zöldpárti politikus hazugságokra alapozott jelentésének néppárti képviselők általi megszavazását nehéz máshogy értelmezni. És - ahogy mindig – most is bizonyára van olyan, aki elmagyarázná, hogy mi is okot adtunk erre, de ez még nem változtat azon a tényen, hogy a megcsalás az megcsalás. A kérdés, képes-e mindkét fél tanulni ebből.

Ha a Fidesz szakít a Néppárttal, akkor az Európai Parlamentben a szélsőjobboldali, euroszkeptikus, populista erők közé kerül? Kiesik az európai/brüsszeli elit klubból, marginalizálja magát és az uniós befolyása és érdekérvényesítése sokkal kisebb lesz, mint most?
Nem. Ha nem a Néppártban folytatjuk a munkánkat, hanem a Néppárton kívül, akkor olyan szövetségeseink lesznek, akik erős, biztonságos, gyarapodó Európát akarnak. Kritikusak Brüsszellel – ahogy mi is azok vagyunk. Elutasítjuk a brüsszeli intézményrendszer nemzetállami jogokat nyirbáló terjeszkedését. De nem vagyunk Európa-ellenesek.

Az új szövetségesi kört a Kaczynski-féle PiS, az európai konzervatívok, az ECR, és Salvini Ligája jelenti? Az új tablón a február 3-i római konferencia felszólalói lesznek Orbán Viktor mellett a francia Marion Marechallal, Le Pen unokahúgával és az olasz Melonival kiegészülve?
A római nem pártrendezvény, és nem is egy új pártszövetség megalakulása. Hanem alkalom a közös gondolkodásra. Az Ön által említett, rendkívül népszerű francia politikus nem tagja Le Pen pártjának, a Nemzeti Tömörülésnek. Akik pedig olasz részről fellépnek, azok az EPP tagpártjának, a Forza Italianak a szövetségesei, mind a Fratelli d’Italia, mind a Liga.

Biztos nem lépnek be Salviniék frakciójába
Meloni pártjának gyökerei az Olasz Szociális Mozgalomig nyúlnak vissza, Salvini pártjának a képviselői pedig a német AfD-vel közös frakcióban ülnek, az Identitás és Demokráciában az Európai Parlamentben.

Jelenleg. Mi biztos nem fogunk belépni az Identitás és Demokrácia frakcióba.

A Konzervatívok frakciójához, az ECR-hez csatlakozna a Fidesz, vagy a szélsőjobboldali politikai erőkkel is egy táborba kerülne?
Ezt a kérdést talán a Demokratikus Koalíciónak, az MSZP-nek, Momentumnak és társaiknak kellene feltenni, akik itthon már összeborultak a Jobbikkal. Csodálkozom azon, hogy ez nem zavarja európai elvtársaikat, akik egyébként előszeretettel aggatják a szélsőjobboldali jelzőt azokra, akik nekik nem tetszenek. Számunkra a vörös vonal az antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia, a demokrácia, a szabadság és az emberi méltóság tiszteletben tartása.

Ha távozik a Fidesz a Néppártból, az Európai Konzervatívok és Reformerek frakciójához, az ECR-hez csatlakozik, vagy Orbán Viktor egy olyan, körülbelül 140 fős új külön formációt alakít az Európai Parlamentben a már felsorolt szövetségesekkel, amelyik akár frakciószövetségre léphet a Néppárttal?
Számunkra bármely frakcióhoz való tartozás eszköz, nem cél. Az a kérdés, hogyan tudjuk leghatékonyabban képviselni Magyarország érdekeit, hogyan tudunk ahhoz hozzájárulni, hogy a konzervatív politikai közösség legyen a meghatározó Európában. Az, hogy ezt a Néppárton belül vagy kívül, az ECR-nek az alapján létrejövő új szövetségben, esetleg egy teljesen új formációban tudjuk-e megvalósítani, másodlagos kérdés.

Folynak már tárgyalások az új formációról?
Én nem folytattam ilyeneket.

Orbán Viktor Varsóban Kaczynskivel nem új európai parlamenti frakcióról tárgyalt?
Európáról, a magyar-lengyel együttműködésről beszéltek.

Angela Merkel szava befolyásolja, hogy a Fidesz marad, vagy távozik a Néppártból?
Igen, bár ő nem vesz részt aktívan ezekben a vitákban. A CDU elnöke jelenleg a védelmi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer. Nekünk fontos, hogy Magyarország és Németország között megmaradjon a hosszú, valójában ezer éves, szoros kapcsolat. Gazdasági érdekeink is összekötnek bennünket. Németország azonban nemcsak Európa egyik vezető gazdasága, de olyan ország is, amely megtapasztalta mind a kommunizmust, mind a nyugati demokráciát egymással párhuzamosan. Németországban vannak olyanok, akik értik, hogy mit jelent negyven év kommunizmussal a hátunk mögött szembenézni a mostani kihívásokkal. Ezért is várhatunk tőlük több megértést a közép-kelet-európai országokkal kapcsolatban is.

Orbán Viktor kész/akar irányvonalat váltani, vagy legalább egyetlen ponton gesztust tenni, hogy a Néppárt a Fidesz mellett döntsön? A gyöngyöspatai kártérítéssel, “börtönbiznisszel“ kapcsolatos kommunikáció, ami miatt már elhangzott a rasszizmusvád is, a sajtókorlátozás a parlamenti térben, a kultúrharc a színházak világában provokáció is, mely újabb bírálatokat eredményez... Valójában Önök már nem is szeretnének a Néppártban maradni?
Sajátos megközelítés és világlátás, ha bárki azt hiszi, hogy mi Magyarországon annak függvényében hozzuk döntéseinket, hogy ezzel éppen most a Néppárt különböző tagjait provokáljuk vagy nem. Nem így van. Sokan dolgoznak azon, hogy kormányzásunk minden rezdülését megafonon közvetítsék Brüsszelnek, feljelentő papírokat is készítenek, és várják, hogy mivel tudnak bennünket szembefordítani akár a szövetségeseinkkel is. Ezzel a hazai ellenzéknek akarnak politikai tőkét kovácsolni. Azért élünk jogállami keretek között, azért tiszteljük az emberi méltóságot, azért kell magunkat egy erkölcsi mércéhez tartani, mert azt tartjuk helyesnek, nem azért, mert tartunk a külföldi reakcióktól.

Van olyan kérdés, amiben vissza tudnak lépni?
Több ilyen is volt már. Például a közigazgatási bíráskodásról szóló, már a Parlament által elfogadott jogszabályt a nemzetközi meg nem értés és kritikus fogadtatás miatt vontuk vissza.

A La Stampában Orbán Viktor “hasznos idiótáknak” nevezett néppárti politikusokat.
Ez is egy régi történet, amit sokan félreértettek. Annak idején miniszterelnök úr még elnézést is kért érte, hogyha ezzel bárkit megbántott volna. Túl kellene már lépnünk ezeken a sérelmeken. 2020 van. Mi előre nézünk.

A Néppárt vezetése a Macron liberálisaival, a zöldekkel és a szociáldemokratákkal az együttműködést érzik szalonképesnek és nem Kaczynskival, Salvinivel, amit Önök szeretnének.
Az osztrák választások eredményét Donald Tusk úgy kommentálta, hogy a zöldekkel kötött koalíció a követendő példa az Európai Néppárt számára is, hiszen fontos a klímavédelem. Természetesen fontos a bolygónk jövője és a klímavédelem, de nem gondolom, ehhez a zöld pártokkal kellene koalíciót kötnünk, ahogy ezt a CSU sem gondolja Bajorországban. Örülünk, hogy Kurznak hívják az osztrák kancellárt, hogy a Néppárt nyerte a választásokat, azt azonban már nem tartom egy mindannyiunk számára üdvözlendő és örömteli hírnek, hogy a zöldekkel kényszerült koalíciót kötni. A Fidesszel ellentétben a Néppárt számos pártja válogatás nélkül szinte bárkivel összeállna, aki az EPP-től balra van, jobboldalra nézve pedig finnyásan elfordítják a fejüket. Balra gondolkodás nélkül, tárt karokkal rohannak, a hagyományos értelemben véve tőlünk jobbra lévőknél még a józan mérlegelésre sem hajlandóak. Aztán csodálkoznak, hogy az EPP-től jobbra lévő tábor erősödik. A Néppárt érdeke lenne, hogy minél több demokratikus, jobboldali, konzervatív párttal legyen együttműködési megállapodása, és ebben mi szívesen vállalunk közvetítő szerepet.

atv.hu