h i r d e t é s

Nyerges lett a kettes számú agrárbáró, Csányi 35 ezer hektárral az első

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Nyerges lett a kettes számú agrárbáró, Csányi 35 ezer hektárral az első

2018. augusztus 15. - 14:31

 

Mészárosék a harmadik helyen vannak, körülbelül 13 ezer hektár sorolható az érdekeltségükbe. - írja a nepszava.hu.

Forrás: nepszava.hu

Nyerges Zsolt lett az ország második számú agrárbárója, miután hozzá került Simicska Lajos jóformán minden üzleti érdekeltsége

– írja a g7.hu.

A portál céges honlapok, vállalati beszámolók és – ahol nem állt rendelkezésre más – sajtóhírek alapján gyűjtötte össze a legnagyobb területeken gazdálkodó csoportokat.

Csányi az élen

Összefoglalójuk alapján az első helyen továbbra is Csányi Sándor érdekeltségei állnak: az OTP-vezér saját agrárérdekeltségeinek döntő részét felölelő Bonafarm-csoport adta meg a G7-nek, hogy a hozzá tartozó mezőgazdasági vállalkozások összesen 35 ezer hektár bérelt területen gazdálkodnak. Csányinak vannak ugyan olyan agrárérdekeltségei is, amelyek nincsenek betagozódva a Bonafarmba, de ezek a termőföld szempontjából nem jelentősek. A 35 ezer hektár meghatározó része három cégből – Bólyi Mezőgazdasági Zrt., Dalmandi Zrt. és Agropordukt Kft. – jön össze.

Nyerges a második

A DPMG a 2017-es beszámoló kiegészítő mellékletében pontosan megadta az általa használt terület nagyságát, 10 736 hektár. A társaság a 2001-es körben került magánkézbe, azaz 2051-ig használhatja a területeit. A korábban Simicska Lajoshoz tartozó cégek hálózata ugyan viszonylag összetett, de a holdingvállalat, a Mezort Zrt. közölt konszolidált adatot.

Mint a kiegészítő mellékletben írják, a leányvállalatok közül a Sárvári Mezőgazdasági Zrt., a Lajta-Hanság Zrt. és a Szombathelyi Tangazdaság Zrt. többségében hagyományos mezőgazdasági alaptevékenységgel foglalkozik, közel 17 500 hektáron folytat növénytermesztést. Nyerges Zsolt tehát együttesen mintegy 28 200 hektár fölött diszponálhat. Nem mellesleg mindhárom nevezett cég 2001-ben privatizált állami gazdaság, 2051-ig szóló földhasználati jogokkal.

Mészárosék se maradhatnak ki

Nehéz átlátni Mészáros Lőrinc birodalmát, mivel őt és családját már magánszemély földbirtokosként is számon kell tartani A portál számításai szerint összességében, ha jelentősebb átfedést feltételezünk a család által magánszemélyként birtokolt és a Búzakalász 66 Kft. által használt területek között, akkor körülbelül 13 ezer hektár sorolható Mészárosék érdekeltségébe. A portál azonban megjegyzi, hogy ha valóra válna az a forgatókönyv, miszerint Simicska Lajos korábbi érdekeltségei Nyerges Zsolttól Mészáros Lőrinchez kerülnek, akkor helyet cserél a második és harmadik helyezett. Ha pedig esetleg a DPMG is átkerülne Mészároshoz, akkor Csányi Sándort is leelőzné.

nepszava.hu


 

h i r d e t é s