Ahogy azt a korábbi magyarországi hírekben is olvasható volt, a kiskunfélegyházi származású dr. Gubcsi Lajost, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága tagját, az MSZMP KB alosztályvezetőjét nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcához tartozó egyik állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatójának.
A szocialista egypártrendszer kemény emberének számító, közgazdász végzettségű politikus, a KISZ központi lapjának egykori főszerkesztője 2004 óta áll rendszeres kapcsolatban dr. Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz MPSZ elnökével. A kormányfőnek küldött leveleit az 1948-ban született ellenlábasa a közelmúltban publikálta – többek között azt a tanácsát is, melyben (Horn Gyula után szabadon?) leírta: ha a pártnak nincs nyilvános programja, verjen le tíz „cölöpöt”, melyhez a nép igazodni tud.
„Ha van tíz ilyen cölöpöd, verd le mielőbb, nyilvánosan, az egész magyar nép tudtával…” olvasható az említett levelek egyikében, melyekből egyebek mellett az is kiderül, hogy a két politikus per tu viszonyban áll egymással, és a idézett intelmet Gubcsi Ópusztaszerről postázta a kormányfőnek.

A jelenlegi honvédelmi miniszter hivatali elődje a tulajdonosi jogokat gyakorolva hét gazdasági társaságnál hajtott végre azonnali vezetőcserét. – Hende Csaba döntése nyomán a HM Zrínyi Kommunikációs Kft. élére is új ügyvezető igazgató került: a posztot egy olyan egykori kommunista káder kapta meg, akinek a kíméletlenségéről, a vörös katonákra emlékeztető durvaságáról már a nyolcvanas évek végén cikksorozatokat irtak… és aki végül az akkori viszonyok között hatalmas vagyonnak számító hatmillió forint „eltűnése” miatt vált meg a Magyar Ifjúság főszerkesztői székétől.
A HM Zrínyi Kommunikációs Kft. a honvédelmi tárca PR- és reklámcége, amely 50 fős személyzettel lapkiadással, kiadványszerkesztéssel, rendezvényszervezéssel foglalkozik – valamint (az MSZMP KB egykori tagjai gondozása mellett) hozzátartozik a Honvédelmi Minisztérium honlapjának szerkesztése is.

Nyilatkozatok az "eltűnt" forintokról

„Voltak korok, amikor a mecénások, a tudomány, a művészetek nagylelkű támogatói nélkül nem létezhetett volna semmiféle kultúra…” – olvashattuk a művészeti díjak átadásairól szóló cikkekben tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Pénzmosásról, pártpolitikáról ezek az újsághírek nem tudósítottak, pedig a rendszerváltásnak nevezett Nagy Átrendeződés évében az alapítványok egy részére fontos társadalmi feladat hárult. Ezek biztosították a létrehozott pártok, gazdasági vállalkozások pénzügyi alapjait – a „mecénások” (a letűnőben lévő korszak politikusai, szellemi vezetői) olyan világot teremtettek hamarosan, amely nem hasonított sem a szocializmusra, sem a polgári demokráciára.

Az ifjúkommunisták tevékenységét már 1990 előtt botrányok kísérték. Tény, hogy 1987-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség és annak legfőbb orgánuma még nem a művészetet, hanem deklaráltan az AIDS-betegek gyógyítását kívánta támogatni. Hogy miért éppen azt, az mindvégig titok maradt, mint ahogyan az is, hogy az alapítvány/alapítványok megszervezésének élére miért éppen egy politikai hetilap főszerkesztője és helyettese álltak… – Az összegyűjtött, „a KISZ-vagyonból kimentett”, pénz egy részéből jött létre a Magister, majd a Magyar Ifjúság a Magyar Művészetért Alapítvány, melyet később, 1990 után, már Magyar Művészetért Alapítvány néven ismert meg a nyilvánosság.

1989-ben a Magyar Művészetért Alapítvány egyik díjazottja, a neves zongoraművész, Kocsis Zoltán nem tudta átutaltatnia a Solt Ottilia-vezette Szegényeket Támogató Alap (a SZETA) javára a neki járó ötvenezer forintot – egyszerűen azért, mert nem kapta meg.
Gubcsi Lajosnak kellett volna ebben az ügyben intézkedni, hiszen az ő neve állt az Alapítvány OTP-számláján. Nem a kuratórium elnöke neve vagy esetleg Pálfy G. Istváné – hanem, mintha sajátja lett volna a Magyar Ifjúság szerkesztőségében gyűjtött pénz, a Rózsadombon élő politikusé. – A rendkívül kínossá vált ügyről akkor Sinkovits Imre, a kuratórium elnöke nyilatkozott a sajtónak és küldött táviratot a zongoraművésznek. Tájékoztatásában megemlítette, hogy Szemenyei-Kiss Tamás, a hetilap sajtómenedzsere korábban sokmindenbe belepillanthatott a szerkesztőségben, ahová több mint kilencmillió forint adomány érkezett – de a főszerkesztő Hámori Csaba illetve az újság olvasói felé csak hárommillióról adott számot. Hogy hová lett az akkoriban komoly értéknek számító hiányzó összeg? – Az esetről 1989 végén a Vasárnapi Hírek is beszámolt „Nyista lóvé pianista!” címmel.

„Ezt, az időközben Düsseldorfba emigrált sajtómenedzser már csak azért sem tudhatta, mert Gubcsi, felkeresve Hámori Csabát, majd az Ifjúsági Könyv és Lapkiadó igazgatóját, elérte azt, hogy megszabaduljon attól a kényelmetlen munkatárstól, aki mindenbe beleütötte az orrát…” – panaszkodott Sinkovits Imre színművész az őt felkereső újságíróknak1990 tavaszán a Reform szerkesztősége birtokába került az a lista, amely tartalmazta, hogy a szerkesztőséghez érkezett milliókból kik részesedtek, természetesen nem orvosként vagy AIDS-betegként, hanem egyszerűen csak szerkesztőségi munkatársként, segítőként… a fizetési listán a főszerkesztő neve is olvasható volt, aki 10 havi főszerkesztői fizetésével azonos összeget vett fel két kiadvány szerkesztéséért – ezért titulálták ironikusan az alapítvány különdíjazottjának.

Gubcsi Lajost a pártállam utolsó hónapjaiban. Később Horváth István belügyminiszter és Kacziba Antal vizsgálati osztályvezető segítségével tisztázták a gyanúsítgatások alól az ifjúkommunisták vezéralakját. A közelgő választások előtt nyugton hagyták a rózsadombi villájában – amely abban az időben egyébként is pártközpontként működött – az általa 1989-ben alapított párt a vidék érdekvédelmét hirdette meg (amely párt 1990-ben csúfosan megbukott, tagsága ugyanis jobbára rokoni körökből verbuválódott – ezt követően egy német-magyar gazdasági vállalkozás szakértőjeként MDF-támogatással az NSZK-ba tette át székhelyét, Budapesten csak a Magyar Művészetért Alapítvány díjátadó ünnepségein láthatták egykori elvtársai).

A rózsadombi villa története

Panaszosunk rózsadombi telkét 1952-ben kebelezte be a Magyar (Párt)Állam, hivatkozva részben a 2400 / 1945. számú FM-, később a 600 / 1945 . számú kormányrendeletre. Az akkori illetékesek levélben közölték vele, hogy „tevékenységük úgynevezett birtokpolitikai célokat szolgál… különben is, nem csupán az ő 330 négyszögöl földterületét vették el, hasonló sorsra jutott a környéken lévő tizenhét hasonló nagyságú és értékkel rendelkező tulajdonostól”.
Dr. Nagy Zsoltné – született Ferenczy Mária – kifosztását követően szinte azonnal megkezdte telkének visszaperlését a Magyar Államtól, gyakorlatilag Rákosi Mátyással kezdve, Gerő Ernő hivatalnokain át, mindenhol és minden időben protestált, ám a megnevezettek (a sort Kádár Jánossal zárva) szinte refrénként ismételgették a panaszosnak: „közérdekű igénybevétel történt”.
Tény: 1947-ben az iratok tartalmazták a kártalanítást – ezt az 1947. évi V. tvr. rögzítette – azonban 1957-ben a XI. tvr. a kártalanítások megkezdését hatályában felfüggesztette.

Miből is állt a közérdekű igénybevétel?

Nos, a tizennyolcadik telek – a Törökvész-lejtőn és környékén – különleges rendeltetésű lett: 1984-ig először az MDP, majd az 56-os szabadságharc leverését követően az MSZMP kincstárába került, adományozás útján 1.- azaz egy forint jelképes összegért jutott a többnyire pártfunkcionárius-kedvezményezettek birtokába.
Dr. Nagy Zsoltné telke, birtoka 32 év múltán adományozottként lett Gubcsi Lajos tulajdona.
Az ifjúkommunista első volt azok között, akik 1984 és 1988 között pártjutalmazottként építési területhez jutottak: dr. Gubcsi Lajos, felesége Jakab Anna és az utóbbi szülei tehát 1.- forintért pompás, 17 millió forint forgalmi értékű rózsadombi telek tulajdonosai lettek és ehhez még egyéb pártállami áldást kaptak.

Előbb a KISZ-tulajdonban lévő Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, majd a II. kerületi OTP-fiók biztosított számára építési hitelt s mintegy a sors ajándékaként Makovecz Imre építész elvtárs vállalta (még 1984-ben!), hogy minimális ellenszolgáltatásért megtervezi Gubcsi elvtárs számára a csodapalotát…
(Ha bárki kételkedne a leírtakban, és esetleg napjainkban, 2010-ben, Makovecz igaz magyarról nem tételezné fel az akkori tevékenységét – hát, kérem… járjon utána, a tényfeltáró újságíró, jóindulata jeléül úgy könyveli el, hogy az azóta elhúnyt Makovecz úr 1984-ben csupán csak megbotlott, egyebekben nem vállalt közösséget az átkos kommunista rendszerrel.)

Bár Antall József miniszterelnök válaszra sem méltatta az eredeti tulajdonost, a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal 1993 tavaszán 219. 000.- Ft névértékű kárpótlási jegyet utalt ki a sokat szenvedett honfitársunknak – ezzel pedig a rendszerváltás logikája mentén mindenki, dr. Nagy Zsoltné áldozat és dr. Gubcsi Lajos MSZMP központi bizottsági alosztályvezető a jogos jussához juthatott – az utóbbi, immár demokrataként és miniszteri tanácsadóként megtarthatta az adományként kapott rózsadombi telket, természetesen az időközben felépített villával együtt.
E történetről egyébként az SZDSZ is tudott… 1988-ban a demokratikus ellenzék is megkapta ezeket az információkat – Kőszeg Ferenc több mint egy órán át jegyzetelt a sajtómenedzserrel lezajlott találkozón, majd elfelejtették(?) az ügyet.

Ha egyszer majd az államtitkár úrak vagy Orbán miniszterelnök úr arra járnak – emlékezzenek e történetre, melyhez nekik (ugye?) semmi közük… ők csak egy egész állami vállalatot adományoztak a hozzájuk hasonló, különleges anyagból gyúrt demokratának.

Szemenyei-Kiss Tamás / 24per7.info