Ők azok, akik eurómilliókat keresnek a menekültválságon
Ismerje meg az Adolfsen testvéreket, akiknek cége Norvégiában és Svédországban ellátást biztosít a menekülteknek.
Forintra átszámolva tavaly 18 milliárd volt a bevételük, 630 millió forintos a nyereségük. És a biznisz rendületlenül pörög tovább.
Tavaly a norvég ellátórendszer csaknem összeroppant az országba érkező menekültáradat súlya alatt. Az 5 milliós skandináv államba hirtelen több mint 31 ezer menekült érkezett, a Norvég Menekültügyi Igazgatóság pedig úgy oldotta meg a helyzetet, hogy magánkézbe adta az utcákon alvó menedékkérők elhelyezésének feladatát.
Míg Európa nagy részén civil szervezetek és állami intézmények helyezik el a menekülteket, Norvégiában egy testvérpár, Kristian és Roger Adolfsen vállalkozása csaphatott le a lehetőségre, esetüket a Bloomberg mutatta be. A Hero Norge nevű céget 2014 májusában 20 millió euróért vették meg, egy hasonló profilú dán létesítményüzemeltetési szolgáltatótól, és mára 32 menekültközpontot működtető, Norvégiában és Svédországban is jelen lévő vállalattá fejlesztették. A 2015-ös munkájukért összesen 58 millió eurót fizet nekik a két skandináv állam, ez úgy lehetséges, hogy jelenleg már a Norvégiában tartózkodó menekültek 90 százalékát az Adolfsen testvérek szállásain helyezték el. Az állam ellátási szinttől függően, fejenként és naponta 28-70 eurót (mostani árfolyamon számolva úgy 9-22 ezer forintot) fizet a vállalkozóknak. Működtetnek olyan állomásokat, ahova a menekültek először beérkeznek és rendőrségi regisztrációra várnak, de vannak olyan létesítményeik is, ahol heteket töltenek ügyük elbírálását várva, és olyanok is, ahol akár évekig lakhatnak.