Más választása a nyugati országoknak sincs, drasztikus intézkedésekkel és órási erőforrások mozgósításával kell lelapítani a terjedés exponenciális görbéjét. Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, nem elég a hatóságoknak kompetensnek lennie – sok esetben ez sem adott -, hanem az összes állampolgárnak részt kell vennie a védekezésben. Ez a következő hónapokban minden elemében megváltoztatja a mindennapi életünket, bárhol is élünk a világon.

Kétségtelenül ez a helyes irány, és ugyan gyakran szembe szokták állítani a járványügyi szempontokat a gazdaságiakkal, az is biztos, hogy a gazdaságnak is így jobb. Ehhez elég végiggondolni, hogy mi lenne, ha nem lennének védekező intézkedések, és a vírus szabadon terjedne: a kezelhetetlenül sok beteg miatt túlterhelődő, idővel összeomló egészségügyi ellátórendszer, szükségtelenül sok halálozás. Ennél biztosan jobb valamilyen formában kezelni a járványt, még akkor is, ha ennek súlyos gazdasági ára van.

Hogy mekkora ez az ár, az elég ijesztő, és ezt jól meg lehet érteni például abból, ha ránézünk egy egész világot követő tőzsdeindex grafikonjára. Ilyen hajmeresztő, egyenes vonalú szabadesést az utóbbi években nem láttunk, de még a legutóbbi nagy pénzügyi válság idején is eltartott egy darabig, amíg a befektetők realizálták, hogy baj van.

 Most viszont lényegében néhány nap alatt hatalmasodott el a pánik. A gazdasági adatokat ennél lomhább tempóban teszik közzé, de nem is kell ezeket megvárni, hogy biztosak legyünk afelől, hogy irdatlan mértékű gazdasági teljesítmény esett ki a világból. Ami azt illeti, az a kevés adat, amit eddig megismertünk, például a kínai ipari termelésről, már most soha nem látott visszaesést mutat. A legismertebb közgazdászok – például az ebben a cikkben idézett Kenneth Rogoff, Maurice Obstfeld, Olivier Blanchard, Raghuram Rajan – egyaránt biztosak benne, hogy az idei első félévben recesszió lesz, csökkenni fog az egész világ GDP-je. Hasonlóan látják a legnagyobb bankok és intézmények elemzői.

Mindez akkor vált egyértelművé, amikor – nagyjából Észak-Olaszország lezárásával egy időben – kiderült, hogy nem csak a világgazdaság kínálati oldalán lesz zavar, hanem a leggazdagabb országokban a keresletet is megbénítja a járvány. A koronavírus Kínából indult, ott vonták karantén alá az egyik leginkább iparosodott tartományt. Ezért eleinte kínálati sokknak jósolták a hatását a gazdasági elemzők: akkor még úgy tűnt, hogy a járvány a globális ellátási láncokban okozhat fennakadásokat.

Azzal viszont, hogy a fejlett országokban is egymás után jöttek a súlyos kitörések, már teljesen máshogyan nézett ki a válság előrevetített hatása. A leginkább érintett iparágak nyilvánvalóan a turizmus, a vendéglátóipar, a közlekedés és a személyi szolgáltatások lesznek, hiszen ezeket gyakorlatilag ellehetetleníti a járvány elleni védekezés. Ezek az iparágak sem egymástól légmentes térben léteznek, ha például elkezdenek csődbe menni a légitársaságok, akkor mi lesz a hightech ipar csúcsán lévő repülőgépgyártókkal?

De még ennél is sokkal komolyabb dolgok jönnek: az otthon maradó, mindenféle fertőzésgyanútól aggódó fogyasztók bizonyos dolgokból betáraznak (laptop, tartós élelmiszer), viszont – mivel sokan a leépítéstől tartanak, vagy elvesztették a jövedelmüket – mindenképpen tartózkodnak a tartós fogyasztási cikkek vásárlásától. A fogyasztói bizalom szinte biztos, hogy össze fog zuhanni világszerte a következő hónapokban. Ehhez csak hozzátesz, hogy egyelőre nem látni a folyamat végét, tehát hogy mi az az időtáv, amikorra normalizálódhat a helyzet, és világszerte túl leszünk a járvány nehezén – ennek megbecsléséhez túl sok az ismeretlen.

Ebből a szempontból a járvány okozta gazdasági válság pontosan a fordítottja a 2008-as pénzügyi válságnak. Ahogyan az a válság fentről jött, úgy ez most alulról. Tizenkét éve egy egyszerű piaci folyamat – az amerikai ingatlanpiac áresése – a pénzügyi közvetítőrendszer lefagyásához vezetett, és ez terjedt szét a bolygón, sok helyen, például Magyarországon is katasztrofális következményekkel.

Forrás: g7.hu

Most viszont azt láthatjuk, hogy a járvány és az ellene hozott intézkedések hatására egyik pillanatról a másikra eltűnt a kereslet a piacról, miközben a kínálatban is zavarok vannak, sőt, a kettő találkozása, például a kereskedelem sem megy zökkenőmentesen. És csak ennek a gazdasági katasztrófának van hatása a pénzügyi rendszerre, ami aztán visszahatva tovább ronthat a helyzeten.

Az utóbbi évtizedekben a nyugati világban szinte kizárólag pénzügyi eredetű válságok voltak, a mostanihoz hasonló, reálgazdasági eredetű válságokkal csak távoli régiókban lehetett találkozni, például háborús konfliktusok vagy természeti katasztrófák idején. (A mi régiónkban már ismerősebb ez a folyamat, hiszen a rendszerváltás itthoni gazdasági hatása hasonlóan pusztító volt, a magyar GDP például közel az ötödével zsugorodott 1989 és 1993 között – akkor a gazdaság szerkezetváltása miatt nagyon lassú volt a fellendülés, igaz, a probléma nem terjedt ki az egész világra.)

De a megfigyelők egy részét arra a helyzetre emlékeztetik a mostani történések, amikor a nemzetközi befektetők valamiért elvesztik a bizalmukat egy-egy feltörekvő országban, és egyik pillanatról a másikra megáll a tőke beáramlása. Ilyenkor gyakran dominóként csődölnek be egész gazdasági ágazatok. Ilyen hirtelen leállás (“sudden stop“) típusú hitelválság jelei látszanak most a leggazdagabb nyugati gazdaságokban is.

Forrás: flickr.com Fotó: Studio Incendo

Ilyenkor kéz a kézben semmisül meg a kereslet és a kínálat, hacsak nem történik valami váratlan beavatkozás.

Ha elég sokáig tart a válság, akkor az üzleti tevékenységek egy jelentős része talán soha nem épül vissza. Mi lesz például azzal a hihetetlenül komplex, kontinenseken átívelő just-in-time ellátási lánccal, ami hosszú folyamat eredményeként kiépült az utóbbi évtizedekben, ha még néhány hónapig elhúzódik a járványhelyzet kezelése? A mostani helyzet egyik legfontosabb tanulsága, hogy az ipar világszerte túlságosan ki van feszítve, és ez jelentős sérülékenységet okoz.

Ez tehát egy teljesen más jellegű válság, mint amihez a politikai döntéshozók hozzászoktak az utóbbi években. Ebből következik, hogy ami eddig olyan jól működött, az ebben a helyzetben szinte semmit nem ér. Nem véletlen, hogy hiába jelentett be bármilyen gigantikus intézkedést az amerikai jegybank, a Federal Reserve – rendkívüli kamatvágást, 1500 milliárd dollárnyi likviditás injekciót, újabb rendkívüli kamatvágást -, a tőzsde csak zuhanással válaszolt rá. Ez valahol ésszerű, mert lehet bármilyen alacsony a kamatláb, attól még az emberek nem fognak a járvány idején moziba járni. A rendkívüli lépésekkel viszont a Fed csak még jobban ráerősített a pánikhangulatra.

Az utóbbi évek szőnyeg alá söpört problémái is megsokszorozott erővel bukkanhatnak elő újra. Ott van például az elképesztő méretűre fúvódott vállalati hitelállomány. Ennek a 74 ezer milliárd dollárnyi, tehát a világ egész éves teljesítményével összevethető adósságtömegnek a jelentős része nem éppen a legmegbízhatóbb gazdasági tevékenységeket finanszírozza. Ez valójában tudatos jegybanki politika eredménye volt: az előző pénzügyi válság után alacsonyra vágott kamatlábakkal éppen az volt a cél, hogy kockázatos tevékenységek felé tereljék a pénzt.

Ilyen volt például az amerikai palaolaj-kitermelés, ami sokáig nagy sikernek számított (például az energiafüggetlenség közelébe segítette az Egyesült Államokat) – a napokban bezuhant olajárak mellett viszont gyakorlatilag az egész ágazat veszteséges lett, amit a végtelenségig nem lehet finanszírozni. De nem csak itt, vagy a leginkább kitett ágazatokban lehet gond. A nyugati nagyvállalatok jelentős része nem tart sok készpénzt, ezért bevételek nélkül legfeljebb csak néhány hónapig tudják finanszírozni a fix költségeiket.

De visszatérhet az összes megoldatlan problémája a világgazdaságnak, legyen szó akár az euróválságról vagy bármi másról.

Ez persze nem szükségszerű, hogy így legyen. A kibontakozó gazdasági mélyrepülés ellen a kormányok sokat tudnak tenni. El kell érniük, hogy tovább forogjon a pénz a gazdaságban, és a járvány miatt bevétel nélkül maradó cégek ne kezdjenek sorban csődöt mondani és leépítésekbe kezdeni. Ezt a legegyszerűbben egyszerűen közvetlen készpénz-transzferekkel tudják elérni, de bevethetnek más, kreatívabb megoldásokat is, például hogy megtámogassák a hiteleik fizetésével küszködő cégeket.

Az mindenesetre egyértelműnek tűnik, hogy a jegybanki politikára ebben a helyzetben nem lehet támaszkodni, muszáj lesz az kormányoknak az eddigiekhez képest eszetlen tempóban költeni a pénzt – különben semmi nem fogja megállítani a zuhanást.

g7.hu