Horvátországban az INA egyik igazgatója a szomszédjával sumákolhatott földgázeladással, több százmilliós veszteséget okozva a saját cégének. Az "olcsón veszem, drágán adom" - modell azonban lebukott, a szervezett bűnözés elleni horvát nyomozóiroda több embert is letartóztatott - közölte az MTI zágrábi tudósítója.
Világszerte 3 582 469-an fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 251 562, a gyógyultaké pedig 1 167 8883 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint közép-európai idő szerint hétfő reggel hét órakor.
A koronavírus-járványt le lehet győzni, legalábbis erre utal, hogy Kínában és Dél-Koreában a kormányzat vezetésével és össztársadalmi erőfeszítéssel sikerült letörni az új megbetegedések számának növekedését. - írja a g7.hu.
Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is ha a szén-dioxid-kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott korlátok (1,5-2 Celsius-fokos felmelegedés) között tartani - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányban.
Az elmúlt 50 évben több mint négyszeresére nőtt a holt - oxigén nélküli - övezetek nagysága a világ óceánjaiban, a part menti vizek oxigénhiányos térségei több mint tízszeresére nőttek 1950 óta - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban közzétett tanulmányában.