h i r d e t é s

Önkormányzati választás: mintha az ellenzék kezdene felnőni a feladathoz

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Önkormányzati választás: mintha az ellenzék kezdene felnőni a feladathoz

2019. június 02. - 08:56

Az ellenzéki pártok jelenlegi mozgásából úgy tűnik, nemigen lesz érdemi változás az önkormányzati választás jelöltjeit illetően a vidéki városokban, mindenki tartja magát a korábbi megállapodásokhoz. Igyekeznek elérni, hogy ne a civakodásról szóljanak a következő hónapok, így egyelőre nem tapasztalni, hogy akár a DK, akár a Momentum megpróbálná kihasználni az EP-választáson elért sikerét. Egerben például továbbra is biztos a jobbikos Mirkóczki Ádám indulása, vagy éppen Székesfehérváron az MSZP-s Márton Roland jelöltsége. Ehhez persze az is hozzájárul, hogy a DK és a Momentum vidéken nem rendelkeznek olyan beágyazottsággal, annyi helyben ismert emberrel, amellyel és akikkel ezt meg lehetne valósítani. Budapesten kicsit más a helyzet. 

A kép illusztráció! - Forrás: MTI

A fővárosban eddig is bőven akadtak vitás kérdések. Az egyik legfontosabb talán a főpolgármester-jelölt személye, illetve a tervezett előválasztás. A baloldal által támogatott Karácsony Gergely továbbra is a legesélyesebb, azonban a Momentum is előállt egy saját indulóval.

Puzsér Róbert szerepvállalása körül pedig egyre több a kérdőjel. Eddig ugyanis a publicista azt a feltételt szabta az előválasztáson való indulásához, hogy a Momentummal kiegészült baloldal vegye be a fővárosi kerületekről szóló megegyezésbe a mögötte álló Jobbikot és LMP-t. Mára viszont már az is kérdésessé vált, hogy szövetségük egyáltalán megmarad-e. Az LMP-ben ugyanis többen határozottan zokon vették, hogy az EP-választás estéjén Puzsér Róbert arról beszélt, mi köze neki a párt összeomlásához.

Csárdi Antal vállalhatatlannak nevezte ezt a hozzáállást, és Keresztes László Lóránt is úgy fogalmazott, hogy szíven ütötte. Márpedig ha az LMP úgy döntene, hogy kiszáll, akkor a Jobbik is automatikusan kihullana, hiszen – ahogy ők hívják – a centrumszövetség felbomlana.

Zaránd Péter, Puzsér kampányfőnöke a Magyar Hangnak azt mondta, ők továbbra is teljes ellenzéki együttműködést szeretnének Budapesten, de már az induláskor is két stratégiájuk volt: vagy a centrumpártok támogatásával indulnak, vagy civil jelöltként, pártok nélkül.

A kerületi polgármester-jelöltek esetében a pártok tartják magukat a korábbi megállapodásokhoz. Hiába a DK és a Momentum jó szereplése, úgy tűnik, nem akarnak új forgatókönyvet írni.

"Nem fogjuk felrúgni a megállapodást – mondta a Magyar Hangnak a momentumos Hajnal Miklós, egyértelművé téve azt is, hogy pártja továbbra is szélesítené az együttműködést a Jobbik és az LMP irányába."

Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke a lapnak úgy fogalmazott, a korábbi egyezséget kötelező érvényűnek tartják magukra nézve, függetlenül attól, hogy éppen jól vagy rosszul szerepeltek a múlt vasárnapi választáson. A politikus is nyitott az LMP-vel és a Jobbikkal való együttműködésre, bár jóval óvatosabban fogalmazott: azt mondta, hogy helyi szinten lehet megállapodás.

A Magyar Hang emlékeztet: annak ellenére, hogy korábban felmerült, hogy a VII. kerületben esetleg az LMP budapesti elnöke, Moldován László indulhatna, jelenleg a zöldpárt leszereplése után ennek nincs realitása. Ugyanígy nem tűnik valószínűnek az sem, hogy a szintén az LMP által korábban kért Ferencvárosban megkapnák az indulás lehetőségét. 

Budapestet az ellenzék régóta nyerhetőnek nevezi, már csak abból is kiindulva, hogy a tavalyi országgyűlési választáson a 18 egyéni választókerületből 12-t sikerült megnyerniük. Az EP-választás számai is azt mutatják, hogy a teljes fővárost tekintve a Fidesz 41 százalékot ért el, szemben a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Mi Hazánk nélküli ellenzék 52 százalékával. (hirklikk.hu)