h i r d e t é s

Orbán és Varga Mihály száguldanak a zsákutcában

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán és Varga Mihály száguldanak a zsákutcában

2019. június 06. - 09:20

A magyar gazdaság ahhoz az autóhoz hasonlítható, amelynek a hátsó ülésen utazó utasa (Orbán Viktor kormányfő), folyamatosan noszogatja gyorsulásra a sofőrt (Varga Mihály pénzügyminiszter), miközben nem veszik észre, hogy zsákutcában haladnak. Így jellemezte a jelenlegi helyzetet Mellár Tamás (Párbeszéd) alelnökként az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén, ahol a pénzügyminiszter éves beszámolóját hallgatták meg.

A kép illusztráció! - Forrás: femina.hu

Az ellenzéki képviselő erről a Népszavának elmondta, hogy Varga Mihály tisztában van vele, hogy világszerte lassul a gazdaság teljesítménye, de a miniszterelnök továbbra is az évi átlagos 4 százalékos GDP növekedést erőlteti, ami hosszú távon nem lehetséges.

Mint jó szakember ezért a maga eszközeivel védekezik. A miniszteri beszámolóból is kiderült, a jövő évi költségvetésben soha nem ismert alacsony mértékűre kívánják lefaragni a kiadásokat, így lehet csak elérni, hogy a GDP arányos éves háztartási hiány teljesüljön. Emellett az ideihez képest hatszorosára emelik fel 2020-ban a költségvetési tartalékot.

Mellár Tamás véleménye szerint Magyarország történelmi lehetőséget mulasztott el, amikor rosszul hasznosította az uniós pénzeket, ez az oka annak, hogy a termelékenység alig-alig javult, és továbbra is elmarad a szomszédos országokétól. A közgazdász egyetemi tanár tévesnek tartotta azt a gazdaságpolitikát, amely az adócsökkentésektől várja a hatékonyság javítását. (hirklikk.hu)