J.P.Morgan azt mondta az embernek két oka van valamit megtenni: jó oka és valódi oka.

Amennyiben a hatalmat, mint működő rendszert vizsgáljuk, ideje lenne, a klasszikusokhoz is egy kicsit visszafordulni. A mai ellenzék állapotát látva, Vlagyimir Iljics Lenin 1901-ben írt esszéje jut az eszembe a „Mi a teendő?” Ő ezt a kérdés a kommunista párt létrehozásának igazolására tette föl, azonban engem és szerintem azokat, akik változást akarnak, a magyar politikában jobban érdekli, hogy miért tette fel ezt a kérdést, igaz ő három évvel később adott választ is az „Egy lépést előre, két lépést hátra” című esszéjében.

Nem áll távol a valós világtól és az igazságtól az a tétel, hogy a világot és ezen belül egy országot jobbá vagy mássá tenni nehéz feladat, amennyiben nem lenne az, már régen jobbá tették volna.

Ahhoz, hogy a mai ellenzék újra hatalmi tényezővé váljon, nem a tökéletességet kellene keresni, mert az utópisztikus, időpocsékolás és kifogás. Lásd a miniszterelnök jelölt keresés tökéletességre való törekvését az ellenzéki értelmiség részéről, miközben a nem a tökéletes jön elő, csak a tökéletes lejáratódás.

 Tudomásul kellene venni, hogy nem mindenki akarja, szeretné ugyan azt, ezért az együttműködés minimuma a tolerancia!

Az ellenzék egyik részében a tolerancia minimuma sincs meg, a másikból meg az erő hiányzik, ezért nem csinálnak mást, csak lemerevítik a meglévő határaikat, ezzel lehetőséget és támaszt adva Orbán rendszerének! Az ország mássá és jobbá tétele csak és kizárólag a politikai realitások mentén jöhet létre.

A lényeg a változást akarók motiváltságának felépítése, fenntartása és cselekvésbe fordítása!

A hatalom a stabilitásról, az ellenzék a változásról fog kommunikálni, a kérdés az, hogy a választók, melyik pártjára állnak.

 A kormány előnye, hogy hatalomban van és az ellenzék legkisebb hibája is erősíti a stabilitás igényt.

Az ellenzéki politikai erők elsőszámú feladata, hogy megértsék, mit akarnak a választók, mi a változás elviselhető mértéke, és ez hogyan hat az ő jólétükre!

Minden olyan változás, változtatás felvetése, amely kockáztatja a stabilitásukat, csökkenti a jólétüket, halálra van ítélve!

Az a reformer, aki szó szerint veszi, amit az emberek mondanak, hamar zsákutcában találja a reformokat, ez volt Gyurcsány tragédiája.

Nem jellemző, hogy egy országot félnótások vezessenek, ez így van Magyarországon is, a felelős vezetők hamar észreveszik a veszélyt, amikor a gazdasági körülmények miatt a források beszűkülnek és ezért már csak korlátozottan tudnak maguknak hűséget, lojalitást venni. Ez az a körülmény, amely adott esetben Orbánt is oda jutathatja, hogy reformokat vezessen be a politikai túlélés érdekében.

Ez az időpont pont az amikorra az ellenzéknek késszen kell állnia a hatalom átvételre, hitelességben, programban, tudásban, emberanyagban!

Orbán kifizető rendszere az ország mérete és energia kiszolgáltatottsága miatt rendkívül érzékeny, kiszolgáltatott, a létrehozott kifizető helyek a teremtésre lettek létrehozva, (építkezések), nem a működtetésre, ez önmagában is veszélyes rá nézve.

A 2018-s választás elszállt, mert sem Orbán nem romlott annyit, hogy változtatásokat kelljen bevezetni, sem pedig az ellenzék nem fejlődött annyit, hogy alkalmas legyen a hatalom átvételére!

Az ellenzék majd felelősöket fog keresni, de felesleges, mert a hiba rendszerszintű, a rendszer tetején pedig olyanok ülnek, akik ezt nem értik és nem is ismerik be. Molnár, Gyurcsány csak egy posztkommunista kövület, nem pedig egy a társadalom problémáit felismerő, arra válaszokat adó alkalmas vezető. Orbán ugyan ebbe a kategóriába tartozik azzal a különbséggel, hogy benne meg van az alázat a hatalom iránt és érzékeli a számára fontos többség elvárásait.