h i r d e t é s

Orbán: Ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán: Ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt

2019. május 20. - 08:31

A kereszténydemokrata politikai vezetők feladata, hogy védjék és erősítsék azt az életformát, amely a keresztény hitből kinőtt: az emberi méltóságot, a családot, a hazát és az egyházi közösségeket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Pest megyei Nagykátán, a római katolikus Szent György-templom külső felújításáért tartott hálaadó szentmisén.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a templom felújításáért tartott hálaadó szentmisén a nagykátai római katolikus templomban 2019. május 17-én. Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kormányfő hangsúlyozta: e törekvéseket csak akkor koronázhatja siker, ha egyre több olyan hitvalló közösség lesz a Kárpát-medencében, mint a nagykátaiaké.

A családok gyarapodása, a jövő nemzedékek boldogulása, az élet biztonsága és a nemzeti összetartozás mind olyan értékek, amelyeket csak együtt és a kereszténység kétezer éves fundamentumán állva lehet megvédeni, kiteljesíteni

- fogalmazott Orbán Viktor.

Kiemelte, a keresztényeknek, különösen a magyaroknak, mindig készen kell állniuk hitük, hazájuk, családjuk megvédésére.

A miniszterelnök felelevenítette, hogy 2003-ban, amikor Nagykátán járt - a Szent György-díjat átvenni -, "hideg szelek fújtak Magyarországon", úgy tűnt, azok kerekednek fölül, akiknek semmit sem jelent a nemzeti összetartozás és a magyarok ezeréves keresztény öröksége. A nagykátaiak azonban büszkén vállalták a keresztény tanúságtevők örökségét, megmutatták, hogyan kell nehéz időkben is kitartani - mondta.

Azóta azonban nagyot fordult a világ - folytatta -, 2010-ben "újra győztünk (...), és amit 2003-ban itt elhatároztunk, azt nagyrészt meg is valósítottuk".
 Felhívta a figyelmet arra is, hogy ma kétszer annyi gyermek tanul egyházi iskolában, mint tíz évvel ezelőtt, az egyházak pedig sokszor erejükön felül gondoznak idős embereket, és erősítik a közösségeket.

Fontos, hogy a gazdaságunk erősödjön, fontos, hogy a fiataljaink okosak legyenek és helytálljanak a versenyben, de legalább ilyen fontos, hogy tudják, hova tartoznak, hol az otthonuk, és hogy milyen örökséget kaptak a szüleiktől, nagyszüleiktől

 - zárta szavait Orbán Viktor.

Varga Lajos váci segédpüspök szentbeszédében úgy fogalmazott, a templom nem más, mint maga Jézus Krisztus, a megújult templom pedig azt is magában hordozza, hogy "mi is próbáljunk megújulni", és "lépjünk rá arra az útra, amely Jézus maga".

A keresztény közösség hordozza Jézus üzenetét, ezért a templom a keresztény közösség jelképe - mondta.

A szentmisén átadták az egyházközség képviselő-testülete által alapított Szent György-oklevelet és Szent György-díjat, utóbbit idén Czerván György, a térség fideszes országgyűlési képviselője kapta, mert munkájával mindig törekszik a keresztény értékek ápolására, megőrzésére, és segítséget nyújt a templomok felújításában. Czerván György megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést, majd beszámolt a térségben az elmúlt években történt beruházásokról, köztük nyolc templom felújításáról.

(MTI)