h i r d e t é s

Orbán szeme kezd felnyílni

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán szeme kezd felnyílni

2015. december 19. - 15:33
0 komment

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) pénteken karácsonyi ünnepséget tartott, és az alapító, Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott.

Kattintson a képre!

„Itt az idő, hogy megálljunk és elgondolkozzunk, hisz egy tanulságos évet zárunk. A nagyvilágban könyörtelen verseny folyik, amely közepette, ha szeretnénk átlépni a saját árnyékunkat, mindannyiunknak még többet, még pontosabban, még jobban és odaadóbban kell dolgoznunk a közös sikerért” - ez volt a legfontosabb üzenet a PFLA hivatalos honlapja szerint - írja az Index.

Ahhoz képest, hogy tavaly a takarítónak is köszönetet mondott, és azt is nyíltan elismerte, hogynem értett egyet az akadémiát auditáló belga cég, a Double Pass néhány megállapításával, az idei beszéd a józanságot tükrözi.

Orbán kedvenc fordulata, hogy a világ tíz legjobb akadémiájában benne van az övé, egyre inkább megkérdőjelezhető. Talán rájött, ha ezt mondja, ez az edzőknek is üzenet, akik így még kényelmesebben végzik a dolgukat, hiszen a főnök szerint minden rendben, az esetleges vereségekkel pedig nem kell foglalkozni.

Holott eközben a valóság: 

  • A Celtic az ifjúsági BL-ben simán átlépett a csapaton - 3-0 volt kint az állás, az edző szerint természetesen ez túlzó -, igaz előtte a ciprusi APOEL-t megverték
  • A Puskás-Suzuki Kupát ezúttal is a Honvéd nyerte, amióta ezt a tornát megrendezik, a felcsútiak még egyszer sem tartották otthon a trófeát
  • Az élvonalban szereplő, kieső helyre sodródó csapatban pedig 2-3 akadémista sincs, külföldiek és az ország más pontjáról összevásárolt játékosok vannak inkább.
  • A korosztályos válogatottak, amelyekbe viszont több játékost adnak, még a 28 csapatos európai középkörbe sem jutottak be idén, rögtön kiestek az első rostán.
  • Az alapításkor azt mondta, az akadémia 8 év múlva segíthet megoldani a válogatott baját. Nem segített, még akkor sem, ha a Felcsúton nevelkedő Kleinheisler László eldöntötte a norvégok elleni pótselejtezőt, de ő most épp büntetésben van.
  • Felcsúton mindig sok pénz volt az utánpótlás-nevelésben, a sok milliárdból sokkal többnek kellene kijönnie.

Azt is mondta Orbán, olyan a futball, mint a gulyás, mindenki beleteszi a magáét, és a végén kész lesz. Talán ráébredt, az a gulyás, amit ő főz az edzőivel, sohasem készül el.

 

index.hu