h i r d e t é s

Orbán szerint az üzbégekkel fogjuk helyreállítani a magyar gazdaságot

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán szerint az üzbégekkel fogjuk helyreállítani a magyar gazdaságot

2021. március 30. - 13:33

A miniszterelnök Üzbegisztánba látogatott, ennek kapcsán beszélt arról, hogy miként segítenek a magyar cégek külföldi beruházásai.

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Nehéz a helyzet, de a magyar gazdaság újraindítása fontos, szeretnénk másokat is megelőzve, "kanyarban előre jutni" - fogalmazott keddi, facebookos bejelentkezésében Orbán Viktor miniszterelnök, aki Üzbegisztán fővárosában, Taskentben tárgyal.

A kormányfő azt mondta, az egész ország harcol a koronavírus-járvány ellen, "de közben nekünk a fél szemünket a gazdaságon, a gazdaság újraindításán kell tartani". Kifejtette: a magyar gazdaságpolitika elő fázisa az volt, amikor külföldi befektetőket hívtak Magyarországra, hogy munkahelyeket és modern technológiát teremtsenek.

A második szakaszban megerősítették a magyar kis- és középvállalkozókat, hogy képesek legyenek a Magyarországon megtermelt termékeiket külföldön, export formájában eladni.

"Elérkeztünk a harmadik szakaszhoz, amikor a megerősödött magyar vállalkozások külföldön hoznak létre vállalkozásokat, hajtanak végre beruházásokat, és az ott megtermelt profitot fogják majd hazahozni Magyarországra; így fogjuk helyreállítani a magyar gazdaság pénzügyi egyensúlyát" - mondta Orbán Viktor. Ezért utazott Üzbegisztánba, ahol a magyar cégek üzleti lehetőségeit bővítik, bemutatkoznak a sikeres magyar cégek, mint az OTP, és más közepes vállalkozások - zárta szavait. (Infostart)