A minap egy közel húszfős egyetemista fiatallal töltöttem néhány napot Erdélyben Kolozsvártól nem messze. A társaság első, második és harmadik évet lezárt fiatalokból állt, akiket a művészetek iránti érdeklődés hozott össze egy táborba.

Azt nem kell különösebben mondanom, hogy a Ceausescu rendszer után született generáció egészen más viszonyt fejez ki akár az egyénekkel, vagy a társadalommal szemben, mint az előtte születettek. Igazi felszabadult, vidám, kulturált, félelmektől, szorongásoktól mentes, a világ dolgai iránt érdeklődő azt megismerni akaró nemzedéket jelenítettek meg.

A generációs megnyilvánulásaik ugyan olyan szabadok, nyitottak és gátlásoktól mentesek, mint ez bármelyik nyugat-európai hasonló összetételű csoportnál tapasztalható. Fütyülnek a politikára, még jobban azokra az elvárásokra, amelyeket a politika próbál irányukba megfogalmazni. Nekik szabad és egyéni véleményük van arról, ami körülöttük és adott esetben velük történik. Álmaik, vágyaik és céljaik vannak, amit képesek is megfogalmazni, kifejezni. Az egy más kérdés, hogy majd mennyit tudnak megvalósítani.

A most 20 év körüli erdélyi fiatalok, már nem a Trianontól és Trianon által megsértett, megsérült, hanem az európai polgárosodás iránt érdeklődő, abból hasznot húzni és tenni akaró generáció.

Nekik már minden fék, ami a vélt, vagy valós szabadságukat, akár szellemi vagy fizikai vonatkozásban korlátozza. Nem szolgálni akarnak, hanem szabadon élni, nem eléjük vetített mesterséges világot akarják megélni, hanem a maguk által elképzeltet. Ők már nem kétnyelvűek, hanem minimum három, többnyire négy, ami abból következik, hogy az angolt alapnak tekintik, az olasz vagy/meg a spanyol a románból következik.

Nekik már nem történelem, hanem mese, Ceausescu, Horthy, Antonescu, vagy Trianon, ezt a mesét és annak sebeit és élvezetét meghagyják a szüleiknek, nagyszüleiknek.

Nevetve mesélik, hogy miként próbálkoznak velük „Orbán ügynökei”, akiket a korosztályukból szerveztek be, őket simán agymosottaknak tekintik. Konkrét történeteik is vannak arról, hogy miként próbálják őket a „szellemi holdudvarba” bevonni, akár egy karton cigarettával, általuk fizetett ingyen piával. Ők nem szavaznak levélben, ha mégis van tőlük érvényes szavazat, azt akkor a papa, vagy a nagyszülők adták fel.

Számukra a magyarságuk egy lehetőség, egy csoportérzés, egy többlet, amit ha ügyesen kezelnek, jelentős haszonnal élhetnek meg. A kisebbségi léttől függetlenül élvezhetik annak előnyét, hogy a román társadalom nyitott, az egyes társadalmi csoportok, átjárhatók, nem a szülők, nagyszülők társadalmi anyagi helyzete determinálja a jövőt, hanem döntő mértékben az egyén teljesítménye.

Ez a generáció erodálni fogja Erdélyben, az Orbán által behozott konfliktusos, fölényeskedő, a többségi társadalom szabályait részben elutasító világát, azonban az ő gondolkodásuknak a sikerre juttatása, még egy-két generáció következetes munkáját kívánja.

Szerintük az Erdélyben élők, arra az Orbánra szavaztak, aki kevesebbet és rosszabbat ad a fiataljainak, mint a Román állam a magyar fiataloknak!