h i r d e t é s

Orbán ultimátumot kapott, öt napja van végrehajtani a követeléseket

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán ultimátumot kapott, öt napja van végrehajtani a követeléseket

2019. január 06. - 08:26

Több mint tízezer ember gyűlt össze hosszú vonulást követően a Kossuth téren tegnap este. Ahogy ígérték, 2019-ben sem állnak le a tiltakozásokkal. Bár 2010 után csak óvatosan merünk ilyen kijelentést tenni, nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki politikusok ígérete, miszerint ellenállnak Orbán és csürhéje törvénytelen tevékenységének, meghozta az addig hiába vágyott tömbösödést.

Ahogy azt többen is megjegyezték, a rabszolgatörvény és annak az Orbán-kormány általi erőszakos elfogadása csupán a szikra volt, az így fellobbant tűz; a tüntetések már Orbán Viktor és bűnszervezete és általános tevékenységük ellen szólnak.

A tüntetést alapvetően a túlóratörvény ellen hirdették meg, de már a mozgósítás idején egyértelmű volt, hogy Orbán Viktor és a Fidesz ellen szól a demonstráció. /Index/

És bár a 2010-es kormányváltást követően is voltak demonstrációk, mind elhaltak röviddel a kiváltó eseményt követően, többségében eredménytelenül. Most azonban második hónapjába lépett a tiltakozás, aminek nagy valószínűséggel bekövetkező csúcsa még előttünk áll.

A tömeg a Hősök terén gyülekezett, majd a belvároson keresztül vonult a Kossuth térre, amelyet teljesen megtöltöttek a demonstrálók. A tüntetésen több mint egy tucat felszólaló volt, ez, illetve az erős és hideg szél többeket elriasztott, de igen sokan kitartottak.

A szombati tüntetés egyik legfontosabb fejleménye, hogy a szakszervezetek ultimátumot adtak Orbán Viktornak.

E szerint kedden személyesen nyújtják át a követeléseiket a miniszterelnöknek és felszólítják, hogy onnantól számítva öt napon belül állítson fel egy tárgyalóbizottságot a kormány részéről. Amennyiben ez nem teljesül, sztrájkkal bénítják meg az országot.

Bejelentették azt is, hogy január 19-re, szombatra, országos demonstrációt szerveznek. /24.hu/

Kíváncsian várjuk Orbán Viktor reakcióját az ügyben, mert az – bármennyire is tenné legszívesebben – hogy nem vesz tudomás, vagy nem fogadja el a dokumentumot, kis valószínűségnek örvend. Azzal ugyanis elismerné, hogy semmibe veszi népe akaratát. A legrosszabb forgatókönyv szerint azt tudjuk elképzelni, hogy nem hajlandó személyesen átvenni a követeléseket tartalmazó dokumentumot. Bár már azzal is lehetőséget biztosítana arra, hogy a sztrájk bekövetkezzen.

Valószínűbb azonban, hogy a követeléseket ugyan átveszi, de azt a rá jellemzően kioktató modorban utasítja majd el a szakszervezetek követelését. Megvan ennek is a varázsa. Egy olyan ember mer munkáról pofázni, aki soha életében nem dolgozott egyetlen napot sem.

Abból kiindulva, hogy Orbán szerint a rabszolgatörvényt „most fogadtuk el és működni fog”, nem teljesen világos, hogy miért kellett megfenyegetni a tiltakozókat. Persze, azóta átléptünk 2019-be és ismerve Orbán és hívei aranyhaléhoz hasonló teljesítményre képes memóriáját, aligha valószínű, hogy erre alapozná – csak övéi közt működőképes – elhárító technikáját.

A tüntetések folytatódni fognak, a kormány pedig kompenzálni képtelenül egyenesen az általuk képzett falnak tart.