h i r d e t é s

Orbán veje által telepített lámpákat kell cserélni Hódmezővásárhelyen is

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Orbán veje által telepített lámpákat kell cserélni Hódmezővásárhelyen is

2019. február 12. - 06:27

Túl sötétek a tram trainhez a lámpák a városban, ezért cserélni kell. Uniós pénzből, Tiborcz István cége telepítette még őket. - írja a propeller.hu.

Nem megfelelő a közvilágítás a fényerősség és az egyenletesség szempontjából, ezért új lámpákat kell felszerelni a tram-train útvonalán

- erről tájékoztatták múlt csütörtökön Márki-Zay Pétert, Hódmezővásárhely polgármesterét, amikor a Városfejlesztési Iroda munkatársával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. képviselőjével tárgyaltak a Modern Városok program és a tram-train beruházásairól. A polgármester ezt Facebook-oldalán közölte, és azt is hozzátette, már fontolgatják, hogy a forgalmasabb városi csomópontokon a beékező lakossági jelzések miatt szintén kicserélik majd a lámpatesteket, a város költségére.

Hódmezővásárhely volt az első város, ahol a miniszterelnök vejének volt cége előtűnt a semmiből és közbeszerzésen nyert, majd szerződést kötött a közvilágítás korszerűsítésére. Ezt követően több önkormányzat is az Elios Zrt. közreműködésével szereltetett LED-lámpákat az utcákra. Tavaly kiderült, hogy számos esetben az OLAF is vizsgálódott és számos javaslatot tett a magyar nyomozó hatóságoknak azzal, hogy vizsgálják ki a szerződéskötéseket. A nyomozóhatóság lezárta az ügyet.

Már több városban is nekifogtak az Elios Zrt. projektjeiben felújított közvilágítás javítgatásába, tavaly februárban Vácott, nemrég pedig az derült ki, hogy a kudarcok és a gyanúsítások ellenére Szombathelyen is kicserélik a lámpatesteket.

A feltételezések szerint Tiborcz István köreiből kerül ki az új vállalkozó is. Arról pedig már jóval korábban panaszkodtak Dunaújvárosban, és Szekszárdon is, hogy naplemente után az orrukig látnak. Lázár János közben Hódmezővásárhelyen azt bizonygatta, sötétedés után nem állna meg könnyíteni magán az utcán, mert annyira világos van az utcai világítás miatt. Egyébként pont Hódmezővásárhelyen már kiszámolták, hogy a beígért 35 százalékos költségcsökkenés helyett csupán 20 százalékkal lett olcsóbb a közvilágítás a városban.

propeller.hu