A Nemzeti Együttműködés Rendszere 3.0-ás változata semmivel sem lesz előremutatóbb, mint a megelőző kettő, ugyanakkor a perspektívátlanság olyan méreteket ölthet, ami a rendszer végével fenyegethet. Még a kormányt támogató választók is úgy érzik, hogy szinte semmi sem változott az utóbbi nyolc év alatt, aminek egyetlen oka, hogy mindenben Orbán Viktor dönt Magyarországon. Ő pedig nem fog megváltozni, de ha ez megtörténne, gyaníthatóan annak sem igazán örülnénk.

Az ütközést kétféleképpen lehet elkerülni. Vagy lassítunk, ami az általános gyakorlat, vagy gyorsítunk, ami kockázatosabb, de sokszor kifizetődőbb megoldás. Nem véletlen, hogy Orbán Viktor is inkább ez utóbbi megoldást kultiválja, ha éles szituációba kerül. Nagy előnye e választásnak, hogy nem kell csökkenteni a sebességet, ám ha elmérjük a távolságot az adott közlekedési szituációban, akkor nagy a baj. Mégis, eddig kisebb koccanásokkal megúszta Orbán Viktor az ilyen helyzeteket, így továbbra is bízik a szerencséjében.

A csúfos hódmezővásárhelyi vereség után például még a pártján belül is sokan vélték úgy, hogy érdemes lenne visszavenni a sorosozásból és migránsozásból, mert az embereknek elegük van a parttalan gyűlöletkeltésből. Ám a miniszterelnök két nap után kiadta a jelszót: Fokozni kell a menekültellenes retorikát. És bejött neki, bár a valószínű választási svindlik nélkül nem lett volna kétharmados többsége a kormánypártnak. Felmérte ugyanis, hogy az ő igazi bázisa a kistelepüléseken található, és itt nagyon is hat ez a kampánystratégia, így a közepes méretű mezővárosban elszenvedett vereség nem mérvadó egy országos választás előtt.

Most, hogy kezd véglegessé válni az új kormány névsora, valahogy az az érzése az embernek, hogy az új arcok csak azért kellenek Orbán Viktornak, mert a régiek túlságosan is tisztában vannak az elmúlt nyolc év álságos kormányzásának okaival. Azok a volt miniszterek, akik most, vagy esetleg korábban partvonalra kerültek, finoman megfogalmazzák fenntartásaikat azzal a kormányzati gyakorlattal szemben, amit a második és harmadik Orbán-kabinet folytatott. Lényegi reformok nélkül, folyamatos központosításokkal, elterelő kommunikációval és nagy lenyúlásokkal operált végig szinte minden minisztérium, így korántsem megnyugtató az a szakmai alap, amiről a most érkező miniszterek indulhatnak. Talán pont ezért nincs már második ciklus óta sem választási programja, sem kormányprogramja a Fidesznek.  

Valószínűleg továbbra is az a fajta marketingkormányzás jellemzi a Fideszt a következő négy évben is, amit eddig láttunk tőle. Lényeg, hogy konfliktusok generálásával, folyamatos ellenségkereséssel el tudja terelni a kormányzati kommunikáció a legégetőbb kérdésekről a figyelmet. Így például a több tízezer kilométerre élő Soros György több témát adott a sajtónak, a kocsmákban vagy a női fodrásznál tanakodó magyaroknak, mint a fiatalok kivándorlása, az idejétmúlt oktatási rendszer, vagy a rohadó egészségügy. József Attilával szólva tehát, továbbra is „Fecseg a felszín, hallgat a mély.”

Egyetlen komoly célt lebegtetett meg előttünk az leendő kormány eddig, történetesen a népességcsökkenés visszaszorítását. Nem nehéz belátnunk, hogy ez a harc épp olyan reménytelen lesz, mint 2010 után a gyorsan elbukott államadósság elleni küzdelem. Nem azért, mert nem lehetne átfogó, hosszú távú intézkedésekkel javítani a hazai demográfiai helyzeten, hanem, mert itt valós küzdelmet kéne vívni valódi probléma ellen, és az ilyeneket nem igazán lehet felhasználni a politikai marketing világában a kormány népszerűségének növelésére. Egyszóval, a több születendő gyerekért induló kormányzati küzdelem csak gumicsont, amin elrágódhat a sajtó és a választó, miközben elterelik a figyelmet néhány háttérben folyó disznóságról. A valós és a kreált konfliktusok tehát továbbra is döntő szerepet fognak játszani az ország életében. És ezek kárvallottjai eddig is többnyire mi, állampolgárok voltunk, így nem lehetnek illúzióink: Ezúttal sem a békés építkezés boldog időszaka köszönt ránk.  

Az Orbán-rendszer lényege ugyanis az, hogy olyan bűvészmutatványok segítségével tereli el a figyelmünket a lényeges kormányzati szándékokról, úgyhogy sokszor csak utólag csapunk a homlokunkra: Már megint nem a kezét figyeltük a miniszterelnöknek, így észrevétlenül eltüntetett valamit (vagy valakit) a szemünk elől. Orbán káderpolitikáját is ezeknek a céloknak rendeli alá. A ki már túl sokat tud ezekről a trükkökről, az menjen egy kicsit a partvonalon túlra, aki pedig még hajlandó részt vállalni az össznépi hülyítésben, kap egy bársonyszéket. Mert, ahogy egy ősi dakota bölcsesség tartja: „A régi harcostárs nem csak a hőstetteidre, de a csúfos futásaidra is emlékszik.”  

Forrás: szeka.blog.hu