Nem kaphat szót olyan képviselő, aki pártelnöknek szólítja Orbán Viktort, egy nap alatt eltüntetik azt a graffitit, amely a miniszterelnököt ábrázolja, a külügyminiszter pedig azzal magyarázkodik egy külföldi újságíró előtt, hogy ő kitart Orbán Viktor minden kijelentése mellett.

Mindez két napba sűrítve mutatja be, hogyan épül Magyarországon az a tekintélyelvű hatalom, amely nem tűri az ellentmondás semmilyen formáját. Orbán Viktor lényegben azt üzeni mindenkinek az országban, hogy aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére.

Orbán Viktor most már tényleg elhiszi magáról, hogy szakrális vezetője Magyarországnak. Aki ennek az elvnek ellenáll, most még megússza egy kis ejnye-bejnyével, de a rendszer érzékelhetően keményedik, így nem lesz rá garancia, hogy néhány hónap múlva nem írják majd bele az alaptörvénybe, hogy a magyar miniszterelnök személye szent és sérthetetlen, és komoly szankciókkal számolhatnak azok, akik megszegik ezt a rendelkezést.

Valószínűleg az lesz az igazi fordulópont, amikor Orbán a Budai várba költözik, hiszen onnantól a legősibb történelmi hagyományok követőjének érezheti magát, amivel persze komoly előjogok is járnak majd. Lényegében a magyar királyok nyomába szegődött már első kormányzati ciklusa alatt is, amikor Szent István koronáját úsztatta a Dunán. Úgy akar nyomot hagyni a magyar történelemben, mint a legnagyobb államférfiak, de már nem Széchenyi István példája lebeg a szeme előtt, hanem inkább Hunyadi Jánosé, aki ugyan nem király, hanem kormányzó volt, de szembe szállt a muszlim törökökkel, vagyis személyén keresztül aktualizálhatja a menekültellenes politikáját.

Ironikus módon éppen a török elnök, Recep Tayyip Erdoğan pályafutás az egyik inspiráló példa a magyar kormányfő számára. Erdoğannak azonban nem kell tartania az uniós vezetők kritikáitól, ugyanis országa nem tagja az EU-nak. Ráadásul egy stratégiailag rendkívül fontos ország élén áll, tőle függ többek között a Törökországban élő szír menekültek sorsa, így az uniós döntéshozók előszeretettel hunynak szemet diktátori hajlamai felett. A török elnök így lényegében azt tett az ellenzékével az utóbbi években, amit csak akart, és majdnem olyan központosított hatalmat épített maga köré, amilyennel csak a szultánok rendelkeztek korábban.

Orbán útja rögösebb, és valószínűleg hosszabb ideig is tart. Mivel 2010-ben gyorsan rájött, hogy nem tud olyan gazdasági csodát tenni, mint például Erdoğan Törökországban, új módszerekhez folyamodott hatalma megtartása és megszilárdítása érdekében. 2014-ben a rezsicsökkentéssel ámította a szavazók többségét, így nyert újabb 4 évet, 2015-től pedig – érzékelve a magyar lakosság xenofób hajlamait – tudatosan építette fel menekültellenes kampányát, ami ismét elhozta számára az áhított kétharmados többséget. Mivel érzékelhető volt, hogy számára létkérdés az alaptörvény átírásához szükséges kétharmados parlamenti többség megszerzése, egyértelmű, hogy a törvényalkotást saját hatalmának további kiteljesítéséhez fogja használni.

Egyszóval, csak az a kérdés, Orbán Viktor mikor tesz újra kísérletet arra, hogy saját mindenhatóságát és érinthetetlenségét tovább tudatosítsa a magyar társadalomban. Már az a rendelkezés is ezt szolgálja, hogy lényegében lehetetlenné teszi a demonstrációkat a lakása környékén, de az ellene tüntető civilek számára is sokkal nehezebb lesz engedélyt szerezni a tömegdemonstrációkhoz. Saját hívei már most is úgy tekintenek rá, mint egy váteszre, de neki ez nem elég. Szeretné, ha legalább annyira tartanának tőle azok, akik soha nem fogják szeretni, hogy nem merik azt kiabálni az ellenzéki tüntetéseken: „Orbán takarodj!” Mert, ahogy egy dakota közmondás tartja: „Szép dolog az igazságot kimondani, de az fontosabb, hogy számolj a következményekkel. Mert, ha egyszer a nagyfőnök begurul, a mellkasodban landol a tomahawkja.”   

Forrás: Szegedi Kattintós