h i r d e t é s

Oroszországban díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Oroszországban díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst

2018. november 14. - 17:34

Díszdoktorrá avatták Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét hétfőn az oroszországi Voronyezsben a Nyikolaj Burdenko Állami Orvostudományi Egyetem 100. évfordulójára megrendezett ünnepségen - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-t.

Forrás: 24.hu

A közlemény szerint Kásler Miklós ezt követően tárgyalt Alekszandr Viktorovics Guszev voronyezsi kormányzóval, majd ellátogatott a Don-kanyarba is, hogy lerója kegyeletét a második világháború egyik legnagyobb csatájának áldozatai előtt.

A miniszter és a voronyezsi kormányzó egyeztetett a többi között az együttműködésről a medikusképzésben, a képzések kölcsönös támogatásáról. Megegyeztek abban is, hogy bővített egyetemi jegyzetekkel, tankönyvekkel segítik a hallgatókat, és folytatják a diákcsereprogramokat. Célul tűzték ki továbbá konferenciák, továbbképzések rendezését egyetemi hallgatók és végzett orvosok számára - írták.

Az onkológiai oktatásban való együttműködés érdekében magyar kezdeményezésre olyan onkológiai iskolát terveznek létrehozni Közép- és Kelet-Európa számára, amelynek Budapesten, Moszkvában és Voronyezsben lennének központjai.

A felek az orosz és a magyar rektori konferencia találkozásáról is egyeztettek, amely Budapesten lesz majd.

Voronyezsi hivatalos útján Kásler Miklós ellátogatott a Don-kanyarba is. Először az elhunyt orosz katonák emlékművénél koszorúzott a miniszter, majd a rudkinói II. Magyar Központi Katonai Temetőben helyezte el a kegyelet virágait a Don menti harcokban elesett, megsebesült vagy eltűnt 125 ezer magyar katona emlékére. (MTI) / atv.hu