h i r d e t é s

Pálinkás József furcsállja, hogy az MTA nem szólal meg Erasmus-ügyben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pálinkás József furcsállja, hogy az MTA nem szólal meg Erasmus-ügyben

2023. január 21. - 13:57

A kormány kifizeti az Erasmus-ösztöndíjakat a jövő évre, ha addig nem lesz megoldás az ügyben - ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter jelentette be. Pálinkás József a Spirit FM Aktuál című műsorában azt mondta: szerinte furcsa, hogy a tudományos akadémia nem szólal meg az ügyben, ugyanakkor úgy látja, az MTA-t igyekeztek eljelentékteleníteni 2018-tól kezdve.

Pálinkás József - Forrás: Kovács Attila/MTI/MTVA

A Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke, volt oktatási miniszter hangsúlyozta, itt nem csak az Erasmusról van szó, csak ezzel foglalkoznak a legtöbbet. A Horizon Europe program jobban érinti az egyetemeket, ami ugyan nem érinti az akadémiát, mégis illene szolidárisnak lennie. 

Mint fogalmazott, ostobaság, hogy az unió kifizeti az Erasmus ösztöndíjat, ahhoz hogy ez egy rendszerben működjön, az kell, hogy a két intézmény között a kreditek elfogadásáról meg kell egyezni.

Ez nem úgy működik, hogy ha valaki nem fizeti ki a vasúti jegyemet, akkor majd kifizetem én, vagy kifizeti más

- mondta Pálinkás József, hozzátéve: itt a rendszerben való részvétel az igazán lényeges.

Szerinte ez egy bizalomvesztés, ami fontosabb, mint a pénz. Így ugyanis a külföldi egyetemek valószínűleg már nem olyan szívesen dolgoznak együtt a magyar felsőoktatási intézményekkel. (SpiritFM)