h i r d e t é s

Pálinkás József szerint Gyurcsány vagy Bajnai sem mert volna olyan stílusban beszélni az MTA elnökével, mint Palkovics

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pálinkás József szerint Gyurcsány vagy Bajnai sem mert volna olyan stílusban beszélni az MTA elnökével, mint Palkovics

2019. február 15. - 06:30

Az első Orbán-kormány oktatási minisztere, az MTA volt elnöke a Klubrádióban keményen bírálta Palkovics László innovációs és technológiai minisztert. - írja a 444.hu.

Pálinkás József szerint Palkovics méltatlanul viselkedik, a stílusa kritikán aluli, és már az eddigi konfliktusok is nagy károkat okoztak a magyar tudományos életben.

Sem Gyurcsány, sem Bajnai nem mert volna olyan stílusban beszélni az MTA elnökével, mint amit Palkovics megenged magának Lovász Lászlóval, az akadémia jelenlegi elnökével, a világ egyik legkiválóbb matematikusával szemben

– mondta.

Pálinkás szerint Lovász képes a kompromisszumokra, az alelnökei világot látott, világosan gondolkodó emberek, tehát a kormánynak kellene tisztáznia, mit akar, de Palkovics eddig írásban nem tett olyan javaslatot, ami tárgyalási alap lehetett volna, csak ötletelget.

Pálinkás szerint is át lehetne szervezni a kutatóhálózatot, de ezt világos, minimum 1,5-2 éves ütemterv alapján lehetne elvégezni – a döntések menetrendjéről és a döntéshozókról viszont semmit sem tudni.

Pálinkás azt mondta: nem elvárható, hogy a tudósok szakmai és magánvéleménye egyszerre megváltozzon, amint azt az aktuális kormány úgy kívánja.

Csütörtökön részletes összefoglalót közölt az MTA, amiben a labdarúgásból átvett példákkal magyarázzák el, mire büszkék a tagjai az akadémiai kutatóhálózatnak, ami alól nehezen érthető módon akarja kirántani a talajt a kormány, élén Palkovics László miniszterrel. Az MTA kedden közölte: addig nem pályázik a kormány új rendszerében, amíg nem kapja vissza az alapműködéstől elvont pénzt. 

444.hu