h i r d e t é s

Példák voltak kezdetben, de mára kiváló ellenpéldák lettek

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam
a- a+

Példák voltak kezdetben, de mára kiváló ellenpéldák lettek

2020. március 06. - 16:40

Maga már öreg, menjen haza, nekünk nem kell. Ha sokszor hallod ezt, valóban beleöregedsz. Nem a korod által öregedsz bele, amit tisztességgel megélsz, hanem a szó által, amit rád mondanak.

Arab rabszolga karavánt hajtanak át Afrikaiakkal a sivatagon. Illusztráció.

Ugyanez, a gyereknevelésnél: Pistike, te hülye vagy és az is maradsz. Bezzeg a szomszéd Jancsikája…! És Pistike valóban hülye marad, mert elkönyveli magában, hogy ez az ő helye az emberek között. A szomszéd Jancsikája, pedig zseni lesz, mert ő csak dicsérő szavakat hall. A szavaknak óriási ereje van, különösen, ha ismétlik azokat! A szavakkal emberi életeket lehet formálni, megváltoztatni. És erre iparágak szakosodtak. Így nőttek ki közülünk a „megmondók” és „akikről megmondták a tutit”. A megmondókra sosem lehet semmit mondani, ők elkönyvelten a minden felett állók, akiknek lehet véleménye. Akikről megmondják a tutit, azoknak viszont sosem lehet állásfoglalásuk, sosem alakíthatnak közvéleményt, de még meg sem védhetik magukat. Így aztán röpködhetnek a térben olyan jelzők, hogy terrorista és megmentő, ha sokat mondják, rajta ragad mindenkin a sajátja. Az emberek pedig nem gondolkodnak és nem differenciálnak. Ma ez a hit tartalma: hinni a megmondó állításának.

Bonyolítsuk a helyzetet. Azért bonyolítsuk, mert az előző gondolatmenetben minden szó az eredeti jelentése szerint szerepelt egy olyan világban, ahol a szavak még azt jelentik, amit eredetileg tulajdonítunk nekik. De ma más világ van. Sokszor minden szónak az ellentéte igaz. Mert ha Istenről elterelik a hit dolgát emberre, akkor az a hitet hiszékenységgé konvertálja és manipulálja saját érdeke szerint. Így, ha békéről beszél valaki, bizonyosak lehetünk, hogy valójában háborút akar. Ha szeretetről szól az érvelés, akkor ott belül fröcsög az illető a gyűlölettől. Hiszen csak ő szerethet, privatizálta a szeretet jogát és mindenki más ellenség, aki szeretni próbál.

Ne öltöztessétek át az igazat hamisba, elhallgatva az igazat, s ti tudjátok azt. (Korán 2:42)

Judaizmus és a Zsidóság teljesen általános volt Arábiában. Khadidzsa, Mohammed (béke reá) első feleségének nagybátyja a Tóra tudósa volt. Úgy hívták: Waraqa ben Novel. Amikor meghallotta a Mohammed által kapott első kinyilatkoztatások bekövetkeztét és annak körülményeit, biztos volt a végső Prófécia eljövetelében. A Messiás várás a Judaizmus alapeleme. Meggyőződésük szerint azonban a Messiásnak Zsidónak kell lenni, ahogy az korábban is volt. Többségük annak ellenére nem fogadott el egy Arab prófétát, hogy ez a megkülönböztetés nem szerepel a Tórában. Yathreb (a későbbiekben neve Medinára változott) Zsidó törzsei (Banu Nadir, Banu Koriza és Banu Kaneika’a), ezért elutasították Mohammed Próféciáját és megváltoztatták a Szentírás szavait, hogy tagadni tudják egy Arab isteni hírnök eljövetelét.

Ezerszer visszaköszönt a fenti idézet. Ma ez ránk éppúgy igaz, mint egykor Medina zsidó hitmagyarázóira. A Korán időtlen igazsága!

Nos, bejártam a fél világot. Igaz, a szegényebbik felét jártam be, de saját szememmel láttam, mit tett ott a gazdagabbik fele. Az a 30 év nem múlt el nyomtalanul. Undorom van a szentek és igazságot hirdetők műveitől, akik Istent, Allahot hozták el oda. Isten előttük is ott volt, de ők azt állították, hogy ők azok, aki Istent hozzák. Számtalan esetben láttam kisgyermekeket éhen halni, vagy nem élni meg az egy hónapot. Mivel árvaházban is dolgoztam, sokukat én temettem el. Gyakorlat volt megvárni pár hónapot az utcára kitett csecsemőkkel, addig nem is anyakönyvezte őket senki, mert minek az a sok papír, adminisztráció, ha úgyis meghal. Őket csak a Jóisten anyakönyvezi. Hogy jön ide Jézus, Mohamed és a Szentek? Ezeknek a porontyoknak annyi lehetőségük sincs bűnöket, vagy apró csínytevéseket elkövetni, mint Jézusnak volt hasonló korban! Persze, ő szent volt. Na ja! Imádkoztok, könnyeztek, beveszitek a sok maszlagot, amit mondanak, orientálják gondolkodásotokat és a templomokból kifelé menet letapossátok egymást. Szeretetteljesen néztek mások szemébe, de szívetekben ott a fékezhetetlen gyűlölet. Kifordul a belem, ha arannyal felcicomázott templomi kegytárgyakat, ábrázolásokat látok, mert tudom honnan jött az arany és milyen áron.

Muszlimkám, te se röhögj! Dettó ilyen vagy! Mecseteitek csak a tudatlanság terjesztésére jók. Ne gyertek háttérhatalmakkal megint. Nem miattuk vagytok ilyen ostobák, hanem saját magatoktól. Drága Tesók! Nekem nem kell hadoválni őseitek humanizmusáról! Saját szememmel láttam, a fákat, ahova ők a rabszolgákat Afrikában kikötötték. A láncokat is láttam és az öregeket is hallottam, ahogy a muszlim rabszolgavadászok bevonulásának történeteit beszélték. Hírt adtak a barbár tettekről, amit Allah Akbar kiáltások mellett elkövettek. Ja, hogy Ali erről ma nem mesél? Hát persze, hogy nem. Ő is úgy tudja, hogy a dédapja szent küldetésben volt téríteni a feketék között. Hánynom kell a lábszagú mecsetek öntömjénező légkörétől, melyek szerény milliárdos emírek, mágnások nevét viselik. Ők orgiákon pihenik ki fáradalmaikat, melyeket az Allah nevében elkövetett emberiség elleni bűnök okoznak számukra. Az általuk épített mecsetek, csupán álca, ezekbe ők csak akkor teszik lábaikat, ha ünnepeltetni akarják magukat. Viszont, ha a nép kezd ráébredni az igazságra, akkor bezárják a mecseteket és csak imaidőben tartanak nyitva. Sok helyen van ez így. És hogy még tetézzék a bajt, radikális szervezeteket hoznak létre a valóság további elkendőzésére, étvágyuk csillapítására. Az ezek számára épült mecsetek mindig nyitva állnak, sőt, toborzó irodákként működhetnek! Na persze, elképzelhető milyen a szeretet és Isten szava az ő szájukból!

Nem baj! Al-szabr dzsemil! Az állhatatosság szép. Tudom, hogy Allah, Isten igazi szava felülkerekedik!

Közlök pár alkotást és képet, ami kifejezi a lelkületet. Nem hitet, hanem a lelkületet, amit egy feletted álló szervezet beléd plántál és ezzel megoszt. E szervezetek a világ legromlottabb társaságai. Nem csak vagyont, hatalmat lopnak, hanem lelkeket is rabszolgaságban tartanak. A maffia sem tesz ilyet. És te őket szolgálod, Istenre nem is gondolsz! Isten őrizz, hogy felmentsem Hitlert és Sztálint az emberiség ellen elkövetett bűnök alól, de a vallások nevében szerintem sokkal több bűnt követtek el és sokkal több az áldozat! Ráadásul ezeknek bűnöknek elkövetése közvetlenül, vagy közvetve, kegyetlenül, vagy finom ráhangolásokkal, még tart!

Összegezve: a szavaknak hatalmas ereje van, ezt gyerekkorunk mondókái óta tudjuk. De helyezzük a szavakat helyes kontextusba kétszer is. Először a jelentés helyes kontextusába és másodszor, a szavakat kimondó alany helyes kontextusába. És nem utolsó sorban: a Szentírások nem mások bűneiről szólnak, hanem sajátjainkról.


Bal oldali kép: Szent Loyola Ignác az eretnekség legyőzője. Szent Miklós templom, Mala Strana, Prága.
Jobb oldali kép: Szent Cirill Sándor. Szent Miklós templom, Prága.


Egy „Szentéletű” muszlim portréja

Címkék: