h i r d e t é s

Pikó András terítette a lapjait

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Pikó András terítette a lapjait

2019. október 16. - 06:56

A lakók bevonásával kormányozná a jövőben megnyert kerületét Pikó András. - írja az atv.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Józsefváros megválasztott polgármestere egyebek mellett a racionalitásról beszélt az ATV Start című műsorban, illetve arról, hogyan mentene meg százmilliókat, amit később a kerület fejlesztésére szánna.

Szoros csatában Pikó András nyerte el Józsefváros irányítását a vasárnapi önkormányzati választáson. A volt rádiós ezzel a Fidesz évtizedes hegemóniáját is megtörte a nyolcadik kerületben. Abban a városrészben, ahol sokáig a Fidesz egyik ismert arca és jelenlegi frakcióvezetője, Kocsis Máté igazgatta a mindennapokat.

Még csak most szembesül azzal Pikó András, hogy a csapatán kívül senki nem fogadott volna a vasárnapi győzelmére.

Ennek ugyanakkor több oka van

– mesélte az ATV start című műsorban –, részben az, hogy hosszú felkészülési idő állt a civilek rendelkezésére. Mint mondta,

már szeptemberben megkezdték a munkát, mielőtt a kampány elkezdődött volna: programot alkottak, terepen voltak. Pozitívum volt az is szerinte, hogy a pártok hagyták érvényesülni a civileket, az ominózus házkutatásnál ugyanakkor kiálltak mellette és kialakult egyfajta bajtársiasság.

Az is fontos elem Józsefváros új polgármestere szerint, hogy a kampányban volt olyan, amikor akár 50-60 ember is egyszerre kopogtatott, a kampány során pedig több mint 30 ezer személyes találkozásuk volt összességében. És bár a klasszikus lejáratás ment ellene a kerületben, az nem pótolja szerint azt, hogy belenézzenek az emberek szemébe és beszéljenek velük.

Pikó András arról is beszámolt, hogyan zajlott az utolsó napon is a szerinte a kormánypárthoz köthető szavazatvásárlás. Mint mondta, nagy autókban mentek és egyes utcákban – szemérmetlenül – kiáltották az összeget és a nevet, akiért menni kell. Kampánycsapata egy része már előre készült erre a napra és végig követték ezeket az „ügynököket”, akik emiatt nem tudtak zavartalanul „dolgozni”.

A példája is azt mutatja, hogy a politika iránt aktív civileknek van helye a politikában. A „semmit róluk, nélkülük” elv alapján szeretné kormányozni a VIII. kerületet, amelynek lényege, hogy az emberek bevonásával előbb kérdeznek, és csak utána döntenek. Nagy kísérlet lesz ez, és biztos konfliktusos is szerinte, merthogy az emberek nem feltétlen szeretik a folyamatos bevonást.

atv.hu